31 010 felszólalás
T/166 Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászóló Keresztes László Lóránt képviselő úr, LMP.
T/166 Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Megadom a szót Fürjes Balázs államtitkár úrnak, akinek 15 perces időkeret áll rendelk…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, Fürjes Balázs államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt,…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, Keresztes László Lóránt képviselő úr. Most megadom a szót Varga Zoltán képviselő úrnak, a DK képviselőjének, aki „Így tönkre fogják tenni Debrecent is” címmel jelentkezett napirend utáni felszólalásra.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga Zoltán képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Barkóczi Balázs, a DK képviselője: „Ki törődik a XV. kerületi Csodavár gyerekeivel?” címmel.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, Barkóczi Balázs képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hegedüs Andrea képviselő asszony, a DK képviselője: „Miskolc ügyes-bajos dolgai. Első rész: Nagy a „csend” az Y-híd körül” címmel. Öné a szó, képviselő asszony.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, Hegedüs Andrea képviselő asszony. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Tuzson Bence képviselő úr, a Fidesz képviselője: „Választókerületi ügyek” címmel. Öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, Tuzson Bence képviselő úr, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom. Szép napot mindenkinek!
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK : Köszönöm, Illés Boglárka képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Felhívom figyelmüket, hogy a frakcióknak 30-30 perc, a független képviselőknek mindösszesen 8 perc áll rendelkezésükre. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra k…
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Illés Boglárka képviselő asszony. A DK képviselőcsoportja vezérszónokának adom meg a szót, Arató Gergely képviselő úrnak.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Arató Gergely képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját; elsőként megadom a szót Simicskó István frakcióvezető úrnak.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Simicskó frakcióvezető úr. Most megadom a szót Hollik István képviselő úrnak.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Hollik István képviselő úr. Most megadom a szót Lukács László György képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm, Lukács képviselő úr. Most megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, a Mi Hazánk képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most két percre megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, KDNP.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm, Nacsa Lőrinc képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A további képviselői felszólalásokra a fennmaradt időkeretekben van lehetőség. Ezeket az üléstermi táblán figyelemmel kísérhetik. Megadom a szót Witzmann Mihály képviselő úrnak, Fidesz.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, Mi Hazánk.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, DK.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Illés Boglárka képviselő asszonynak, Fidesz.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm, Illés Boglárka képviselő asszony. Megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, LMP.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbik.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, jegyző úr. Megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, Mi Hazánk.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Apáti képviselő úr.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Arató Gergely képviselő úrnak, DK.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Keresztes László Lóránt, LMP.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, Mi Hazánk. (Folyamatos zaj.)
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Keresztes László Lóránt képviselő úr.
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, kíván‑e még valaki hozzászólni. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az összevont vitát lezárom. Megadom a szót az előterjesztőnek, Varga Judit igazságügyi miniszter asszonynak, akinek 15 p…
A/200 Külügyi kibervédelem - mi volt a KKM válasza?
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Menczer Tamás államtitkár úrnak.