299 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hadd köszöntsem önöket úgy, ahogy annak idején Glatz Ferenc: Tisztelt Ház! Tisztelt Széksorok! Köszönöm szépen, hogy idefáradtak ma reggel. A környezet- és természetvédelem, illetve a vízügy a rendszerváltás óta sosem tapasztalt leromlott állapot…
T/7233 A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Támogatjuk a törvényjavaslatot, hiszen döntően európai parlamenti és tanácsi irányelvet ültet át, ezt üdvözöljük. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy rentegeg munka következik még ebből, hiszen maga a törvénytervezet is felsorol egy hosszú…
I/7360 Magyarország drámaian visszaesett az európai egészségügyi rangsorban
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarország egészségügye a nagy vesztesek közé tartozik, és erről nekünk most már papírunk van: az európai egészségügyi fogyasztási index legújabb publikációja szerint drámaian visszaestünk, a 34 vizsgált európai or…
I/7360 Magyarország drámaian visszaesett az európai egészségügyi rangsorban
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Nem lehet ezt a jelentést elbagatellizálni, minden dimenzióban romlott a magyar egészségügy teljesítménye az előző vizsgálathoz képest. Ez a vizsgálat a fogyasztókról, a betegekről és a betegek jogairól szól, ez az, ami a kormány eddigi…
T/7028 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nem lesz később alkalmam elmondani, ami a szívemet nyomja. Azzal kezdődött, hogy decemberben, a karácsony előtti nagy buzgalomban rezsimoratóriumot hirdettek, és ebben a szemétszolgáltatás díját is befagyasztották. Azután elkezdődött itt a…
T/7029 A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jó estét, tisztelt Ház! Ez egy nagyon fontos szabályozás, és alapvetően támogatjuk. Elmondta Szűcs elnök úr az imént, hogy kötelező közszolgáltatásból kettőféle van nekünk, az egyik a hulladékos, a másik pedig ez a kéményseprő-közszolgáltatás. Mind a…
A/7243 Kinek szabad kezelnie a veszélyes hulladékokat a Duna közvetlen közelében?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy szól a kérdés, hogy kinek szabad büntetlenül veszélyes hulladékot hordani a Duna közvetlen közelébe. Én azt gondolom, hogy erre minden európai országban az lenne a válasz, hogy senkinek. Magyarországon azonban…
A/7243 Kinek szabad kezelnie a veszélyes hulladékokat a Duna közvetlen közelében?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ne felejtsük, hogy ezt a hóhányást egy olyan cég végzi, amely eddig minden hatalommal nagyon jó kapcsolatot ápolt. Ugyanez a cég jókorát szakított a kolontári helyreállításban is, amely munkálatok pénzügyi beszámolójával kapcsolatban még mindig adós…
T/6960 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Elnök úr, a 3. és 4. ajánlási ponthoz szeretnék én is szólni. Osztom Göndör képviselő úr véleményét, amennyiben fokozatosan és arányosan kellene ezt a bizonyos visszafizetést és büntetést alkalmazni. Itt a törvénytervezet támogatási összegének 150 száza…
T/6960 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Én azt gondolom, hogy a rezidenseknek meglehetősen speciális helyzetük van többféle szempontból is a munkahelyükön, ezért az a lehetőség, amit a törvénytervezet nyújtani kíván nekik, igencsak elfogadható és kívánatos. Abban viszont Gyenes képviselő úrna…
T/6960 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez az egészségügyi törvénycsomag újrakodifikálja azokat a munkaügyi szabályokat, amelyeket az elmúlt három vagy négy saláta ideöntött elénk, és mindenféle rendezetlen állapotban elfogadtatot…
T/6960 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy friss élményemről szeretnék beszámolni. Délután volt egy jó kis rendezvény, ahol az egészségügyi miniszterek találkoztak, olyan, mint a pénzügyminiszterek reggelije, ez az egészségügy-miniszterek uzsonnája volt, és hallatl…
K/7025 Igaz az, hogy június elsejétől az állam csökkentené a gyógyászati segédeszközök támogatását?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Olyan kormányzati tervekről lehet hallani, hogy idén már 7 milliárddal, jövőre 14 milliárddal csökkentenék az egészségbiztosító keretét, amit gyógyászati segédeszközök támogatására lehetne fordítani. Kérdésem, hogy iga…
K/6982 Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a Széll Kálmán 2.0 tervben megfogalmazott, a közfinanszírozott egészségügyi ellátást érintő célkitűzések várható hátrányos hatásainak megakadályozására?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A két Széll Kálmán-terv közösen három év alatt nagyon drasztikusan a felére csökkenti a gyógyszertámogatást, miközben a magyar népesség egészségügyi állapota nagyon rossz, nemzetközi összehasonlításban. Már az első Széll Kálmán-…
A/6788 Hogyan lesz ebből hulladékmegelőzés?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Elfogadom, elnök úr.
