187 felszólalás
T/7022 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Szeretném pontosítani, amit mondtam, hogy a kiegyensúlyozottságnak csak a közmédia esetében kell érvényesülnie, ott viszont kellene. De szerintem az is egy félreértés egyébként, hogy a kereskedelmi televíziókat arra kötelezik, hogy hírműsorokat gyártsanak. Szerintem ez sem t…
T/7022 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Ígérem, rövid leszek, én is csak arra akartam reflektálni, amire Mandur László képviselőtársam már válaszolt. Amikor amellett érvelek, hogy a Médiatanácsnak és annak elnökének ne legyen hatósági jogköre a magyar nyomtatott és internetes sajtó felett, akkor n…
T/7022 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm. Kővári János képviselőtársam nagyon fontos szempontokat vetett föl, mert azt gondolom, valóban, amikor médiáról beszélünk, akkor kell ezekről a társadalmi válságjelenségekről is beszélnünk. Csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy sajnos az nem úgy van, hogy…
A/6698 Vannak-e oligarchiák a nemzeti együttműködés rendszerében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön két évvel ezelőtt, a választások éjszakáján azt mondta, hogy a választópolgárok Magyarországon megdöntötték az oligarchák rendszerét, és kezükbe vették a hatalmat. Én aztán később, a kormányprogram vitájában arról kér…
A/6698 Vannak-e oligarchiák a nemzeti együttműködés rendszerében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Egyrészt, miniszterelnök úr, azt ígérem önnek, hogy ha bármi olyat látunk, ami jogszerűtlen, feljelentést fogunk tenni. Ezt megtettük az előző ciklusban is, és már ebben a parlamenti ciklusban is tettünk néhány feljelentést. Például a Földalap vezetését felj…
T/6774 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 200
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatnak ahhoz a részéhez szeretnék hozzászólni, ami az egykori megyei levéltárak államosításával kapcsolatos, az egyéb kérdésekről majd Schiffer András képviselőtársam fejti ki az LMP álláspon…
A/6698 Vannak-e oligarchiák a nemzeti együttműködés rendszerében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Remélem, nem sértem meg miniszterelnök-helyettes urat, de miniszterelnök úr válaszára várok. Köszönöm.
K/6855 Miért mennek neki baltával / fejszével a Corvinus Egyetemnek is?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Már tavaly ilyenkor lehetett hallani, hogy a kormány fel akarja számolni a felsőoktatási intézmények felét. Terítékre került a Budapesti Corvinus Egyetem bezárása is, amitől akkor, talán éppen a…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, bár azt előre kell bocsátanom, hogy nem fogok nagyon más álláspontot képviselni, mint az előttem szóló jobbikos képviselők. A benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítvány megpróbál valamit visszacsempészni abból, hogy a Kulturális Örökségvéde…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm, elnök úr. Próbálok rövid lenni, és válaszolok bizottsági elnökömnek. (Moraj és zaj a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan, többek között: Ülj le már! - Az elnök csenget.) Egyrészt ő is pontosan tudja, hogy a bizottsági ülések 90 százalékán részt…
A/6698 Vannak-e oligarchiák a nemzeti együttműködés rendszerében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Mély tiszteletem a miniszter úré, de a kérdésemet kifejezetten a miniszterelnök úrnak szeretném feltenni, hiszen az ő egyik szobatársával kapcsolatos a kérdés. Köszönöm szépen. (Lukács Zoltán: Jelenlegi?)
