568 felszólalás
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban nagy adósságról van szó, hiszen annak a társadalomnak, amelyik a múltját nem ismeri, a múltját nem tiszteli, a jövője is kétséges, és a jövőjét sem érdemli meg igazán. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos dologról van szó, és éppen azért nem le…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Én nem ehhez a vonulathoz szeretnék hozzászólni, hanem még egy fontos gondolatot felvillantani. Ez pedig az, hogy a múlt megismerése, a hősök tisztelete, elismerése elsősorban magunknak és a jelennek szól; azért, hogy a társadalom érdekében ma is szülessenek oly…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Én továbbfejlesztem azt, amit Horváth képviselőtársam mondott: minden Démoszthenésznél szebben beszél a tett - hogy klasszikusokat idézzünk. Azt szeretném leszögezni, hogy annyira szerencsétlen volt a magyar történelem, hogy alig vannak olyan időszakok, amikor meg lehet állapítani…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Mádai Péter lényegében elmondta, amit szerettem volna. Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy Trianon sem volt előzmények nélkül - Czoma képviselő úrnak. Amikor mi, politikusok beszélünk erről, akkor mindig oda kell figyelnünk, amikor politikusok vagy politikai r…
H/4164 A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt elnök úr, pontosító felszólalásról van szó. Kapronczi képviselő úr számára mondom, hogy véleménynyilvánító és nem ügydöntő népszavazás volt, tehát az 50 százalék nem volt kritériuma az érvényességnek. Ennek ellenére majdnem 50 százalékos volt a részvétel, és azon belül tö…
H/4164 A hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 60/1997. (VI.4.) OGY határozat módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék csatlakozni Lezsák Sándor képviselő úrhoz, az eredeti 60/1997-es országgyűlési határozatból az 1-6. kimaradó pontokban nagyon fontos olyan határozatok és döntések vannak, amelyeket feltétlenül iránymutatónak tartunk a további működésre vo…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat azt célozza, hogy minél több fiatalt hívjanak be, sőt ismeretes a miniszterelnök úrnak az autentikus nyilatkozata, amely szerint azt szeretné, ha minden magyar fiatalember teljesítene katonai szolgálatot. Ennek érdekében javasolja…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Körömi Attila és Vidoven Képviselőtársaim! Az elején elmondtam, hogy egyszerűen nem igazak azok a feltételezések, hogy igazságosabb lesz a megoldás, hiszen a hadsereg létszámának és a szolgálati idő 6 hónapra való lecsökkentésével együtt is mintegy 28-30 ezer főt lehet év…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Vidoven Árpád és Körömi Attila Képviselő Urak! Azért nyargalunk annyira ezen a dolgon, mert - önök tudják a legjobban - jelentős beruházások kezdődnek a Magyar Honvédség területén, körülbelül 2-300 milliárd forintot fognak az elkövetkezendő 3-4 évben laktanyák felújításár…
T/3713 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én akkor folytatnám, amit Pető Iván kénytelen volt abbahagyni. Az első ciklustól kezdve az SZDSZ következetesen küzdött azért, hogy a legteljesebb nyilvánosság elé táruljanak a III-as ügyosztály egészének iratai, működése. Ez volt a célunk. Rögtön,…
T/4141 A formatervezési minták oltalmáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kollégák! Örömmel vettem kézbe a formatervezési minták oltalmáról szóló törvényjavaslatot, amely lényegében a régebbi nevén ipari mintának nevezett jogintézmény továbbfejlesztett változata. Közismert, hogy egy törvényerejű rendele…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra számítottam, hogy a Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára itt lesz, hiszen a napirend utáni felszólalás műfajából következik, hogy nem lehet válaszolni a kormány képviselőjének reagálására, amit most teszek meg. Remélem, el fogja olvasni, am…
T/3934 A hírközlésről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Dr. Stumpf István miniszter úr az elektronikus aláírásról szóló törvény expozéjában arról tájékoztatott bennünket, hogy igyekeztek technológiafüggetlen törvényjavaslatot alkotni. Ezen mélyen elgondolkodtam. Arra jutottam…
T/3934 A hírközlésről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még dr. Csáky András felszólalásához szerettem volna kapcsolódni. Teljesen egyetértek vele a telefonszámok hordozhatóságával kapcsolatban, de elgondolkoztam azon, hogy maga az, hogy ragaszkodunk a telefonszámokhoz, ez is korszerűtlen dolog. Emlékez…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Én is a 67. és a 68. szám alatt, Molnár Gyula és Szabó Zoltán által jegyzett módosító indítványokat támogatnám; aminek az a lényege - hallottuk -, hogy a minősítéshez használt matematikai algoritmusnak a fajtáját meg kell jelölni, tov…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Először a 25. pontban szereplő módosító indítványt szeretném indokolni, ahol arról van szó, hogy a minősítési eljárásban miket kell csatolni: többek között a büntetlen előéletre vonatkozó igazolást, illetőleg a szakképzettséget igazoló okiratot. A probléma…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 45. pontban arról van szó, hogy a felügyelet elrendelheti a minősített tanúsítvány visszavonását, "ha valószínűsíthető, hogy a minősített tanúsítvány valótlan adatot tartalmaz vagy meghamisították, illetve ha a hitelesítésszolgáltató által a m…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Nekem a címmel volt problémám, mint ahogy a három módosító indítványból, az 1., a 2. és a 3. szám alatt föltüntetettből látszik. Az első az "elektronikus" szó. Bár elektronikus mérnök vagyok és nagyon sok elektronikus készüléket fejlesztettem, de itt, ebben…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vitában szereplő törvényjavaslat a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvény, valamint a polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXI. törvény módosítását célozza, egy olyan záró rende…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Körömi Attila Képviselőtársam! A primer alatt nem időt értettem - mert nyilvánvalóan abban önnek igaza van, hiszen a magyar légierőnek a magyar légtér ellenőrzésével, védelmével kapcsolatban valóban primer feladatai vannak -, a primer szót arra értettem, hogy a legalapvetőb…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Vidoven Árpád úrnak nagyon megköszönöm, hogy első kézből idézte a miniszterelnök urat, és jó, hogy ezt a rádióhallgatók is hallották. Itt teljes mértékben szereptévesztésről van szó. A hadseregnek nem feladata, hogy 18 és 30 év közötti fiatalembereket vagy adott…
T/3991 A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Örömmel nyugtáztam Vidoven Árpád képviselő úr beszédében vagy hozzászólásában azt, hogy elkötelezett híve az önkéntes hivatásos hadseregnek. Úgy gondolom, hogy csak az idő kérdésében van probléma; mi azt szeretnénk, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Had…
T/3740 A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban azt szeretném mondani, hogy én magam nem szeretem a fegyvereket, a gyermekeimnek nem engedtem soha, hogy fegyvert ajándékozzanak, játékfegyvert, és én sem vettem nekik. Ennek ellenére ők legóból eszkábáltak, f…
Ü/3945 A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 61/1998-2002 eseti állásfoglalás elutasításáról Ü/3966 A Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 61/1998-2002 eseti jellegű állásfogl
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Én úgy gondolom, hogy mélységesen összeférhetetlen az a helyzet, amely kialakult, ezért ügyrendi javaslatként azt teszem, hogy Gyimóthy Géza adja át az elnöklést Áder elnök úrnak (Varga Mihály: Feküdjél le! Pihenjél!) vagy valamelyik alelnöknek, de semmiképp…
T/3847 Az elektronikus aláírásról
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, engedje meg, hogy a helyemről beszéljek, itt vannak a papírjaim.
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elment Obersovszky Gyula, a forradalom szabad sajtójának egyik megteremtője, életének 75. évében, szomorúan mondom, stílszerűen: március 15-e hajnalán. Pécsi születésű, 1945 és '49 között a Színművészeti Főiskolára járt, alapító tagja a Szabó Dezs…
I/3915 Mire számíthat Táborfalva?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök úr, kérem, hogy biztosítsa a megfelelő csendet ahhoz, hogy el tudjam mondani. Nem lehet ilyen zajban beszélni! Az előző képviselőtársam is alig tudta elmondani!
I/3915 Mire számíthat Táborfalva?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Szerezzünk be egy decibeles hangerősség-vizsgálót, mert ki fog derülni, hogy a munkaügyi szabályzatokban előírt normák felett zajong időnként a Ház. És kérem leszámolni ezt a 17 másodpercet. Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos válaszát nem tudom elfogadni. Akkor, amik…
T/3713 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Az előttem szólóhoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én elhiszem azt, hogy az 1989 előtti titkosszolgálatok is esetleg végeztek az ország, az ország lakossága vagy a magyar haza számára hasznos munkát, de ezt is meg kell ismerni. Hogyan lehet ezt bebizonyí…
T/3713 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
MÉCS IMRE (SZDSZ): (A szónoki emelvényre lép.), Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem szeretek innen beszélni, mert hátat kell fordítanom az elnök asszonynak, és nem láthatom a beszéd alatt. (Derültség.) De ez a szabály... Tisztelt Képviselőtársaim! Az elejéről kell kezdeni: itt alapvetően törté…