859 felszólalás
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok - hallhattuk egy évvel ezelőtt itt a parlamentben a Fidesz által kezdeményezett vitanapon. Lend…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer emlékeztetni ellenzéki képviselőtársaimat, hogy amit a vezérszónoklatomban elmondtam - és utaltam azokra a fejlesztésekre, amelyek egyes településeken megvalósultak -, akkor azokat a polgármestereket és képv…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság legutóbbi ülésén részletesen megvitatta azt az átiratot, amelyet a köztársasági elnök úr a törvényjavaslattal kapcsolatban az Országgyűlés elnökének benyújto…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági vita során részletesen elemeztük azt a levelet, amelyet az Európai Központi Bank véleményeként juttatott el a kormány kérésére. Ebben a levélben semmiféle olyan aggály nem fogalmazódott meg, amely bármilyen értelembe…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék csatlakozni ahhoz, amit képviselő úr már az előzőekben elmondott. Szeretném képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy a múlt héten a költségvetés főszámairól egyetlen ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúl…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Sisák képviselő urat hallgatva, visszagondolva az előző években elmondott hozzászólásaira, ha meghallgatnánk a 2002-es, 2003-as hozzászólásait, és összehasonlítanánk a mostanival, érdekes hasonlóságokat fedeznénk föl ezen ho…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Államtitkár úr már többször elmondta, hogy amikor inflációról beszélünk, akkor ne úgy próbáljuk meg beállítani a dolgokat, hogy van egy 4,5 százalékos tervezett infláció, s egyébként még vannak más áremelések is, mert az inf…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Gémesi Képviselő Úr! Figyelemre méltó az a vehemencia, ahogyan ön itt a parlamentben képviseli a sport ügyét. Én magam is szeretem a sportot, tisztában vagyok azzal, hogy a sport működtetéséhez elsősorban forrásokra van szükség. Az, hogy a Spo…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy ön a hozzászólásával megcáfolta azokat a korábbi ellenzéki képviselői véleményeket, hogy nem érdemes módosító indítványokat benyújtani, hiszen a kormánypártok úgysem fogékonyak ezekre a módosít…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai nap elején Szalay Gábor képviselő úr ecsetelte már azt, hogy mi magunk is, kormánypárti képviselők milyen jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az útfelújítás, útrehabilitáció kérdéskörére minél több forrást biztosítson a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Zoltán képviselő úr az ország legnagyobb színházának nevezte a parlamentet. Egyébként, képviselő úr, önök tényleg így is viselkedtek az előző ciklusban. Bár most eléggé furcsa az, hogy az önök egyik főszereplője, Orbán Viktor sohasem jelenik meg…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy igaztalan volt az a vád, amellyel engem illettek, hogy én csak reagáltam az önök fölszólalásaira. A vita elején a Szalay képviselő úr által elmondottakhoz kapcsolódva többek között beszéltem arról a problém…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném, ha tisztáznánk, hogy a népszavazást a Munkáspárt kezdeményezte, és a Fidesz egy ideológiai platformra került a Munkáspárttal. Ennek fényes bizonyítékát hallhattuk a képviselő úr előző hozzászólásban. Megmondom őszintén…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim kárhoztatták azt, hogy esetleg a nem magyar tulajdonban lévő társaságok az elért nyereségüket kiviszik az országból. Nyilván ennek megfelelően tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a Vegyépszer által elér…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nógrádi képviselő úr mondta majdnem szó szerint, hogy ott lesz robbanásszerű fejlődés, ahol autópályák épülnek. A mi kormányunk az elmúlt két évben hazai forrásokból jelentős lépéseket tett e területen. Szeretném tájékoztatni…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Soha ennyit még infrastruktúra-fejlesztésre, útépítésre