Rendőrségen a Magyar Péterék által interjúvolt kisfiú ügye
Bódis Kriszta és Magyar Péter decemberben homályos körülmények között készített interjút egy gyermekotthonból kikerült 11 éves fiúval.
Aggódnak Puzsérék az AI terjedése miatt
A mesterséges intelligenciától a gyermekvédelmi vitákig terjedt az Önkényes Mérvadó legújabb témaköre.
Orbán Viktor beidézéséről vitáztak a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságban
A tiszás Melléthei-Barna Márton hűtötte a kedélyeket a parlamenti testületben.
Jön a kiskorúak európai digitális védelme
Ursula von der Leyen bizottsági elnök bejelentette: európai szinten vezetnek be szabályozást a kiskorúak védelmére a függőséget okozó közösségi médiaplatformokkal szemben.
Osváth Zsolt: Orbán is back
Orbán Viktor és a Fidesz visszatérését is kritizálta az influenszer.
Ismét meghirdette Magyar Péter a gyermekvédelmi programját
„Önök pontosan tudták, hogy a rendszer a szakadék szélén áll, mégis a szőnyeg alá söpörték a problémát” – mondta a fideszeseknek a miniszterelnök.
Mindenkinek alapvető emberi joga szeretni Magyar Pétert
Aki a szerelmet belekeveri az örökbefogadás kérdésébe, azzal végképp nem tudok mit kezdeni.
Béremelés és családipótlék-emelés is lesz majd, ígéri Magyar Péter
Átalakítja a gyermekvédelmet a kormány, béremelést és magasabb családi pótlékot is ígér a miniszterelnök.
Így áll majd össze a 9,5 milliárdos gyermekvédelmi krízisprogram
6 milliárd forint jut majd közvetlen gyermekvédelmi szakmai programokra, további 3,5 milliárd forint pedig a szükséges fejlesztésekre. A pénzügyminiszter új és megerősített férőhelyeket, krízisellátást, pszichológiai, pszichiátriai és addiktológiai segítséget, a gyermekvédelemben dolgozók szakmai és mentális támogatását ígéri.
Fidesz: Magyar Péter tisztázza a 11 éves Martinnal készült interjút!
Pócs János, Panyi Miklós és Hegedűs Barbara már korábban feljelentést tettek az ügyben.
Nehéz megtalálni a szavakat
Nem ismerek rá a hazámra.
Milyen ember vagy te, Magyar Péter?
Megint politikai fegyverként használva a témát, álságos fejjel játszod a gyermekek védelmezőjét.
Változtat a Tisza-kormány az örökbefogadási rendszeren
A jelenleg hatályos jogszabály szerint a házaspárokat illeti meg az örökbefogadás lehetősége.
Bóka János: A Fidesz a szabadság koalícióját építi
Az ellenzéki párt frakcióvezetője Kötcsén arról beszélt: Orbán marad a jobboldal vezetője, Magyar Péter pedig csak politikai célokra használja fel a gyermekvédelmet.
Ezt hívják hatékony politizálásnak
A permanens kampány nem devalválja, hanem kiélezi a szociális ügyeket.
Gyermekvédelmi jelentéssel álltak elő Magyar Péterék
A miniszterelnök és Gyurkó Szilvia a gyermekvédelemben történt visszaélésekről tartott sajtótájékoztatót.
Hajmeresztő provokációra és gátlástalan politikai színjátékra készül Magyar Péter
A Tisza Párt számára a gyermekvédelem nem ügy, hanem csupán egy cinikusan kijátszható kártya a politikai pókerasztalon.
Orbán Viktor már nincs hatalmon, Magyar Péter viszont még mindig köré szervezi a politikáját
Miközben miniszterelnökként lenne mivel foglalkoznia – az elmúlt napokban például rekordközeli üzemanyagárak, költségvetési problémák és egy sor kormányzati nehézség került napirendre –, Magyar Péter kommunikációjának középpontjában továbbra is elsősorban Orbán Viktor és a Fidesz áll.
Éheztetés és bántalmazás a hatalom tudtával
Gyurkó Szilvia államtitkár asszonnyal szombaton bemutatjuk az Orbán-kormány alatt a gyermekvédelemben elkövetett megdöbbentő visszaélésekről készített jelentést. Éheztetés és bántalmazás a hatalom tudtával.
Figyelmeztet Magyar Péter: meg fog ugrani a költségvetési hiány
Egy jobb őszben reménykedik a miniszterelnök.
Nyoma sincs a Tisza által ígért 25%-os instant szociális béremelésnek
Ez nem a szociális szféra és a gyermekvédelem pótköltségvetése lesz. Idén elmarad az azonnali 25 százalékos béremelés. Szombaton összeül a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum.