1 155 felszólalás
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kuncze Gáborra szerettem volna reagálni, csak közben ő elment az ülésteremből - csak egy mondat akkor talán. Kitért az otthonteremtési program és a mostani Fészekrakó-program közötti különbségre is. Két számot azért hadd mondjak a képviselőtársak rés…
A/18233 Kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt napokban több olyan hír is napvilágot látott, amely Brüsszel irányából marasztalta el a magyar gazdaságpolitikát. Köztudott, hogy az elmúlt három évben éltanulóból sereghajtóvá csúsztunk vissza. Jelenleg…
A/18233 Kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látom, abban egyetértünk, hogy a magyar gazdaság megítélése az Európai Unión belül ma szégyenpadon van, több szankciót fontolgat velünk szemben az Európai Unió illetékes hivatala. Itt van a mai egyik címlapos hír, szintén A…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Török Képviselő Úr! A volt kormány volt sportminiszterét úgy hívják, hogy Gyurcsány Ferenc, csak szeretném tájékoztatni erről. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban.) De engedjen meg talán két érdemi észrevételt is arra, amit mondott.…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is csatlakozni szeretnék a Csákabonyi Balázs által elmondottakhoz. Képviselőtársunk beszélt arról, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormány. Én szeretném arra is a tisztelt Ház figyelmét felhívni, hogy mely intézkedéseknél van probléma, amelyek…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a bizottságok összefoglalt kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt a bizottságok kisebbségi véleményt megfogalmazó ellenzéki képviselői nevében szeretném me…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb elhangzott hozzászólásra szeretnék reagálni, mert mintha a nagy számok mögé bújva próbálná az MSZP képviselője eltitkolni, hogy bizony 2006-ban sok tízezer család jár rosszabbul az idei helyzethez képest. Miről is van szó, képviselő úr? Egyr…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Míg miniszterelnök urat hallgattam, az jutott eszembe (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), milyen szerencse, hogy a mesében csak Pinocchiónak nőtt meg az orra, amikor nem mondott igazat. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) De…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz ö, hogy Vörösmarty Mihályt idézzem itt az adótörvények vitája előtt. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Azt kel…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én Katona Béla felvetésére szeretnék válaszolni, amely még a vezérszónoki körben hangzott el, és egyébként őt Pető Iván is ebben az álláspontban megerősítette. Az SZDSZ-képviselőcsoportból most már nincs senki jelen, de Katona Béla jele…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék visszatérni a tárgyra, elnök úr, és ahhoz hozzászólni, amit ma tárgyalna a Ház. Két grafikont szeretnék én is mutatni: Hatósági árak emelkedése az elmúlt három évbenö (Felmutatja.), a Fidesz honlapján megtalálják, tehát nem is kell átadnom…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Fidesz részéről egyfajta zárszót is szeretnék mondani a mai vita tanulságáról. Mi három dolgot fogalmaztunk meg, vezérszónokként én magam mondtam el, hogy ez a három dolog a következő: olyan adórendszerünk legyen, amely lehetőség szerint nem büntet…
V/17451 A Gyurcsány-kormány egy évéről!
