227 felszólalás
J/5814 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről (2002. január 1- december 31.) H/9227 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 2002. január 1. és 2002. december 31. közötti tevékenységéről
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem előterjesztőként, hanem az SZDSZ képviselőjeként néhány megjegyzést tennék, részben az elhangzottakhoz, megvallom őszintén, azzal a szándékkal, hogy ne áltassuk magunkat. (16.40) Ott kezdeném - és ez még nem ehhez, már…
J/4877 A Magyar Rádió Közalapítvány 2002. április 1 - 2003. március 27. közötti tevékenységéről H/6807 A Magyar Rádió Közalapítvány 2002. április 1.- 2003. március 27. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Kuratóriumi Elnök Úr! Harmadik típusú határozati javaslat fekszik a parlament előtt: míg a Hungária Televízió Közalapítványnál a kulturális bizottság…
J/4877 A Magyar Rádió Közalapítvány 2002. április 1 - 2003. március 27. közötti tevékenységéről H/6807 A Magyar Rádió Közalapítvány 2002. április 1.- 2003. március 27. közötti tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A megszokotthoz képest nagyon békés ez a mai délután ahhoz képest, hogy mi a tárgya. Nem szeretném a békés hangulatot megváltoztatni, csak tájékoztatni szeretném Pettkó képviselő urat, hogy igyekeztem hangsúlyozni, hogy ez egy…
Ü/7969 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 26/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A heves vita arra kényszerít, hogy tájékoztassam a két ellenzéki képviselő urat, hogy mielőtt ilyen hevesen megnyilatkoznak ebben az ügyben, netalántán Hende képviselő úr a kormányzat jogsértéseiről egy újabb kiadványt jegyezne, olvassa el a házbizottsá…
T/6460 A mozgóképről
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A filmkészítés olykor művészet, de lehet olykor jó értelemben vett iparosmunka, és persze lehet kontárkodás is. De minden más hasonló alkotói tevékenységtől eltérően, ahol persze ez a három kategór…
T/6460 A mozgóképről
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A felszólalásokban felvetett néhány kérdésre szeretnék visszatérni, nevezetesen a magam szempontjából összefoglalni, amit én hallottam, nem visszatérve azokra a kérdésekre, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, és amelyekkel eg…
T/6455 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2004. évi költségvetéséről
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak hogy követni tudjuk, hogy miről is van szó: most az ORTT jövő évi költségvetéséről beszélünk, aminek kapcsán persze sok minden másról is lehet beszélni, de logikátlanul összekapcsolni olyan elemeket, amelyek nem kapcsolhat…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális bizottságban lényegében szavazati arány tekintetében ugyanaz történt, mint a többi parlamenti bizottságban, nevezetesen a kormánypárti képviselők általános vitára alkalmasnak talált…
J/2175 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2002. évi tevékenységéről H/5426 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt ORTT Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Sajátos beszámolót tartunk kezünkben, hiszen a beszámoló - az egyértelműség kedvéért érdemes ezt világosan megfogalmazni - egy olyan évről szól, amikor más volt az ORTT elnöke, és az év nagyobb rész…
I/5469 Hol a szakmaiság, s hol a politika?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A Magyar Televízió pazarló gazdálkodása miatt feljelentést tett többek között a Magyar Televízió felügyelőbizottsága, az Állami Számvevőszék és Haraszti Miklóssal közösen jómagam is. Két és fél év után, 2003 júliusában a Fővá…
I/5469 Hol a szakmaiság, s hol a politika?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Egyrészt a hivatkozott sajtónyilatkozatban ön nem differenciált sajtónyilatkozatok és tényleges panasz között, az ön nyilatkozata úgy volt értelmezhető, ahogy itt említettem az interpellációmban. Ennél fontosabb ügy azonban a…
H/4249 A közszolgálati média részvénytársaságok alaptőke emelésére szolgáló költségvetési célelőirányzat felosztásáról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális bizottság többsége általános vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottság javaslatát, sok-sok fenntartással, de nem a javaslattal szemben, hanem a megold…
H/4249 A közszolgálati média részvénytársaságok alaptőke emelésére szolgáló költségvetési célelőirányzat felosztásáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint médiaügyekkel foglalkozó politikus már megszoktam, hogy bármiről van szó, akár költségvetésről, akármiről, mindig ugyanoda lukadunk ki, és ellenzéki és kormánypárti képviselők között a vita természetesen nem korlátozódik az adott témára. Így kényte…
J/2545 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről H/2696 Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Állami Számvevőszék tisztelt Képviselői, Vezetői! A száraz lényeg a következő: az SZDSZ képviselőcsoportja elfogadja az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentést, és a Szabad Demokraták Szövetsége támoga…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten újra nem sikerült elnököt választani a Magyar Televízió élére. Szívem szerint sértő szavakkal illetném azokat, akik megakadályozták a választást, mert a titkos szavazás miatt elvben nem tudható, hogy kik ők, és ta…
J/290 A Magyar Rádió Közalapítvány tevékenységéről (2001. április 1. - 2002. március 25.) J/679 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója az Országgyűlésnek az 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról J/680 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámoló
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Vendégek! Ugyanazon érveléssel, amivel egy héttel ezelőtt a Hungária Televízió - köznapi nevén a Duna Televízió -, illetve a Magyar Televízió ügyében, az SZDSZ nem tudja elfogadni a Magyar…
J/290 A Magyar Rádió Közalapítvány tevékenységéről (2001. április 1. - 2002. március 25.) J/679 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója az Országgyűlésnek az 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról J/680 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámoló
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tulajdonképpen én hajlanék arra, hogy Balogh képviselő úr emelkedett intelmeit meghallgassam, de még inkább elfogadnám az intelmeit, ha az előző parlamenti ciklusban felszólalt volna, amikor maga a miniszterelnök differenciált…
J/290 A Magyar Rádió Közalapítvány tevékenységéről (2001. április 1. - 2002. március 25.) J/679 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója az Országgyűlésnek az 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról J/680 A Magyar Rádió Közalapítvány beszámoló
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti vitákban sokszor előfordul, hogy az ember nem tartja fontosnak reagálni a felszólalók esetleg igaztalan vagy valótlan állításaira. Szalai Annamária felszólalásait már régóta úgy ítélem meg, hogy sokszor ő sem vesz…
J/3 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2001. évi tevékenységéről J/691 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1997. évi beszámolója a Magyar Köztársaság Országgyűlésének a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a véleményszabadság helyzetéről és a Testület
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Talán távolról érdemes kezdeni. Most már a sokadik ilyen beszámolót vitatja a parlament, és lehet, hogy késő jelezni, de én azt gondolom, hogy a parlament, nevezzük így, közvetlen felügyelete alatt m…
J/3 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2001. évi tevékenységéről J/691 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1997. évi beszámolója a Magyar Köztársaság Országgyűlésének a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a véleményszabadság helyzetéről és a Testület
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Sági Képviselő Úr! Feltehetően újabb kérdést kapnék vagy kétperces felszólalást, ha most nem szólalnék meg - megszólalok. Mások a normák ma Magyarországon a közszolgálati rádiózással kapcsolatban, mint az emlékezetes kandalló előtti beszélgetés…
I/1229 Mire számíthat a nemzet könyvtára?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idén kétszáz éve alapított Országos Széchényi Könyvtár nemzeti intézmény; nem pusztán nevében az, hanem valóban (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), hiszen túl azon, hogy a magyar reformkor, a nemzeti megújhodás egyik…
I/1229 Mire számíthat a nemzet könyvtára?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kulturális beruházások léptéke némileg más, mint, mondjuk, az infrastrukturális beruházásoké. A Széchényi Könyvtár esetében ez azt jelenti, hogy egy kilométer autópálya megépítési árából száz évre meg lehetne oldani a nem…
J/350 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről 2001. J/683 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről J/684 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1998. már
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt kuratóriumi Elnök Úr! A parlament előtt fekvő beszámolók előtt nem is elsősorban a parlamenti képviselők számára, inkább a parlamenti ülést televízión, rádión k…
J/350 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről 2001. J/683 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről J/684 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1998. már
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kuratóriumi Elnök Úr! Ahogy bizottsági elnökként már korábban jeleztem, a gyöngébb idegzetűek kapcsolják ki a készüléküket, mert itt állnak a szörnyetegek - engem is beleértve -, aki…
J/350 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről 2001. J/683 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről J/684 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1998. már
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van közöttünk elég vita, nem érdemes fantomokkal vitatkozni; ezt Balogh képviselő úrnak mondom. Én nem emlékszem olyan kormánypárti megnyilatkozásra, amely a Duna TV és a Magyar Televízió összeolvasztását javasolta volna.…
J/350 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről 2001. J/683 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1997. április 1. és 1998. március 24. közötti tevékenységéről J/684 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának 1998. már
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csak egy apróságot szeretnék jelezni. Függetlenül az előttem szóló két képviselő közti vitától, az üzemben tartási díj összegét mindig a költségvetési törvény határozta meg, függetlenül attól, hogy ezt milyen módon szedik be, illetve milyen módon p…
J/425 A Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2001. áprilisától 2002. márciusáig terjedő időszakáról J/687 A Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának beszámolója a Magyar Országgyűlés számára az 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő idősz
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke: Elnök Asszony! Tisztelt kuratóriumi Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt kuratóriumi Tagok! - és akik itt vannak. (A páholyra tekintve:) Most látom: Tisztelt Duna Televízió Elnöke és Munkatársai! Tisztelt Ház! Nem kívánom megismételni az előző b…
J/425 A Hungária Televízió Közalapítvány működésének 2001. áprilisától 2002. márciusáig terjedő időszakáról J/687 A Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának beszámolója a Magyar Országgyűlés számára az 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő idősz
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Meghívottak! Először néhány félreértést vagy látszólagos félreértést érdemes tisztázni. Már többször elhangzott ma itt, és feltehetően minden jelen lévő és az üggyel foglalkozó képviselő tudja, hogy más a kura…
Ünnepi ülés
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt ünnepi Ülés! Tisztelt Vendégek! Vagyunk néhányan a Magyar Országgyűlésben - különböző generációkhoz tartozók, más és más előéletűek -, akik azok közé számíthatjuk magunkat, akik akkor is ápolták a forradalom emlékét, sőt így-úgy ünnepelté…
J/8 Az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről H/911 Az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Állami Számvevőszék tisztelt Vezetői! Az Állami Számvevőszék feladata a közpénzek, közvagyon felhasználásának, elszámolhatóságának, átláthatóságának egyik garanciája, mármint a feladat ekörül csopo…