kormányok nem költöttek, mint amennyit az elmúlt két évben ez a kormány költött. Mi fel fogjuk tárni azokat a forrásokat, amelyekkel ezek a programok folytathatók, mert ezek…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a Varga Mihály által elmondottakra szeretnék reagálni. Valóban, a Fidesz képviselőcsoportja idén kevesebb módosító indítványt adott be; tavaly 3000-et, most az idén körülbelül 2500-at. Ezek a módosító indítványok egy tekintetben valóban konzekven…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Önök órák óta sorolják azt, hogy mi mindenre kellene többet költeni a költségvetésből, de komoly javaslatot a tekintetben, hogy a forrásokat a költségvetés honnan teremtse elő, nem kaptunk. El…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elnök asszony emlékező szavai után nehéz dolga van az első hozzászólónak, mert egy olyan témáról kell beszélnie, ami talán nem mindenben illik az ünnep hangulatához vagy az emlékezés napjához, de nekünk ez a dolgunk itt,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A Lázár Mózes által elmondottakra egy percben: képviselő úr, a Fidesz-kormány idején 25 százaléknál is többel emelkedett a gáz ára (Lázár Mózes négy ujját mutatja.) akkor, amikor a kőolaj ára 20 dollár körül volt. (Varga Mihály: Nem igaz!) Most, a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretnék reagálni néhány mondattal (Közbeszólások: Elnök asszony!), amit Szalay Gábor elmondott. Miért, mit mondtam? (Közbeszólások: Elnök urat.) Elnök asszony - bocsánat. Szalay Gábor hiányolta az ÚFCE keretben rendelkezés…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaimnak sekélyes a fantáziája. Nekünk száz ötletünk lenne még, hogy az egészségügyre mi mindenre kellene többet költeni, mint amit eddig költöttünk. (Babák Mihály: Önök ígérték!) Többször elmondtuk, hogy ebben a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A második számú narancsos láda, lehetne akár 150 is, csak idő nincs rá, meg félünk a Fidesz-frakció fizetőképességétől. Áder János azt kérte tőlünk számon, hogy a családtámogatási rendszer eredményeit megőrizzük. A megőrzésen túl 25 százalékkal nőtt a…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság hosszú, több mint négyórás vita keretében vitatta meg ezt a törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy az egy természetes dolog, hogy ebben a vitában politikai vélemén…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök túl sokat feltételeznek a kormányról, azt feltételezik, hogy belelát a képviselők fejébe, és látja, hogy milyen törvényjavaslatokat kívánnak benyújtani. Úgy gondolom, hogy képviselőtársaink a képviselők jogállásáról szól…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném szó szerint idézni a 36. §-t, amelyre a képviselő úr hivatkozott: az MNB feladataival és a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos döntések és jogszabályok tervezeteire nézve ki kell kérni az MNB véleményét. (Közbeszólás az ellenzé…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az azért mond valamit, hogy Varga Mihály képviselő úr tíz perc alatt egyetlenegy mondatot sem mondott gyakorlatilag a benyújtott törvényjavaslatról. Csak néhány gondolatot szeretnék idézni, hogy mi mindenről beszélt képviselő úr:…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ismét csak szeretném azt elmondani, hogy képviselőtársaim olyan dolgok sorozatát próbálják ebbe a törvényjavaslatba belemagyarázni, és elterelni a figyelmet a törvényjavaslatról, ami egyszerűen nincsen benne. (Babák Mihály: Akkor mire kell? Magyarázd e…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Sokkal inkább okoznak kárt önök az ilyen jellegű felszólalásokkal a magyar gazdaságnak, mint ha reálisan értékelnék azokat a folyamatokat, amelyeket ez a törvényjavaslat is indukál. Elhangzott a képviselő asszony részéről, hogy milyen fela…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem mi gerjesztjük a vitát. Önök gerjesztik a vitát, önök futottak el a nemzetközi fórumokhoz (Babák Mihály: Most sem mondasz igazat.) az előtt még, mielőtt itt a törvényjavaslatról vitát tudtunk volna foly…