A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Kossuth Rádióban beszélt a politikusok letartóztatását kísérő látványos jelenségekről: Kádár András Kristóf szerint a korábbi politikai vezetőkkel szembeni elszámoltatás jogos társadalmi igény,
de a büntetőeljárások során maradéktalanul érvényesülniük kell a jogállami garanciáknak.
A Kossuth Rádiónak adott interjújában Hankó Balázs, Seszták Miklós és Varga-Bajusz Veronika ügyének kapcsán hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja önmagában nem elegendő a letartóztatás elrendeléséhez. Ehhez olyan további körülmények szükségesek, mint a szökés, a bizonyítás meghiúsításának vagy újabb bűncselekmény elkövetésének veszélye.
Kádár szerint a letartóztatás különösen súlyos szabadságkorlátozás, amelynek indokoltságát minden esetben egyedileg kell mérlegelni. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Helsinki Bizottság nem ismeri kellő részletességgel a konkrét ügyeket ahhoz, hogy megítélhesse, jogszerűek voltak-e az érintettek letartóztatásai.
Kádár András Kristóf
különösen aggályosnak tartotta a gyanúsítottak nyilvános, bilincsben és vezetőszáron történő bíróság elé állításának gyakorlatát.
Elmondta, hogy a kényszerítő eszközök alkalmazását a jogszabályok csak meghatározott veszélyhelyzetekben, például szökés, támadás, önkárosítás vagy ellenszegülés esetén teszik lehetővé. Megkérdőjelezte, hogy gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított, fegyveres kísérettel szállított közszereplőknél ezek a feltételek minden esetben fennállnak-e. Szerinte a kamerák előtti bilincselés és vezetőszár-használat súlyosan csorbíthatja az érintettek emberi méltóságát, ezért csak megfelelő indokkal alkalmazható.
Úgy vélte, Magyarországon hosszú ideje elterjedt az a gyakorlat, hogy a hatóságok az egyéni körülményektől és a feltételezett bűncselekmény jellegétől függetlenül alkalmaznak bilincset. A társadalmi elégtétel iránti igényre reagálva arra figyelmeztetett, hogy a gyanúsítottak jogait akkor is tiszteletben kell tartani, ha az érintettek népszerűtlen politikusok. Szerinte az eljárások méltányosságának egyik alapvető mércéje, hogy az emberek ugyanilyen bánásmódot elfogadhatónak tartanának-e saját magukkal vagy számukra kedves személyekkel szemben.