A/6788 Hogyan lesz ebből hulladékmegelőzés?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm. Államtitkár Úr! Félek, hogy kétféle dologról beszélünk. Ön a hulladékos törvényről beszélt, én pedig a termékdíjtörvényre kérdeztem rá, arra a termékdíjtörvényre, amelyet a kihirdetés napján már módosítottak, és utána még a hatálybalépés előtt háromszor. Azt kérdezte…
K/6675 Miért hagyják a szociális szolgáltatások elsorvadását?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési vitában és más alkalommal is többször elmondtuk, hogy bizonyos kiszolgáltatott társadalmi csoportok - hajléktalanok, fogyatékkal élők, gondozásra szoruló idősek vagy éppen a szenvedélybetegek - ellátását szolgál…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is igyekszem röviden összefoglalni frakciónk álláspontját a törvénytervezettel kapcsolatban, annál is inkább, mert ősszel ennek a vitának egy részét már lefolytattuk. A megyei kó…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tudom, hogy már nagyon szeretnének szavazni, és a csengő is megszólalt, és ilyenkor elindul a nyálelválasztásuk, mint Pavlov kutyájának (Derültség a Jobbik soraiban.), mégis két kérdést engedjenek már meg. Az egyik az, hogy mindenhol azt olvasni... (…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány senkit nem fog magára hagyni, télre mindenkinek fedél lesz a feje fölött, mindenki megfelelő ellátást kap, és mindenki bízhat benne, hogy a kára meg lesz térítve. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter úr ígérte 2010 október…
T/6361 A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! MI is történik itt? Valamikor ősszel a kormányfő főműsoridőben arról a pulpitusról bejelenti, hogy itt rezsimaximalizáció lesz, nem lehet emelni a rezsiket, és egy ilyen retorikával élt, hogy az árak befagyasztása a lakosság érdekeit sz…
I/6439 Settenkedő magánbiztosítás, lopakodó magánpraxis?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mióta kormányra kerültek, arról beszélnek, hogy az egészségügy átalakítására van szükség, a lehetetlen állapotokat meg kell szüntetni, és sürgősen kezelni kell a humánerőforrás-krízist. Ehhez képest amit látunk,…
I/6439 Settenkedő magánbiztosítás, lopakodó magánpraxis?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Elnök úr, nem tudom, hogy emlékeznek-e ebben a Házban, nem tudom, államtitkár úr hol járt akkor, amikor a tb-mentő akció volt. Kik azok a képviselők, akik ott voltak azokon a tüntetéseken és azokon a demonstrációkon? Itt ülnek ebben a két sorban. Ennyit a mi liberális elődeink…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Jó reggelt kívánok! "Meggyőződésünk, hogy egy egészséges demokrácia csak a polgárok által létrehozott öntevékeny szervezetek közreműködésével képzelhető el, ezért a civil szervezetek és a vallási közösségek egyaránt számíthatnak a támogatásunkra.…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a labdát. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársak! A vizsgálóbizottság mandátuma a katasztrófa okainak feltárására terjedt ki, és nyilván most erről kell beszélni, rengeteg gondolatunk és kérdésünk van persze a katasztrófa…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Vitatkoznék Kovács Tibor képviselő úrral, mert igenis voltak arra utaló jelek, hogy ez a gát nem megfelelő állékonyságú. Sőt, ha nem lettek volna, akkor is azt gondolom, hogy az elővigyázatosság elve alapján vizsgálni kellett volna ezeket. Az LMP kiadott egy e…
T/5538 A hulladékról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Reggelig elhallgatnám a lendületes és szenvedélyes beszédét, ezt komolyan mondom. Lehet, hogy alkalmam is lesz rá; nem tudom, hogyan alakul a mostani vita. Egyetlen dologra szeretnék reagálni, sok mindenre lehetne,…
T/5538 A hulladékról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Azt hiszem, Bödecs Barna feltette a kulcskérdést a felszólalása elején, hogy állami kézben kell-e tartani a közszolgáltatást, vagy pedig nem. Azt gondolom, hogy hiba volt annak idején a közszolgáltatást úgymond kiárusítani és magánosítani. Feltehetően nem kell…
T/5538 A hulladékról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Bár valóban úgy van, hogy a hulladékhierarchia magasabb szintre helyezi az égetéses energiahasznosítást, a hulladékból való energiahasznosítást, mint a lerakást, ezzel együtt azt gondolom, hogy egy elég bonyolult és sikamlós területre tévedünk, ha valam…
T/5538 A hulladékról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Elnézést, hogy mindig kétpercest nyomok, tényleg minden szavával egyetértek az előttem szóló képviselő asszonynak, de könyörgök, itt egy több tíz milliárdos közszolgáltatói piacnak az elég erőszakos és instant átrendeződéséről van szó. Abban a helyzetben, amik…