203 felszólalás
T/5125 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kívántam a vitában részt venni, mert azt hiszem, hogy az előzetes egyeztetéseken és a bizottsági üléseken minden elhangzott, ami elhangozhatott, de azért néhány megjegyzésem lenne Tállai képviselő úr hozzászólására. Soha nem állítottam magamról, hog…
T/5125 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Mádi képviselőtársam mondandójának ahhoz a részéhez kívánok kapcsolódni, amely a közbeszerzési törvényhez kapcsolódó Art.-módosításhoz tartozott. A szocialista frakción belül is voltak viták ebben a kérdésben. Végh Tibor képviselőtársam a költs…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az a ritka eset fordul elő, hogy ma a Ház koherencia címén valóban koherenciás módosító indítványokat tárgyal, és talán a legnagyobb rosszindulattal sem lehet ezek között az indítványok között olyat találni, amely nem koherencia. Hibát kiküszöbölő…
T/4065 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Az előterjesztés, amelyet Lakos képviselőtársammal együtt tettünk, az Eximbank kapcsán a nagy kockázatvállalással kapcsolatos előírásokat módosítja. Az előterjesztés célja egyrészt jogharmonizációs, azért, hogy az Eximban…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elérkezett a második kör, amely az elsőkörös fejezeti összegek meghatározása után most már a belső átcsoportosításokról, a finomhangolásról kell hogy szóljon minden ilyen költségvetési vitaszakaszban. A szocialista frakció ebben a vitaszakaszban nem fog…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valószínű, képviselőtársam nem volt a teremben, vagy elkerülte a figyelmét, amikor az MSZP első hozzászólójaként arról beszéltem, hogy milyen módosító indítványokat kíván támogatni a Szocialista Párt. Akkor még jövő időben tudtam azt mondani, hogy be fo…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A szombathelyi színház ügyében, hogy kerek legyen a történet, és le lehessen zárni, aki egy kicsit is ismeri a parlamenti játékszabályokat és a szavazás szabályait, az tudja, hogy gyakorlatilag a múlt héten eldőlt már a szombathelyi színház ügye pozitív…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Nem kívánom minősíteni az elhangzott hozzászólást, csak azt a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást kívánom feloldani. És akkor remélem, Hende képviselő úr is megérti, hogy miről van szó. Ebben segítene, ha a tájékozódás eljutna odáig, hogy a beadott módosító indítványokat megnézn…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy amikor a részletes vita elején tartunk, akkor azért nem árt néhány szóban összefoglalni azt, hogy nagyjából mire tud vállalkozni az a törvény, amely előttünk fekszik; mi az, amire vállalkozni tud a 2008…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Karsai képviselő úrnak arra az indítványára szeretnék reagálni, amely a büntetés-végrehajtással foglalkozik. Nem tudom, hogy itt tetszett-e lenni a teremben, amikor a szocialisták összegző álláspontját mondtam el. Abban ez az egyik sarkalatos pont volt,…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár a költségvetési törvény részletes vitájában vagyunk, de azért arra, amit Varga képviselő úr, elnök úr mondott, annyiban reagálnék, hogy az adótörvényeknél elfogadtuk a minimálbér adómentessége miatti kifuttatás mértékének a megemelését, ami 2,1 mill…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Önkormányzatok finanszírozása, bérfinanszírozás, működési és dologi költségek megfinanszírozása; erről is szóltam néhány szót, amikor az MSZP nevében a módosító indítványokat vezettem fel, de akkor a költségvetési hátterét mutassuk be ennek a résznek, k…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
SZABÓ LAJOS, az összefoglalt bizottsági állásfoglalások ismertetője: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a költségvetést a helyén tudjuk kezelni, értékelni kell azt, hogy milyen általános feltételek mellett kell elfogadni egy költségvetést. A kormány a megválasztás…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót. Egy talán nem olyan sokakat érintő, de fontos problémára hívta föl a végén a képviselő asszony a figyelmet. A népi mesterségek ápolásában Magyarországon a hagyománnyal bíró népi mesterségeknél az egyedi zsűrizett termékek köréről van itt szó. Érzékeljük a problém…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő asszony beszédének első felére kívánnék reagálni, amikor a kisadók összevonásáról beszélt. Valószínű, hogy képviselő asszony még az eredeti