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Áder János már elmondta a véleményünket erről a mai vitanapról; én valóban, csak hogy a rendelkezésünkre álló időkeretet teljes egészében kihasználjuk, egy gondolatot szeretnék még ehhez hozzátenni. Varga Lász…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is azzal hadd kezdjem a hozzászólásomat, hogy megköszönöm az Állami Számvevőszék munkatársainak a munkáját. Azt gondolom, hogy ezek az anyagok, ha ezt kormányzati pozíci…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke pontosan elmagyarázta, hogy miről van szó. Költségvetési tekintetben 2004-ben valóban többet fizettünk be a központi költségvetés számlái alapján. Ezt…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A múlt héten még azt gondolhattuk, hogy az a heves indulat, az a kirohanás, amit ön napirend előtt megtett, talán csak egy egyszeri, átmeneti hangulatnak a következménye, de most már másodjára tapasztalj…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! (Horn Gábor: Engem már megsértett! - Derültség a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meg lehet téged sérteni?) Jó néhány esztendeje képviselem már a karcagi és tiszafüredi választópolgárokat ebben a Házban, mégis azt kell mondanom,…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Magda Sándor által elmondott győzelmi jelentés után én egy másik területről szeretnék beszélni, ez pedig az államháztartás helyzete és a magyar gazdaság állapota. Hiszen az a kormányzati vélemény, miszerint kirobbanó sikerben van…
T/17440 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról (ÁFA)
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Fidesz parlamenti frakciója támogatja ezt a módosítást, és támogatjuk azt is, hogy lehetőség szerint minél hamarabb a parlament elé kerüljön az áfatörvény módosí…
A/17428 Kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Naponta hallhatunk arról kormányzati bejelentéseket, hogy mennyire sikeres a gazdaság, kirobbanóan sikeres. Éppen Kóka miniszter úr az előbb arról beszélt, hogy robog a mag…
A/17428 Kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Miniszterelnök Úr! A hiányon már túl vagyunk, hiszen augusztus végére 97 százalékot ért el az államháztartás egész évre tervezett hiánya. Úgyhogy azt gondolom, erről túlságosan sokat már nem érdemes beszélni. De ami fontosabb: azok az intézmények, amelyek joggal számítottak ar…
V/16982 Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán megspórolhattuk volna az elmúlt perceket, ha Lendvai Ildikó a témához szól hozzá, arról beszél, amiért a Fidesz kezdeményezte ezt a mai gazdasági vitanapot, és nem tart…
V/16982 Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tegnap reggel nekünk már volt alkalmunk egy vitára egy televíziós műsorban. Akkor ön ott például azt állította, hogy az előző kormányciklusban egyetlen kilométer autópálya sem épült, majd amikor azt mondtam önnek, hogy például a Füzes…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nekem nyolc percem van arra, hogy az ön 35 perces beszédére reagáljak, de engedje meg, hogy mégis néhány megjegyzést (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.) beszédével kapcsolatban hadd tegyek. Talán elöl…
Napirend utáni felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal a céllal is kezdeményeztük, hogy ma napirend után essék szó a gazdaság helyzetéről, mivel a múlt héten Kóka miniszter úr javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy kormánypárti és ellenzéki oldalról erről beszéljünk. (Közbeszólás az e…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Örülünk annak valamennyien, hogy a miniszterelnök úr ma napirend előtt a gazdaság és a gazdaságpolitika ügyeivel kezdte a hozzászólását, hiszen ha gazdaságról beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy vajon lesz-e a pályake…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr már elhagyta az üléstermet (Közbeszólások az MSZP soraiból.), és nem hallgatja a további hozzászólásokat, mert ha itt volna, akkor nyilván ő is meghallgatná azt, hogy a…
I/16083 Miért hagyja tehetelenül a Gyurcsány-kormány, hogy a gyógyító intézetek - köztük a karcagi kórház - csődbe menjenek?
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára ön előtt is - akárcsak a több százezer beteg előtt - ismeretes, hogy komoly bajban vannak a kórházak. Egyre kevesebb a pénz, és egyre kevesebb az orvos is. Alapos felmérés készült tavaly a kétségbeejtő helyzetrő…
I/16083 Miért hagyja tehetelenül a Gyurcsány-kormány, hogy a gyógyító intézetek - köztük a karcagi kórház - csődbe menjenek?
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Én megértem, hogy önnek kellemetlen a mostani helyzetről beszélnie, s helyette szívesebben beszél három évvel ezelőtti dolgokról, megjegyzem, azt is sajnos tévesen, rossz számadatok alapján teszi meg. De abban a szerencsés helyzet…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán a mai vitára egy jellemző adalék, hogy miután a gazdasági miniszter elmondta beszédét, és abban párbeszédet sürgetett, lendületesen távozott a parlamenti ülésteremből. Mintha az elmúlt három év is e…