DR. BUGYA LÁSZLÓ (TISZA): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Az előbb elhangzott hozzászólásokra szeretnék röviden reagálni.
Nagyon sajnálom, hogy Hankó képviselő úr is és a további megszólalók is ezt a szakképzésitörvény-módosítási vitát arra használják fel, hogy az oktatási és gyermekügyi miniszter asszonyt támadják folyamatosan, politikailag. Azt gondolom, hogy ez méltatlan a törvényjavaslathoz. Mindig oda kanyarodnak vissza, hogy a miniszter asszony az elmúlt években milyen mondatokat mondott, amelyeket kiragadtak egy kontextusból. Azt gondolom, hogy ez méltatlan ehhez a vitához.
Hankó képviselő úr azt is említette, hogy a bizottsági szakban megmosolyogtató indokok voltak a bizottság kormánypárti tagjainak részéről, például az, hogy nyáron is zajlik munkavégzés a szakképző intézményekben és a szakképzési centrumokban. Pedig zajlik, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a szakképzési centrumokban és szakképző intézményekben nemhogy nem áll meg az élet nyáron, hanem az összefüggő nyári gyakorlatok szervezésével és elsősorban a mezőgazdasági szakképzésben az idénymunkák megvalósításával igenis kemény munka zajlik. Tehát nem lenne alkalmas az átállásra valószínűleg a júliusi időszak sem és az augusztusi időszak sem.
Ugyanakkor nem értem ezt az érvelést, hiszen az előző átalakításnál, a vezetői struktúra átalakításánál a Fidesz-kormányzat 2019. március 1-jén vezette be a kancellári rendszert, de semmi nem indokolta azt, hogy tanév közben nyúljon hozzá a vezetési struktúra átalakításához. Ez sem félévhez nem kötődött, sem tanév végéhez nem kötődött, hanem 2019. március 1-jén nevezték ki a kancellárokat, akik egyébként zömében az előző időszakban főigazgatói voltak ezeknek a szakképzési centrumoknak, tehát úgy ültek át egy másik székbe.
Az az érvelés sem állja meg a helyét, hogy ne lehetne egyszemélyi vezetést kialakítani, és ne találna a szakképzés-irányítás olyan arra alkalmas személyeket, akik egy személyben el tudják látni ezt a feladatot, a főigazgatói és kancellári hatáskört is, hiszen 2015 és 2019 között ez már így működött. Tehát 2015-től, a szakképzési centrumok létrehozásától kezdődően a főigazgató látta el egy személyben mind a későbbi kancellári feladat- és hatásköröket, mind a főigazgatói hatásköröket.
Ugyancsak Hankó képviselő úr hangsúlyozta, hogy politikai tisztogatás van előkészítve, és hogy ez nagyon gyorsan zajlik le. Én erre azt tudom válaszolni, hogy sajnos a magyar szakképzést önök tették politikai csatározások színterévé azzal, hogy nagyrészt politikusokat és a korábbi kormánypárthoz kötődő politikusokat neveztek ki kancellárrá az előző időszakban, 2019-től. Ezt igazolja az a tény is, hogy egy 2024-es felmérés alapján a kancellárok majdnem 40 százaléka valamilyen pozíciót töltött be, vagy önkormányzati képviselő, vagy megyei közgyűlési képviselő, vagy éppen polgármester volt, miközben kancellári feladatokat is ellátott.
Nacsa Lőrinc képviselőtársam ugyancsak felvetette, hogy tanév közben érdemes‑e ilyen módosítást meghozni. A Fidesz-kormány volt az, amelyik az elmúlt 10-11 évben egyértelműsítette, hogy a szakképzést nem köznevelési kérdésnek tekinti, hanem nemzetgazdasági kérdésnek. Innentől kezdve, ha a szakképzés nem köznevelési kérdés, akkor miért ne lehetne tanév közben váltani?
Hogy az aláírással gondok lehetnek a későbbiekben vagy az átmeneti időszakban? Teljesen tiszta viszonyokat teremtenek a jogszabályok és teljesen tiszta viszonyokat teremtenek a szakképzési centrumok SZMSZ-ei. Mindenkit lehet helyettesíteni az átmeneti időszakban, és igenis lehet arra sarkallni a szakképzési centrumok főigazgatóit és kancellárjait, hogy zökkenőmentes átadás-átvétel történjen meg 2026-27 fordulóján.
Koncz Zsófia képviselőtársam felvetette az ösztöndíjrendszert, illetve, hogy ezzel kapcsolatban is a miniszter asszony félreérthetően fogalmazott. Miniszter asszony a teljes magyar köznevelést és szakképzést irányítja, neki az oktatási rendszer más területeire is figyelemmel kell lenni. Azért említette az ösztöndíjrendszer torzító hatását, mert igenis az ösztöndíjrendszer bevezetése után a gimnáziumi képzésbe jelentkezők valamelyest háttérbe szorultak. Ez az arány jelen pillanatban úgy néz ki, hogy technikumba az adott évfolyam tanulóinak 42 százaléka, szakképző iskolába 18 százaléka, gimnáziumokba mintegy 40 százaléka jelentkezik. Ez valóban eredmény a szakképzés vonatkozásában, de elsősorban a technikum vonatkozásában, ahol minőségi oktatásban részesülnek a tanulók, és öt év alatt középvezetői szintet érhetnek el tanulmányaik során, ha bekapcsolódnak a munkaerőpiacra.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy miközben önök politikai bosszút emlegetnek, és politikailag támadják a miniszter asszonyt, inkább támogatniuk kellene ezt a javaslatot. Arra kérem a kormánypárti képviselőket, hogy ezt a jogszabályt jelen állapotában holnap fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt padsoraiból.)
(19.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés