145 felszólalás
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az első szakaszban tárgyalandó módosító indítványokról szeretnék most szólni. Az első részben azokat a módosító indítványokat gyűjtöttük össze, amelyek a megbízatás keletkezésére és megszűnésére vonatkoznak az önkormányzati kép…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnézést, elnök úr, tévedés. Én a következő szakaszra gondoltam, azt hittem, hogy gyorsabban haladunk.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném javasolni, hogy a harmadik, negyedik és ötödik szakaszt egyben tárgyalja tovább az Országgyűlés a plenáris ülésen. Azzal indoklom a javaslatomat, hogy a hatpárti egyeztetést követően gyakorlatilag tét nélküli a mostani vitánk, mert a törvén…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm. Igyekszem a második szakasznak megfelelően szólni. Most nem szólok a 3., 4. és 5. szakasszal kapcsolatban, amit szándékosan javasoltam az előbb így, merthogy az oktatás, a hatálybalépés és a preambulum kérdéséről szól, amelyik viszonylag szűkebb kérdéskör, ezért gond…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor egy labdarúgó mérkőzésen a bíró tévesen ítéli meg a helyzetet, akkor a lelátóról azt szokták bekiabálni, hogy "melyik meccset nézi, sporttárs?" (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Nekem ez jutott az eszembe az imént, Bauer képviselőtársam; van,…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Visszalépek, köszönöm.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Valóban úgy készültem fel, hogy tudtam, milyen szakaszok lesznek, és azt szerettem volna, hogy ne legyenek külön szakaszok, csak valahogy nem sikerült az ügyrendi hozzászólásomat időben megtenni. Nos, a 2. §-sal kapcsolatban, amely az első szakaszb…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt szakasz az én jegyzetelésem szerint a jutalmak körül forog. Az egyik szélső érték az, amely mellett Hankó Faragó Miklós érvelt - aki éppen távozik halaszthatatlan közfeladatai miatt (Dr. Kontrát Károly: Jenő! -…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a napirendünk tárgyáról egy kicsit részletesebben is illik beszélni azért, hogy érthető legyen pontosan, miről van szó. A koncessziós törvény arról rendelkezik, hogy a kizárólag az állam, illetve az önkormányzat t…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy az előterjesztés, amely a koncessziós törvény módosítására irányul, használja azt a kifejezést, hogy "emlékeztető". Ha jelentéstanilag vizsgáljuk a jegyzőkönyvnek vagy az összefoglalónak vagy az elemzésnek az értelmét, akkor azt go…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Szeretnék egyértelműen fogalmazni. Tízmilliárdos, százmilliárdos szerződésekről ha valaki nem rendelkezik a döntéshez a döntés megalapozását szolgáló dokumentumokkal, az nem elfogadható. A szakmai minimum is megköveteli egy ilyen nagy jelentőségű szerződés ese…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, és nagyon-nagyon rövid szeretnék lenni. Azt szeretném mondani, hogy az emlékeztető, amely reményeim szerint készülni fog, hűséges lesz. (10.20) Azt gondolom, hogy egy adott piaci helyzetben, adott világgazdasági körülmények között lehet, hogy speciális döntést…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor ez a parlamenti ciklus a kezdetét vette, akkor az önkormányzatokkal foglalkozó képviselők meg-megkérdezték egymást arról, hogy "és az összeférhetetlenséget akkor elrendezzük-e?". Számomra nem vol…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy néz ki, hogy hasonlóan a közbeszerzési törvényhez, eléggé egy irányban gondolkodnak a jelen lévő képviselők, bármelyik pártban foglaljanak is helyet. A korrupcióra visszatérve röviden tényleg csak annyit szeretnék mondani,…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez egy olyan törvényjavaslat, amelyről tíz percet beszélni talán két-három gondolat megvillantását jelzi, és nem is biztos, hogy ennyi idő alatt érthetően lehet róla beszélni. Ezért én kénytelen vagyok még beszélni - válaszolva képviselőtársaimnak -…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Balogh László előadásában szó került a kistelepülések értelmiségéről és arról, hogy 5000 fő felett másképpen kezeljük. Pozsgai úr pedig azt megelőzően