változatról, ami még a törvény benyújtása előtt volt, arról szólt nekünk, hiszen a törvényben más van…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ennek a vitának az első napon volt arról az oldalról egy nagyon jó hozzászólója. Igaz, hogy a hozzászólónak csupán két perce volt a hozzászólása elmondására, mivel független képviselő. Gyenesei képviselőtársunk volt az, aki azt a hozzászólást elmondta,…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök Gyenesei képviselő úr hozzászólásának. Sajnálom, hogy független képviselőként csak 2 perce volt, mert ő a lényeget mondta el. Ez az adótörvény, amely benyújtásra került, egyszerűsítésről szól, a gazdaság kifehérítéséről, a legális foglalko…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Domokos képviselőtársammal, alelnöktársammal egy kottából tudunk énekelni, hiszen a Pénzügyminisztérium rendelkezésünkre bocsátotta az államháztartás adó- és adójellegű bevételeit, amelyet a bizottság tagjaiké…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon mindenkinek megvan a maga helyén a maga problémája, de azt hiszem, hogy mind mi itt a parlamentben, mind a választópolgárok a parlamenten kívül ezeket a problémákat sokkal könnyebben tudnák átélni, ha néha azt i…
T/3298 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A pénzmosás elleni küzdelemnek komoly jogszabályi háttere van Magyarországon. Ezek sorába illeszkedik most ez a törvény, amely egy európai uniós jogszabályt hoz be ebbe a rendszerbe, amely Magyarországon eddig is működött…
T/3026 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS, a költségvetés, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság megtárgyalta a törvénytervezetet, és többségi határozattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Ahogy államtitkár úr az expozéjában mondta: a költségvetési bizottságban i…
T/3027 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság megtárgyalta a Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényt, és nagy többséggel a Háznak általános vitára alkalmasnak ajánlja, elfogadásra ajánlja a vita végén. A v…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon rövid képviselői önálló indítvány fekszik most a Ház asztalán, amelynek a tartalma arra irányul, hogy a kincstári biztos nemcsak akkor lenne kirendelhető, ha a központi költségvetési szerv adósságállom…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaimnak köszönöm a támogatást. Ez a rövid kis előterjesztés csak arra tudott vállalkozni, ami a célja. Köszönöm, hogy megerősítették a szándékot, hogy a reformok kapcsán kialakuló helyzetben azoknak a pénzügyi plafonoknak a túllépést ne enge…
T/3087 Az állami vagyonról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, érdemes egy kicsit megvizsgálni, hogy milyen környezetben tárgyalunk erről a törvénytervezetről. Most nem a sokak által említett éjfélt gondolom ebbe a környezetbe, hanem azt, ami volt itt néhány héttel ezelőtt, am…
H/2804 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általános vitában elhangzott véleményeket figyelembe véve a költségvetési bizottság támogatja azt a beadott módosító indítványt, amit a gazdasági bizottság adott be, amely az általános vitában megfogalmazott igényekre reagál, és teljesíti azokat a ré…
J/2623 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről H/2804 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hargitai képviselőtársam utolsó mondata adja meg a reményt arra, hogy valóban lehet erről értelmesen beszélni, hiszen ő mondta ki az együttműködés szándékát ezekben a kérdésekben. A legnagyobb ellenzéki párt képviselői valószínűleg azért nem tudják, hog…
T/2754 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról T/2757 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról
SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság megtárgyalta a két említett törvényt, és ahogy államtitkár úr is elmondta az expozéjában, megállapította, hogy a két törvénynek nagyon sok közös vonása van a dolgok értele…
T/2669 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság ülésén a többség kifejezte azon szándékát, hogy bár az Alkotmánybíróság az elvárt adóra kialakított szabályozást nem találta alkotmányosnak, nem mondhattunk le az eredeti…
T/2669 Egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, a bizottsági ülésen is hangsúlyosan előjött, hogy kell-e félni ettől a törvénytervezettől bárkinek a vállalkozók közül, illetve fenyeget-e ez a törvénytervezet bárkit is a vállalkozók közül. Akkor is elmondtuk, hogy sem félni nem kell a törvény…