212 felszólalás
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben a szakaszban két pontról kívánok nagyon röviden szólni. Az egyik Szili Sándor képviselőtársam javaslata, aki most nem tud itt lenni. Örülhetek annak, hogy az ő javaslatát az előterjesztő támogatja.…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy a szándékban teljes az egyetértés közöttünk, mi sem szeretnénk egyetlen hivatásos katonát sem kampányfőnökként vagy bármilyen más párthoz közeli, ahhoz kötődő funkcióban látni. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, úgy gondolom, hogy amikor…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vitában és a bizottsági vitában is hosszasan, viszonylag sok érvet felsorakoztatva érveltem amellett, hogy a frakciónk számára az egyik legkevésbé elfogadható vagy a leginkább el nem fogadható tétel az a pont, amelyikre a 69…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mécs Imre képviselőtársam utoljára említett javaslatára szeretnék utalni. A vezérszónoklatomban, a frakció nevében elmondott vezérszónoklatban az általános vitában én magam is kitértem erre a kérdésre, és csak azért nem adtunk be erre vonatkozó m…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt abbéli örömömnek szeretnék hangot adni, hogy a vezérkari főnök úr részt vesz ezen a részletes vitán. (Taps.) Ez számomra egyértelműen arra utal, hogy személyesen is fontosnak tartja az állomány életkörülményeit, helyze…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utolsó, illetve nem utolsó, számomra utolsó, mert az ötödik szakaszhoz nem kívánok hozzászólni, a negyedik szakaszban a 176. és a 177. sorszám alatt szereplő módosító javaslatokat kívánom indokolni. A 176…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nem akartam terhelni reagálásokkal a mondandómat, de akkor azzal indítok, Körömi Attila képviselő úr azt mondta, hogy Juhász Ferenc képviselőtársam beszéde hangulatkeltő volt. Ez az ő megítélése. Az én megítélésem…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vidoven Árpád képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy én nem éreztem semmi lényeges különbséget kettőnk mondandója között, mármint a Juhász képviselőtársam és az én mondandóm között. Azt hiszem, hogy hangnemében, stílusában és mondanivalójában is…
H/5149 A harcászati repülő erők fejlesztéséről
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Juhász Ferenc képviselőtársam elmondta ugyanazokat a gondolatokat, amelyeket én is válaszolni kívántam Vidoven Árpádnak, miszerint mi a gépkocsi- és a rádióbeszerzéseket tekintjük annak a kategóriának, amit ő idézett. Azt ugyan én sem tudtam, de most örömmel…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy örömmel hallottam Polonyi képviselő úr beszédében ugyanazt a gondolatot, amelyet a vezérszónoklatomban én is említettem, és örülök annak, hogy ezt ő is megfogalmazta. Továbbra is nélkülözhetetlenül szükségesnek tartom azt,…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Az utolsó gondolatára reagálva szeretném biztosítani arról, hogy a már eddig beadott módosító javaslatok között is jó néhány olyan van, amelyet teljes meggyőződéssel és egyetértéssel fogok - és remélem,…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
IVÁNCSIK IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy ítélem meg, hogy rendkívül nagy jelentőségű törvényjavaslat fekszik előttünk, a Ház asztalán. Mégpedig olyan törvényjavaslat, amely nem előzmények nélküli, hiszen azt a tö…
A/4524 Mi indokolja a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. (VI.21.) OGY határozattól való eltérést, a tényleges képességek egyoldalú beállításával, tendenciózus túlérzékeléssel, fontos tények figyelmen kívül hagyásával az
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. számú országgyűlési határozat 7. pontja szerint 2006 végéig alapvetően az életminőséget javító programokat, a hadrafoghatóság és a k…
A/4524 Mi indokolja a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. (VI.21.) OGY határozattól való eltérést, a tényleges képességek egyoldalú beállításával, tendenciózus túlérzékeléssel, fontos tények figyelmen kívül hagyásával az
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem is állítottam, hogy a nemzetbiztonsági kabinet tárgyalta volna ezt a kérdést. A honvédelmi bizottságban rendelkezésre álló, a minisztérium által készített dokumentumok tanulmányozása alapján mondtam el, amit mond…
A/4524 Mi indokolja a Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. (VI.21.) OGY határozattól való eltérést, a tényleges képességek egyoldalú beállításával, tendenciózus túlérzékeléssel, fontos tények figyelmen kívül hagyásával az
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy ítéljük meg a kérdésünk tartalmát, hogy arra kifejezetten a miniszterelnök úr válaszára tartunk igényt, ezért megvárjuk, hogy ő mikor tud erre válaszolni.