azt mondta, hogy egy egész országra vonatkozó törvényt kívánunk hozni. Valóban jó…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Az előbb Avarkeszi képviselő úr érintett egy dolgot, azt, hogy valaki egy gazdasági társaság vezetője volt, és érdekes módon képviselő lett belőle, és így tovább. Az jutott eszembe róla, hogy ha a pártállami időszakban valakiről azt mondták, hogy pártvon…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Bauer Tamás az illemszabályokról beszélt és az önkorlátozásról. Azt gondolom, a magyar közéletben jelentős szerepe kell legyen annak, hogy az etikai normákat betartsuk. De ha mi most új etikai normákat szeretnénk - vagy puhábban fogalmazva: illemszabályo…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A polgármesterek a helyi közélet kitüntetett szereplői, és a felelősségük - amelyről az imént, az előző törvényjavaslatnál beszéltünk - éppen a reflektorfényben állásuk folytán is és az egyszemélyi vezető státusukból adódóan is nagyobb, ellenőrizhetőbb.…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nagyon mélyen ismerik ezt a területet. Engem meg is lepett Pozsgai Balázsnak az átadás-átvétellel kapcsolatos gondolata. Rendkívül fontos, mert a folytonosságot biztosítani kell az önkormányzatban, sőt még pontosabban is meg lehetne fog…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint a fővárosban megválasztott képviselő, azt gondolom, hogy fontos annyit beszélni a fővárosról, amennyi a súlya a fővárosnak az ország életében és amennyi a súlya az önkormányzatok között a központi költségvetésben. A Főváro…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kezd élvezetes lenni a mai vita, legalábbis a főváros szempontjából. Bauer képviselőtársam jelezte, hogy mintha keresztes hadjárat folyna a főpolgármester és a főváros ellen. (Bauer Tamás: Nem ezt mondtam!) Ezt tagadom. Az előbb félreértés volt. Amit én…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Lamperth Mónika azt jelezte, hogy itt a kormány elvonna a kerületektől pénzt. Szerintem legyünk igazságosak! (Dr. Lamperth Mónika: Így van!) Amikor egy kormány a költségvetést összeállítja, az összes forrást prognosztizálja. Az összes forrásban 21,3 száz…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi napon megkíséreltem részleteiben bemutatni, hogy miért van szükség azokra a módosító indítványokra, amelyek a fővárosi forrásmegosztással kapcsolatosak. Ha marad időm ebben a szűkre szabott keretben, akkor még egyéb ö…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előző kétperces hozzászólásokat hallgatva rendkívüli módon tetszett az az idegenkedés, amit az MSZP részéről érzékelek az elmúlt négy évvel kapcsolatban. Úgy néz ki, mintha kellemetlenné válnának az emlékek - és azok is: valóban kelle…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mondandómban a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel és az önkormányzatokkal kívánok foglalkozni. Mielőtt rátérek a konkrétumokra, el szeretném mondani, hogy az ilyenfajta költségvetési viták, mint aminek ma részesei vagyunk, a…
I/1749 Hol tart a nyomozás a Postabank-ügyben?
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenki által ismeretes, hogy az utóbbi években milyen tetemes veszteségeket halmozott fel a Postabank és Takarékpénztár Rt. Elég arra a 150 milliárd forintos adósságtömegre emlékeztetnem, amely az új kormány helyzetét nehezítette, és amelynek terheit…
I/1749 Hol tart a nyomozás a Postabank-ügyben?
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, amelyből kiderül, hogy alapos és szerteágazó vizsgálatok folynak. (Derültség az SZDSZ padsoraiból.) A magyar lakosság fizeti meg a Postabank veszteségeinek árát, tehát joggal várják igazságukat a polgárok. Jo…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tíz pontban foglaltam össze, hogy miért jó az önkormányzatokat érintő költségvetési rész: Hiteles, mert a kormány a programja szerint járt el. Igazságos, mert erősíti a feladatarányos elosztást az önkormányzatok között. Sz…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzatok költségvetése és finanszírozása a központi költségvetés egyik legnagyobb alrendszere, ezért nem lehet az önkormányzati finanszírozás részproblémáit kiragadni, így az szja kérdését sem. A helyi önkormányzatokna…