533 felszólalás
A/8494 A leendő szakmunkásoknak már nem is kell gondolkodniuk?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az elsők között hadd mondjam azt, hogy remélem, nem úgy értette, mert akkor vissza kellene utasítanom azt az összefüggését, hogy attól, hogy valaki jó szakmunkás, attól, hogy valaki azt t…
A/8494 A leendő szakmunkásoknak már nem is kell gondolkodniuk?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarnék erős szavakat használni, de amikor ön azt mondja, hogy itt mi írni-olvasni nem tudó gyerekekről beszélünk, akkor ön lenézi az összes általános iskolai pedagógust, lenézi az ö…
A/8495 Elfogyott a türelmi idő
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kicsit bajban vagyok a válasszal, mert amikor a devizahitelesek problémáját kell elemeznünk, akkor az önök számonkérése, azt figyelembe véve, hogy a 2010-et megelőző nyolc évben semmit nem tettek, ső…
A/8495 Elfogyott a türelmi idő
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Persze hagyjuk, hogy most tétlenkedünk, vagy nem, de 700 ezer devizában eladósodott családot hagytak hátra, ha lehet így mondani. Ebből több százezret vagy részben, vagy egészben kihoztunk ebből az állapotból. Term…
T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden, hiszen a sok-sok módosító indítvány közül egyetlenegy került itt kitárgyalásra. Annyit hadd mondjak ellenzéki képviselőtársaimnak, persze lehet, hogy h…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden, ez már az előző pont vitájánál is szóba került, és nem értem igazából, hogy itt most konkrét módosítók kapcsán különböző intenzitással, de bizonyos, ne…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Némileg megdöbbenéssel hallgattam ellenzéki képviselőtársaim hozzászólását, mert aggódtak itt különböző bevételekért, aggódtak a dohánykereskedelemért, aggódtak mindenért e törvényjavaslat kapcsán, csak ép…
T/8287 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem fogom kitölteni remélhetőleg a 20 percet. A technikainak minősíthető, ámbár komoly tartalommal bíró törvénymódosítás indoklásaként had…
T/8287 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár alapvetően megköszönni akartam az ellenzéki képviselőknek a fenntartásaik hangoztatása melletti támogatásukat, de azért itt az elmúlt néhány percben kibontakozott vitáb…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Megértem, hogy önök megírtak egy, a nemrég bejelentett járulékcsökkentéssel kapcsolatban egy kérdést, csak talán érdemes lett volna ezt egy kicsit átnézetni előtte néhány g…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Felszólalására általánosságban annyiban hadd reagáljak, hogy ön gazdasági filozófiaváltást vél feltételezni a most bevezetendő vagy a most bejelentett programban. Én erre az…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az Európai Parlament és Tanács 2003. május 26-án fogadta el rendeletét a statisztikai területi egységek közötti osztályozás rendszerének kialakításáról, rövidebb nevén NUTS-beo…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A kormány T/7669. szám alatt törvényjavaslatot nyújtott be a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény módosítására vonatkozó…
K/7727 Módosulnak-e a SZÉP-kártya kibocsátásának és a felhasználásának szabályait?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Az ön kérdése lehetőséget ad arra, hogy az egyik, ha lehet mondani, sikertörténetről is beszámoljak, hiszen ahogy ön is említette, már váltottunk szót a SZÉP-kártya bevezeté…
T/7034 A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak röviden válaszolnék, és nem szeretném, ha ez a részletes vita úgy zárulna le, hogy pár dolog nem hangzik el. Ellenzéki képviselőtársaim részéről egyrészt az építő jellegű kritikákat szeretném me…
T/7032 A biztosítási adóról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010-ben úgy véltük, hogy a világgazdasági válság 2013-ra véget ér. Ezzel együtt bíztunk abban, hogy a magyar gazdaság is tartósan magas növekedé…
T/7034 A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint önök előtt is ismert, a kormány 2011. december 15-én megállapodott a Bankszövetséggel, aminek keretében vállalta, hogy kibővíti a N…
T/7034 A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, csak nagyon röviden. Természetesen köszönjük a képviselő urak támogatását, a hölgyekét is, csak nem szólaltak föl, és annyit tudok ígérni, hogy amennyiben érkeznek olyan módosító indítványok, amelyek javítják az e…
T/7242 A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak jelezném, hogy a kormány az előterjesztés céljaival egyetértve, azt támogatja. Köszönöm szépen.
T/6945 A termékek piacfelügyeletéről
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ígérem, hogy nem fogom a 25 percet kihasználni. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A kormány által jóváhagyott, az Országgyűlésnek beterjesztett, a termékek piacfelü…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészt szeretném megköszönni a vitában elhangzottakat és képviselőtársaim módosító indítványait, és kérem, hogy azokat az Országgyűlés támogassa. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/6951 A Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Kicsit sajnálom, hogy most érkeztem csak a vitára, de azon, amit ön elmondott, azon kívül, hogy általánosításokat és sok-sok félremagyarázást tartalmaz, azért csodálkozom, mert általában önnel értelmes vitát szoktu…
T/6952 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem fogom kihasználni a 20 percet, hiszen, aki olvasta a törvényjavaslatot, pontosan látja, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítása szorosan kapcsolódik az előző…
T/6949 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodás módosításának kihirdetéséről T/6950 A Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség létrehozásáról szóló Egyezmény módosításának kihirdetéséről
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem fogom kitölteni, de egy picivel több indoklást adnék mégis hozzá, mert ennek a pontnak nem folyt le a vitája korábban. A napirenden szereplő két törvényjavaslat felhatalmazás…
A/6870 Hány család otthonát adják még a bankoknak? Hány ember sorsáról dönthetnek a végrehajtók?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm, hogy így hetente, kéthetente ezt a fontos témát fölveti a parlamentben, hiszen valóban egy nagyon komoly témáról van szó. De a válaszom előtt annyit engedjen meg leszögez…
A/6870 Hány család otthonát adják még a bankoknak? Hány ember sorsáról dönthetnek a végrehajtók?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Csak hogy egy nyelvet beszéljünk: március 1-je óta 193 ilyen kilakoltatás történt. Tehát van egy kvóta természetesen, amely magasabb számot tartalmaz, és ebben a 193-ban egyébként - mint említettem az…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat fekszik most az Országgyűlés előtt, amely egyébként teljesen érthető módon nagyon sok képviselő és nagyon sok magyar állampolgár, fog…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Valóban, a napirend előtti felszólalás előtt próbáltam felkészülni bizonyos gazdasági adatokkal, amelyekkel képviselő urat esetlegesen a felszólalásában elhangzott tényekke…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában nagyjából körvonalazódott, hogy a parlamenti pártok nagy része, ha fenntartásuk vagy jobbító szándékuk is van, de támogatja az előterjesztést. Viszont engedjék me…
T/6154 Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2012. február 16. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről T/
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálom az időkeretet nem kihasználva, röviden tájékoztatni az Országgyűlést a benyújtott javaslatról. Georgiával - korábbi elnevezés alapján Grúziával - a 39/2008. (IX.19.) mi…