1 356 felszólalás
A/2043 A Miniszterelnök úr különleges rokonszenve egy akrobatikus vezető iránt
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eörsi Képviselő Úr! Ami a kormány politikáját itt, mármint a magyarét, nos, amit arról tudni érdemes, az a kormányprogramban olvasható, és a parlament is többször vitázott már ilyen kérdésekről. Nem szeretném azonban - különösen így karácsony tájé…
A/1971 Oszd meg, és uralkodj?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. A következő választ tudom önnek adni. Részben a mögöttünk hagyott időszak, részben az önök kormányzásakor eltelt esztendők tapasztalatait összefoglalva bennem az a meggyőződés alakult ki, hogy az,…
A/1971 Oszd meg, és uralkodj?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Filló Képviselő Úr! Én elfogadom az ön álláspontját. Tehát kétségtelen, hogy a közalkalmazottak a költségvetésből kapják a fizetésüket. Sajnos, egy perc nem elegendő arra, de kettőnk közös két perce sem, hogy az ügy mélyén meghúzódó igazi kérdést itt megvitassuk…
A/1941 Mire alapozta Ön tavaly augusztus 25-i bejelentését a törvénytelen megfigyelésekről?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bauer képviselő Úr! Nem tudom, hogy öntől kaptam-e már hónapokkal ezelőtt, nem írásban, hanem szóban is egy ugyanilyen tartalmú kérdést, amelyre akkor válaszoltam; ugyanezt a kérdést feszegette. Most sem tudok mást tenni, mint megismétlem…
A/1941 Mire alapozta Ön tavaly augusztus 25-i bejelentését a törvénytelen megfigyelésekről?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Méltatlannak tartom a magyar parlamenthez azt, hogy napi viták tárgya az, amit egyszerű ténykérdésnek lehet tekinteni; nem is értem, miért vitatják. Az a körülmény, hogy a Fidesz frakcióvezetőjét 1996-ban az előző kormánypár…
A/1574 Volt-e Önnél házkutatás?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem volt. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
A/1574 Volt-e Önnél házkutatás?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés komoly, és sajnálom, hogy csak egy-két perces parlamenti vitát szentelünk neki. Ugyanis azt az állítást megfogalmazni egy demokráciában, hogy ott bármely politikai erő, mondjuk, a kormánypárti oldalon, bármely erősz…
A/1566 Mit remélhetnek a nyugdíjasok?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg, hogy megfogadjam az ön tanácsát, és én is azt tanácsolom, számoljunk együtt. Nézzük, mi történt az elmúlt esztendőkben a nyugdíjakkal! A nyugdíjak 1990 és '94 között is veszítettek vásárlóértékükből. 1994 é…
A/1566 Mit remélhetnek a nyugdíjasok?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A következő esztendőben a nyugdíjak legalább 8 százalékkal emelkednek majd. A kormány tervei szerint az infláció 6 és 7 százalék között marad majd. Szeretném önöket kérni, hogy ebben legyenek is a segítségünkr…
A/1573 Mit képzelt Ön amikor egyszeri nagyarányú adócsökkentést igért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úrnak is jó hírekkel szolgálhatok, hasonlóan az előző kérdezőhöz. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk!) A kormánynak továbbra is az a célja, hogy szemben az előző kormány által kialakított arán…
A/1573 Mit képzelt Ön amikor egyszeri nagyarányú adócsökkentést igért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatja a kormány antiinflációs politikáját. Másodsorban szeretném elmondani, hogy a következő időszakban is csökkentésekkel számolunk, ezeknek megvannak a m…
A/1686 Tud-e arról Miniszterelnök Úr, hogy mi történik egyes területfejlesztési tanácsokban?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Arra a kérdésre, hogy "tud-e arról, miniszterelnök úr, hogy mi történik egyes területfejlesztési tanácsokban?", azt a választ kell adnom, hogy nem. Egyetlenegy területfejlesztési tanácsnak a munkáját sincs módomban…
A/1686 Tud-e arról Miniszterelnök Úr, hogy mi történik egyes területfejlesztési tanácsokban?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tekintettel arra, hogy másról szólt a második hozzászólás, szeretnék rá válaszolni, ha van mód rá.
A/1860 Bánya-áldás, vagy valami más...
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön által felsorolt események sorából egy esemény kimaradt: miszerint a magyar bíróság arra kötelezte az önéhez hasonló rágalmakat, az önök pártjának más képviselői által rendszeresen felhozott rágalmakat megíró és me…
A/1860 Bánya-áldás, vagy valami más...