Napirend előtti felszólalások
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Április 11-e van, ami két szempontból is egy érdekes dátum: nemcsak Márai Sándor, hanem József Attila születésnapja is, és ezen keresztül a költészet napja, ami mindig alkalmat ad arra, hogy beszéljünk arról, milyen állapotban van a n…
A/6698 Vannak-e oligarchiák a nemzeti együttműködés rendszerében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Esetleg Simicska Lajostól vagy Nyerges Zsolttól tudnám még elképzelni a válaszadást. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Mély tiszteletem a miniszter úré, de sajnos meg kell várnom a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
T/6570 Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden elmondjam az LMP álláspontját ebben a kérdésben. Alapvetően mi támogatni tudjuk ezt a javaslatot, és bár Hiller képviselőtársamnak igaza lehet abban, hogy a felsőoktatás ilyen nagy volu…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valójában azt kell mondanom, hogy a bizottságban kialakult többségi álláspontot fogom képviselni, legalábbis ami a vitában elhangzottakat illeti. Gulyás képviselőtársam eml…
T/6474 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt ellenzéki képviselőtársaim már nagyjából elmondták azt, amit el lehet mondani erről a törvényjavaslatról, bizonyos szempontból csak ismételni tudom ezeket. De azért elmondanék én is néhány konkrét kritikát…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én valójában egy kérdésről, azonban egy központi kérdésről szeretnék beszélni az új parlamenti törvény, illetve Házszabály kapcsán, ez pedig a frakcióalakítás ügye. Nem azért ta…
J/3348 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010. évi tevékenységéről H/6338 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az új parlament megalakulása során az LMP nagyon sok kritikát fogalmazott meg a médiarendszer szabályozásával kapcsolatosan. Számtalan jogszabály született az elmúlt bő másfél évbe…
A/6397 Az állatorvos mint állatorvosi ló
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az év elején egy sajtóhír szerint nagy feltűnést keltett az ön minisztériumának parkolójában egy Audi terepjáró, ahol korábban csak szolgálati Škodák jártak. Az ott dolgozó emberek akkor kezdtek el gyanakod…
A/6397 Az állatorvos mint állatorvosi ló
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Arról én is tudok, hogy Nyerges Attilának van államigazgatási tapasztalata, a szolnoki állatotthon vezetője volt korábban sajtóhírek szerint. (Derültség az ellenzék soraiban.) Ez biztos, hogy nagyon fontos feladat, és én…
Napirend előtti felszólalások
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten jelent meg a Transparency International Magyarországgal foglalkozó nemzeti integritástanulmánya, az elemzés megdöbbentő konklúziókkal zárul. Eszerint a jogszabály-előkészítés annyira átláthatatlan, az üzleti…
K/6313 Mit kíván tenni a kormány a tiszta és átlátható frekvencia-pályázatok jogszabályi hátterének megteremtése érdekében?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az új médiaszabályozást - számos eleme mellett - az LMP azért is kritizálta, mert az nem biztosítja a rádiófrekvencia-pályázatok átláthatóságát. A médiatörvény 61. §-a kifejezetten felhatalmazást ad a Médiatanácsnak az önkényes jogal…
A/5959 Okos enged...?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Asszony! A hallgatók február 15-én végre elmondták a véleményüket az önök felsőoktatási koncepciójáról, és a Hallgatói Hálózat szervezésében egy olyan tüntetést rendeztek, amit a miniszterelnök úr is legalábbis a támogatásáról biztosítot…
A/5959 Okos enged...?
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár asszony, én szívesen vitatkoznék önökkel arról, hogy milyen a társadalmi igazságossághoz való viszonyuk, és egy kicsit jobban tudnám akceptálni azokat az érveket, amelyeket elmondott, ha nem az ellenkezőjét mondták volna akkor, amikor ellenzékben…
Napirend előtti felszólalások
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj.) Esetleg elmondhatom a napirend előttimet?
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Eredetileg nem akartam kétpercest kérni, hiszen gyalázatos módon időkeretben korlátozzák a vitát, és 30 percünk van arra, hogy kifejtsük az álláspontunkat, de itt azért egy dologra szeretném fölhívni a figyelmét Gulyás Gergely képviselőtársamnak. Ö…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Remélem, nem gondolja azt, hogy bírálom a házvezetést, ha hozzáteszem, az is szégyenletes, hogy nem tévéközvetítésben megy ez a vita. Bár engem egyébként a legkevésbé sem érdekel, tehát nem az alapján szoktam megválogatni a szavaimat, hogy éppen né…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Először is köszönjük a szocialistáknak azt az öt percet, de szeretném akkor felkérni kormánypárti képviselőtársaimat, hogy azt a körülbelül másfél órát még esetleg adják át az LMP-nek, nagyon szívesen elbeszélgetnék önökkel a választási rendszerről. Ezek sze…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm, elnök úr. A vita vége felé, mert úgy tűnik, hogy lassan vége lesz, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket két kapcsolódó módosító javaslatra, amit benyújtottam, azért kellett a vita alatt kimennem, hogy ezeket meg tudjam tenni. Az egyik az, hogy itt kiváló korm…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha röviden szeretném összefoglalni az LMP álláspontját abban a kérdésben, akkor meg kell mutatnom a pólómat. (Zakóját széttárva a pólójára mutat, amelyen a felirat: Csak a Fidesz? - Taps az L…