208 felszólalás
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Picit vizsgáljuk meg, hogy kik is a szereplői ezeknek az ügyleteknek. Ugye, van egy adós, és van egy hitelező; ez a két főszereplő. Ezenkívül nagyon jelentős szereplő az állam a maga törvényeivel, amelyik ezeknek a szerződéseknek keretet…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Picit visszatérnék államtitkár úr bevezetésére, aki azt mondta, hogy mindenkit váratlanul ért az a folyamat, ami világgazdasági válság címén itt bekövetkezett. Az önök közgazdasági iskolája volt annyira szűklátókörű, hogy nem vették észre, mi fenyeget.…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Visszautalnék elöljáróban arra, amit Soltész Miklós képviselőtársam mondott az Orbán-kormány idején a lakáscélú hitelhátralékok terhének mérséklésével kapcsolatos intézkedéseiről. 1993 körül fordult elő az a drámai esemény, hogy a 3 százalékos lakáscélú…
H/10377 A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Keller László képviselőtársunk említette a tavalyi év végén hozott rendelkezést, amely szerint át lehetett ütemezni az adósávokat. Csak felhívom a figyelmét, hogy ezután indultak be az árverések, vált maffiamódszerekkel iparszerűvé az árverezés. Kérem szépen, úgy tűnik, hogy e…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A gyermekvállalás, a családi élet rendkívül érzékeny és éppen ezért nagy stabilitást igénylő rendszer. Az ebbe való bárminemű beavatkozás nagyon nagy körültekintést, alapos hatáselemzést igényelne. Ez egy olyan rendszer, amely nem hasonlítható ös…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék ebbe a diskurzusba egy kicsikét lágyabb vonalat is belevinni, mert hiszen nem pusztán a pénzügyi, számszaki kérdésekről van itt szó. Egy ilyen átfogó jellegű törvénymódosítás kapcsán, amelynek során ráadásul új adónem, a már e…
H/9386 A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miért volt szükség erre az egészen lokális és a parkolási rendszer egészéből kiragadott szabályozásra? Azt látjuk, hogy a parkolás egészében - ez elsősorban budapesti probléma - nagyfokú rendetlenség van, aminek nemcsak…
I/9611 Hol van az energiatakarékossági pályázati rendszer?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Ebből a válaszból is látható, hogy a kormánynak nincs, nem volt átfogó energiakoncepciója, holott az embereknek lenne. 2003 óta szöknek az égbe az energiaárak, intézkedés szinte semmi, 2007-ben, amikor 50 százalékkal nőttek a távhődíjak, nem is írtak ki példáu…
I/9475 Lehet-e még lakástámogatásról beszélni 2010-ben?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A fiatalok otthonteremtésével kapcsolatosan az elmúlt tíz évben a legfontosabb lépéseket a polgári kormány tette meg. A kamattámogatásra, kedvezményes hitelfelvételre és a szocpolra épülő támogatási rendszer az évek folyamán több tí…
I/9475 Lehet-e még lakástámogatásról beszélni 2010-ben?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Arra a sikerpropagandára, amit ön most elmondott, az egyetlen jó válasz az lehet, hogy egy kérdést teszek fel: mikor? Önöknek egy évük van. A közhiedelemmel ellentétben hazánk nem következmények nélküli ország. Mindennek következménye van,…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két dologról beszélnék, mindkettő a régi-új kormány első intézkedéseképpen az általa eléggé zavaros módon beterjesztett adótörvények módosításának a születési rendellenességeiről szól. Ez a két szó: életmentő műtét az egyik, védelem a m…
J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszer
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A "Felelős kormányt Budapesten!" táblával kapcsolatban Juhász Gábor államtitkár a március 15-i ünnepre érkező lelkivilágával imigyen foglalkozott - és itt minden szónak jelentősége van : "Milyen lelkivilága lehet annak, aki üres tojástartó dobozz…
Napirend előtti felszólalások
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hazánknak nemcsak politikai, szakmai vezetése sincs. Tavaly decemberben lakótelep-távhő témában tettem fel a panelben lakók számára húsba vágó kérdéseket; az eladósodásukra, az önkormányzatok szerepére, a pályázatok előkészítésére, a Robin Hood-a…
I/6842 Intézményesített korrupció, avagy panelprogram szocialista módra?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Hatalmas siker a panelprogram, állítja a kormány számtalan híre. Tényleg az? Néhány tíz milliárd forint állami forrás valóban elég volna a panelházak egynegyedének - 190 ezer panellakásnak - a viharos sebességű felújítására? Tudjuk persz…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Minden költségvetés egyben valamiféle társadalomkép, társadalomkép lenyomata is egyben. Milyen képet mutat az önök által benyújtott költségvetés? Úgy gondolom, hogy az igazságosság jegyében bizony ez egy nagyon…
I/6199 Milyen tervei vannak a kormánynak a kábítószer-probléma eddigieknél hatékonyabb kezelésére?
LÁSZLÓ TAMÁS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a drogkérdésben van egy virtuális és van egy tényleges valóság. Úgy láttam, hogy az államtitkár úr a bizottsági meghallgatáson, és most Winkfein Csaba is erről a virtuál…
I/6199 Milyen tervei vannak a kormánynak a kábítószer-probléma eddigieknél hatékonyabb kezelésére?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit emlékeztetem önöket arra, hogy mivel is kezdődött Pettkó András képviselőtársunk interpellációja. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Azt mondta, hogy lassan egy egész nemzedék kezd a drog áldozatává válni, illetőleg volt még e…
I/6424 Miért akadt el már megint az akadálymentesítés?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ebből a polémiából számomra nagyon elgondolkodtató az a kitétel, hogy tömegesen nem feleltek meg a pályázatok a kiírásnak. Miről szól ez? Miről árulkodik ez a dolog? Egyrészt valószínűleg sok - igen rosszul, nem szabványosan megold…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nehéz megállni, hogy Szabó László képviselőtársamnak a felszólalására (Dr. Szabó Zoltán: Zoltán, de mindegy!) - Szabó Zoltán képviselőtársam felszólalására ne válaszoljak. Erre a bizonyos lakástámogatási rendszerre csak néhány adalékot…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagjaként immár harmadszor a családjogi könyv eszmeiségével kívánok foglalkozni. Az igazságügy-miniszter úr szerint - aki a tudós jogásztársadalmat hatalmas egójával megáldva sutba dobta -…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány gondolat ehhez a mostani részletes vitához. Három menetben szeretném alátámasztani a mi áfacsökkentési javaslatunkat, ami szerepel a módosító indítványok között. Az első indoka ennek az, hogy az a várt bevétel, amit ez a törvény…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy ez a törvénytervezet tegnapi prognózisok alapján készült. Tehát ez nem a mai helyzet alapján összeállított törvénytervezet. Gazdasági válság van, ugyanakkor energiaválság van, és mégis csökken a benzin ára. Azért csökken…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy picikét én is az ökoprogramhoz szeretnék hozzászólni. Én úgy látom, az ökoprogram nem szól másról, mint arról a bizonyos tízéves hűségnyilatkozatról. Valójában a távfűtőművek előre menekül, amikor igyekszik bebiztosítani magát abban…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit ennek a törvénytervezetnek az időzítésével kapcsolatban érdeklődöm, hogy miért pont most. Önök nem tudták azt, hogy az energiaárak emelkedése így fog alakulni, mondjuk, már 2003-ban? Akkor már nem lehetett érzékelni, hogy ez így fog az egekbe…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy a kisebbségi MSZP-kormány két dologtól fél igazán. Az egyik az, hogy rögzül a 66 milliárdos gáz- és távhő-kompenzáció, mert ez az egyharmada a 2006-osnak, és azt gondolom, hogy ez végül is olyan presztízsveszteséget okoz…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. A versenyképességről szeretnék szólni. A címében ez szerepel a törvénytervezetnek, de a tartalmában egy szó nincs erről, kérem szépen. Mert hogyha a törvény arról szólna például, hogy az állam támogatja az energiacégeket abban, hogy a távfűtés kvázi ter…
Napirend előtti felszólalások
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Körülbelül ötéves a panelprogram, ha a 2002-es, 2003-as, illetőleg a 2007-2008 közötti időszakot vizsgáljuk. A dolog azért bizonytalan, mert a Széchenyi-tervet önök megtagadták, ugyanakkor éveket kihagytak a programban, ráadásul a legne…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A miniszteri expozé után a családügyi bizottság kisebbségi véleményében azt vizsgáltam, milyen következményei vannak annak, hogy a házasság védelmének alapelve hiányzik a családjogról szóló kötetből. Ebben a…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
LÁSZLÓ TAMÁS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt kodifikációs Bizottság! Bizottságunkban a számunkra alapvetően érdekes családjoggal foglalkozó részt vizsgáltuk, hogy az alkalmas-e az általános…
J/5015 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5633 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
LÁSZLÓ TAMÁS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztos Úr! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság Fidesz-KDNP-frakciója tartózkodott az ön 2007. évi beszámolójával kapcsolatban.…