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Kényelmetlen dolog, ha a miniszterelnöknek az igazmondás kötelezettségére kell figyelmeztetnie egy képviselőt. Amit ön felolvasott a bírósági ítéletből, az egészen egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A bírósági ítélet kimondta, hogy helyre kell igazítani azt a kijelen…
A/1854 Van-e folyamatban büntetőeljárás Surányi György jegybankelnök ellen?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, nem a legtájékozottabb emberhez fordult tisztelt képviselőtársam ebben a kérdésben, mert a büntetőügyekkel hivatalból a belügyminiszter úrnak kell foglalkoznia. Ezért kérem, nézze el nekem, ha esetleg kurtának t…
A/1854 Van-e folyamatban büntetőeljárás Surányi György jegybankelnök ellen?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Osztom a képviselő úrnak azt a véleményét, talán azt is mondhatom, hogy elégedetlenségét, hogy egy valóban komoly közgazdasági kihatással bíró ügyben 1990 óta még mindig nem született olyan ítélet, amelyet egyszerűen fe…
I/1835 Tudja-e mikor kell farkast kiálltani?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A képviselő úr félreérthetetlen, világos válaszokat vár a magyar miniszterelnöktől minden ügyben, tekintettel arra, hogy nagy figyelem övezi egy-egy kijelentését, valamint annak utóéletét. Igyekszem a képviselő…
H/1304 Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant FIDESZ-Lockheed botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány az előterjesztést támogatja.
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm önöket az őszi ülésszak első összejövetelekor. Úgy gondoltam, hogy a Ház munkájának megkezdése előtt talán helyénvaló lenne, hogyha tájékoztatnám önöket arról, hogy a tavaszi ülésszak vége és a mai nap köz…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen rosszkedvűen válaszolok az ellenzék vezetői által fölvetett néhány megjegyzésre. Szomorúan és rosszkedvűen teszem ezt, mert azt gondoltam, hogy a nyáron mindenki kipihenheti magát, áttekintheti a mögöttünk…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fejtörést okozott számomra, hogy rágalmazással foglalkozó képviselővel szemben helyes-e, ha a miniszterelnök válaszol. De úgy gondolom, hogy talán - tekintettel a képviselő úr személyére - ez mégiscsak indokolt. Ráadásul a dolgomat eléggé megkönny…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban indokolt, hogy lassan a vége felé közeledve a mostani parlamenti ciklus első évének, a miniszterelnök is reagáljon olyan hozzászólásokra, amelyek a kormány egyéves teljesítményét érintik. Nem tudom, önök hogyan vanna…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Valóban igaza van a képviselő asszonynak, nehéz helyzetben kezdte meg munkáját a mostani kormánykoalíció, mert a magyar történelem négy legkorruptabb esztendejét tudhatta maga mögött 1994 és '98 között. (Taps a kormányp…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! (Horn Gábor: Taps! - Derültség. - Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) A szabaddemokraták frakcióvezető-helyettesének hozzászólása után engedjék meg, hogy csak a tényekre szorítkozzak. A tények a következők. Bizonyítást…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Napok óta hallhatunk, olvashatunk - elsősorban a legnagyobb ellenzéki párthoz tartozó képviselők tollából - olyan véleményeket, amelyek aggodalomra adnak okot. Egyre gyakrabban hallani a Szocialista Párthoz tartozók köreiből - n…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is egyetértenek velem abban, hogy nemcsak ez az április, hanem valahogy az egész ezredév szeszélyesre sikeredett. És mintha minden szeszélyességét ráadásul ebben a térségben akarná kitombolni. Lassan meg sem lepőd…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szemponthoz magam is kapcsolódjam. Először is elhangzott az az állítás, hogy nincs kommunikációs stratégia a mostani fegyveres konfliktus ügyében. Azt hiszem, hogy néminemű bírálat ez ügyben indokolt, bár hozzá kell tenne…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először is engedjék meg, hogy a kormány nevében kifejezzem a köszönetemet valamennyi parlamenti pártnak azért az egységért, amelyet a balkáni válság kérdésében tanúsítanak. Szeretném megköszönni, hogy valamennyi parlame…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Szeretném az Magyar Köztársaság Országgyűlését tájékoztatni arról, hogy a Magyar Köztársaság külügyminisztere március 12-én letétbe helyezte a NATO-csatlakozáshoz szükséges okmányokat, és március 16-án Brüsszelben a NATO-központ…