505 felszólalás
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság az előterjesztést megtárgyalta, és az előterjesztéssel kapcsolatban többségi véleményt alakított ki. A költségvetési bizottság azt a szándékot, hogy a képv…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kontur Képviselő Úr! Először is arra szeretném kérni, hogy nyugodjon meg. Nyugodjon meg, mert ebben a Házban a politika nem az adrenalinszint emelkedéséről és ennek a kontrollálhatatlan voltáról szól, hanem döntésekről és politi…
T/4190 A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétperces hozzászólásra kértem lehetőséget, de valójában a költségvetési bizottság el nem hangzott véleményét szeretném elmondani önöknek, hogyha megengedik, éppen azért, mert a költségvetési bizottság véleményét részben fontosnak érzem ebb…
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és többségi véleménye alapján az előterjesztést támogatta. A bizottság megállapította, hogy az elmúlt közel ké…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetési bizottságban kialakult többségi véleményt szeretném ismertetni. A költségvetési bizottság a törvénytervezetet megtárgyalta, és többségi szavazással általános vitára alkalma…
Napirend előtti felszólalások
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Honfitársaink jogos elvárása az, hogy nagy ügyekben jöjjön létre a politikai erők között egyetértés. Az imént éppen erre láttunk egy példát, bár azt is láttuk rögtön, hogy néhányan megtették a maguk megszorító megjegyzé…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerencsés és szerencsétlen helyzetben vagyunk a mai alkalommal. Szerencsés helyzetben vagyunk azért, mert a költségvetés tárgyalásával párhuzamosan nem úgynevezett salátatörvény formátumban került elénk a költségvetés és ettől…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Kétperces hozzászólásom keretében arra szeretnék először reagálni, hogy Pettkó képviselőtársam is, Molnár képviselőtársam is vitatja a kezdeményezést a salátatörvény és a költségvetés elválasztásának kérdésében. Én boldo…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A legutóbbi hozzászólásban Pettkó képviselőtársam elfelejtette az egyenlet egyik tényezőjét is módosítani, vagy legalábbis bevonni a hozzászólásába. Mi azt támogatjuk, ami benne van egyébként az előterjesztésben, hogy a hívek felajánlásai megduplázódj…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik napja folyó vitában nagyon gyakran bukkan elő a költségvetés kiadási oldala. Mondhatnám azt, hogy állandóan. Hiszen a hozzászólók többsége a kiadási oldal előirányzataival foglalkozik, kifejti ezzel kapcs…
V/3931 Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy magam arra készültem, hogy hosszas adatsorokat fogok elmondani a hozzászólásom során. Nagy tisztelettel adózva mindazok szakmai hozzáértésének, akik a gyógyításban dolgoznak, jómagam ne…
V/3931 Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is egy késői reakciót próbálok megfogalmazni Nagy Kálmán doktor képviselőtársam véleményével kapcsolatban. Én vagyok az a vitában, aki látnivalóan nem szakmabeli, de nem tartom magam outsidernek. Azért nem tartom magam kívülállónak eb…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr. Tisztelt Ház! Azért elsősorban adózzunk Babák úr képességeinek kellő reverenciával. E véleményével, amiben nem érinti az elénk terjesztett törvények tartalmát, le tudja kötni a képviselők egy részét, engem is. Magam azért kértem szót, hogy rámutassak a F…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Azért vagyok kénytelen reagálni a Meggyes Tamás képviselőtársam által elmondott gondolatokra, mert az iskolapéldáját látom annak a stílusnak, amely úgy látszik, hogy jellemző ellenzéki társaira is. Állítani valamit, ami valótlan, és közb…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mosolyogva figyeltem Gegesy úr kísérleteit arra, hogy próbáljon meg legalább némi konkrétumot kicsikarni vitapartnereiből arra vonatkozóan, hogy vajon mi a valóságos problémájuk az előterjesztéssel kapcsolatban. (Babák Mihály: Mi a haszna?)…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd fűzzem hozzá a Karsai képviselőtársam által elmondottakhoz, hogy az adópolitika ugyan nem a szociálpolitika eszköze, de az adópolitika maga a társadalompolitika. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára látják, hogy a különféle politikai erők k…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! A vita a végéhez közeledik, de azért újabb mozzanatok bukkannak elő a vitában. Én két dologra szeretnék reagálni. Az egyik. Czomba úr, ha nem ez a módja a feketegazdaság elleni küzdelemnek, akkor tessék megmondani, hogy mi a módja. Erre val…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár az előttünk fekvő javaslat nem tartalmaz koncepcionális átrendezést az adók tekintetében, mégis a vitában sokszor szó esett adópolitikáról, adófilozófiáról, sőt sokszor felbukkant a morál kérdése is mint egyfajta általános rendezőelvé a…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vincze Képviselőtársam! Mi ketten más dologról beszélünk. Én arról beszéltem, hogy a közterheket mindenkinek be kell fizetni. Ebben, úgy érzem, a szemekből legalábbis azt látom, hogy minimálisan egyetértés van a Házban, hiszen azt gondo…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést. A költségvetési bizottság megállapította, hogy az előterjesztésben részben elrendezésre kerültek olyan, az eddigi…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvény az egyházak és civil szervezetek számára felajánlható 1 százalékra vonatkozó rendelkezés módosításait tartalmazza. Én természetesen a mondandómban szeretnék kitérni az itt kialakult vitára, é…
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! A költségvetési bizottság határozati javaslatot nyújtott be a tisztelt Háznak a 2005. és 2006. évi beszámolóval ka…
T/3685 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta a önkormányzati és területfejlesztési bizottság indítványát, és a következő megállapításokat tette. Először is egyetértett azzal, hogy a javaslat…
T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, és ellenszavazat nélkül támogatta azt legutóbbi ülésén. A költségvetési bizottság egyetértett a törvén…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közel öt óra vita után bizonyára illő feltenni a kérdést, hogy akkor mit szolgált ez a mai vitanap. Veresné Szabó Éva képviselőtársam felvetett egy lehetőséget, mármint azt, hogy talán ez a p…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és kialakította sajnos csak többségi véleményét. Azért mondom, hogy sajnos, mert a felsőoktatási törvény előttünk fekvő tervez…
T/2931 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottság többségi véleményét szeretném megfogalmazni, hiszen a költségvetési bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést. Természetesen itt is azt…
T/2932 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget. A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és többségi vélemény alapján alkalmasnak tartotta általános vitára. Egy olyan előterjesztéssel találkoztunk…
T/2717 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Az előttünk fekvő tervezet orvosolni kíván egy problémát. Ezt a problémát nemcsak érzékeltük és érzékelték az önkormányzatok is, hanem alkotmánybírósági döntés kötelez arra bennünket, mindannyiunkat, hogy megoldást találjunk. Megoldást…
H/2944 A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról
TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)