T/3622 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/3623 A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról
IVÁNCSIK IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Egy politikai párt vagy szervezet valós szándékait nem a nyilvánosságnak szánt, sokszor célzatosan megfogalmazott vagy hangzatos mondatok fejezik ki igazán, hanem mindenekelőtt a tettek minősítik. A…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap az általános vitában abban a szerencsében volt részem, hogy amikor a minisztérium és a vezérkar összevonásának szükségességéről és annak gyorsításáról beszéltem, hivatkozhattam Lányi elnök úrra, aki előttem szólt és s…
H/2731 A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy módosító javaslat van előttünk, Molnár János és Juhász Ferenc képviselőtársaim nyújtották be a javaslatot, és én kicsit igyekszem értelmezni. Úgy érzem, ugyanaz a helyzet, mint az előbbi oly hosszan vitatott témánál, hog…
H/2730 A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól H/2731 A fegyveres erők részletes bontású létszámáról szóló 124/1997. (XII.18.) OGy.hat mód
IVÁNCSIK IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyjából egy évvel ezelőtt hallottunk először arról a stratégiai felülvizsgálatról, amelynek most mindannyian részesei vagyunk. Mi akkor ezt úgy kezeltük, hogy mivel korábban már volt az Ország…
T/2230 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Juhász Ferenc már megindokolta a közösen benyújtott javaslatunkat, én nem kívánom azokat az érveket megismételni, amelyeket elmondott, azokkal egyetértek. Viszont a befejezésben már utalt arra, hogy ennek a javaslatnak egy továbbfej…
A/2154 Hogyan történt Kopasz Jenő dandártábornok logisztikai főigazgatóvá történt kinevezése?
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány napja értesültünk Kopasz Jenő dandártábornok úr logisztikai főigazgatóvá történő kinevezéséről, s a kinevezéssel kapcsolatban számos ellentmondásos hírt hallhattunk. Éppen ezért kérdezem öntől, hogy ki tet…
A/2154 Hogyan történt Kopasz Jenő dandártábornok logisztikai főigazgatóvá történt kinevezése?
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor beadtam az azonnali kérdésre vonatkozó igényemet, akkor még nem tudtam, hogy közben újabb különös dolgok és különös lépések fognak történni a Honvédelmi Minisztérium környékén. Azóta a sajtóból értesülhettünk újabb két tábornok felmentéséről, maj…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
IVÁNCSIK IMRE, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy az elnök úr utalt rá, a honvédelmi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, és mint a képviselőtársam által elmondott szavakból kiderül, nem is olyan nagyo…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én csak azért jelentkeztem, mert az elnök úr arra hivatkozik, hogy a forgatókönyvben az áll, hogy öt-öt perc áll rendelkezésre a felszólalásokra. A forgatókönyvben szó szerint az van, hogy a bizottsági előadók felszólalására és a kisebbségi véle…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Simicskó képviselőtársam két megállapításával kívánok vitatkozni. Az egyik, amikor azt mondta, hogy nem a Fideszen múlott az alkotmánymódosítás sorsa: arra szeretném emlékeztetni, hogy amikor alkotmánymódosító javaslatokat tárgyaltunk a…
T/861 A közterület-felügyeletről
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A közterület-felügyeletek működésük során bizonyították, hogy tevékenységükre szükség van. Mivel a munkájukat szabályozó rendeletek elavultak, számos létező kérdésre nem adnak választ, nem jelentenek megfelelő kere…
T/855 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző alkalommal, amikor e törvénytervezettel foglalkoztunk, hallhattuk, hogy a bizottságok kisebbségi véleményét megfogalmazó képviselők és az ellenzéki frakciók vezérszónokai egyértelműen amellett tettek hitet, hogy szükség van egy…
V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr az ajánlásában úgy fogalmazott, hogy egyes SZDSZ-es képviselők kezdeményezésére tárgyaljuk a mai témát, illetve került sor erre a vitanapra. Az ő fogalmazásával szemben szeretnék köszönetet mondani M…
K/1003 A Magyar Honvédség által nyújtott segítség arányban áll-e a belvíz és árvíz által okozott természeti katsztófa súlyosságával?
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországot hetek óta az évszázad egyik legnagyobb természeti csapása sújtja. A Tisza és mellékfolyói által érintett megyékben a belvíz és a folyók rendkívüli áradása embert próbáló erőfeszítéseket követel az ott élő emberektől,…
T/499 A területszervezési eljárásról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában én a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményét ismertettem, és most azért kívánok a részletes vitában is megszólalni, mert örömmel látom, hogy a módosító javaslatok között visszaköszönnek a…