DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A TISZA Párt, ahogy ma már más parlamenti formátumban elmondtam, 1200 ígéretet tett a választópolgároknak, és ezeket az ígéreteket a választópolgárok ‑ egyébként nagyon helyesen ‑ elhitték, és várják azok megvalósítását.
(20.20)
Itt van az első lehetőség, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben a költségvetési módosításban megmutassák az embereknek, mit gondolnak első lépésként. Tisztában vagyok én is azzal, hogy önök sem azt ígérték, hogy mindent azonnal megvalósítanak, de azért mégis az első költségvetés-módosításnál egy kormány mindig bemutatja az ars poeticáját: mi az, amire kevesebbet kíván költeni, és mi az, amire többet.
Ahogy Palóc André képviselőtársam is rámutatott, erre egyébként kiváló lehetőség volna az a 300 milliárd forintos átcsoportosítás, amit a módosítás eredményeképpen a kormány határozhat meg. Nem is értem, hogy miért nem a törvénybe foglalják bele, hogy milyen jó célokra kívánják ezt a 300 milliárd forintot fordítani, hiszen már egészen biztosan meg kell legyenek ezek a célok. Eredetileg is az volt a javaslatuk, hogy október 15-éig dönt erről a kormány. Akárhogy is számolom, ma október 12‑e van, tehát ezen a héten a kormánynak döntést kellene hozni 1300 milliárd forint felosztásáról. Egészen biztosan a miniszterek fejében, sőt a miniszterelnök úr fejében is ez minden bizonnyal benne van. Nem is értem, hogy ha azokat jó dologra kívánják felhasználni, miért nem kürtölik ország-világ számára.
Nem értem, hogy miért nem rögzítik a törvényben a szociális dolgozók béremelését, amit meghirdettek, azt ígérték, hogy legalább 25 százalékos béremelést hajtanak végre. Ugyanígy a gyermekvédelmi dolgozók béremelése hol van ebből a költségvetésből, vagy mikor valósul meg a nevelést-oktatást segítő dolgozók bérének 25 százalékos emelése? Vagy ‑ és ezzel önök sem vitatkoztak ma az interpellációk körében ‑ az otthonápolási díj 50 százalékos emelése, amit szintén azonnalra ígértek a választóknak? De ugyanígy az időskorúak járadékának megduplázása, a gyes, a gyed összegének duplájára emelése, a családi pótlék, anyasági támogatás megduplázása, illetve a felsőoktatásban magasabb szociális ösztöndíj biztosítása. Csak néhány példát említettem, amire itt van az első lehetőség, tisztelt képviselőtársaim, hogy megtegyék, mégis úgy tűnik, hogy nem teszik meg.
Mire kívánják tehát az első lehetséges átcsoportosítást elkölteni, ha nem azokra az intézkedésekre, amelyeket megígértek a választóknak? Persze tudjuk mi, hogy az elmúlt hónapokban is voltak az ország előtt álló olyan súlyos kihívások, amelyeket kezelni szükséges. Nem véletlen, hogy mi kereszténydemokrata képviselőtársaimmal módosító indítványt nyújtottunk be két olyan célra is, amelyeket fontosnak tartunk.
Az első egy olyan probléma, amit egyébként maga a TISZA okozott a nyár folyamán, amikor a társasházaktól komoly bevételi lehetőséget vont el egy törvénymódosítás révén. Mi kereszténydemokrata képviselőtársaimmal úgy gondoljuk, hogy amit a TISZA elvett az egyik kezével, azt most itt a költségvetés-módosítás során vissza lehetne adni, és azt javasoljuk, hogy hozzanak létre egy társasházi kompenzációs, felújítási, örökségvédelmi és energetikai korszerűsítési alapot, kifejezetten a társasházak számára. Tudjuk azt, hogy nagyvárosi környezetben sokszor vannak olyan városrészek, amelyek egésze igényelne felújítást, megújítást. El kell indítani ezt a programot. Mi kérnénk tisztelettel ennek a módosító indítványnak a támogatását.
A másik ilyen javaslatunk már nem a TISZA által okozott probléma, hanem maga az idei aszály. Bárhogyan is nézzük, az idei rendkívüli aszály valamilyen segítséget igényel a kormány részéről, és jóllehet már ősz van, lassan télbe fordul az idő, a segítség késlekedik. Miért nem segítik a gazdákat ez után a katasztrofális aszály után? Sőt, ha továbbmegyek, úgy tűnik, mintha a gazdákat nemhogy segíteni nem akarnák, hanem egyenesen olyan gazdasági környezetet teremtenek számukra, amelyben a gazdálkodás is sokszor veszélybe kerül. A tervezett vagyonadóval ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, ha valakiknek nagyon odavágnak és valakiket tönkre tudnak tenni, legalábbis a szerint a változat szerint, amit társadalmi vitára bocsátottak, az bizony a gazdatársadalom.
Úgyhogy nagy tisztelettel kérem, fontolják meg azt az elképzelést, mert az a vagyonadó-tervezet, amelyet társadalmi vitára bocsátottak, a gazdatársadalmat tönkreteszi, és így a magyar mezőgazdaságot is teljesen lenullázza. Mi, kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy nem lenullázni kell a magyar gazdákat, hanem a magyar mezőgazdaság és a magyar gazdatársadalom egy lehetőség az ország számára, és arra teszünk javaslatot, hogy a területalapú támogatás megemelésével kompenzáljuk idén a rendkívüli mértékű aszályt elszenvedett gazdákat.
Nagy tisztelettel kérjük, hogy amennyiben fontosnak tartják egyáltalán még a választási ígéreteik megtartását, illetve segíteni akarják a vidék Magyarországát, valamint a városban, nehéz helyzetben lévő, társasházakban élő lakástulajdonosokat, akkor támogassák a módosító indítványainkat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés