DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Felbátorodva azon, hogy államtitkár úr aktívan részt vesz a vitában, amit külön köszönünk, mert ez alapvetően nem jellemző az elmúlt időszak vitái tekintetében, olvastam a törvénytervezet indoklását, definiálva van, hogy itt alapvetően közpénzvédelemmel kapcsolatos intézkedésekről, javaslatról van szó. Ami itt kérdésként felmerül ‑ egyébként elhangzott Apáti képviselő részéről is ‑, hogy amikor önök a személyi kört meghatározták, mint akiktől a közpénzt védeni kell, akkor mégis hogyan jött ki az az eredmény, hogy egy egyszerű mezei képviselő, akár üljön ebben a teremben, akár egy korábbi ciklusban volt képviselő, ő veszélyesebb a közpénzre, mint mondjuk, egy olyan alpolgármester, aki gazdasági ügyekért felel és gazdasági vezetője a városnak, amelynek akár 20-30 vagy 200 vagy akár 500 milliárd forintos költségvetése van.

És amikor önök definiálják a személyi kört, hogy ki veszélyes a közpénzre, akkor hogyan lehet az, hogy például ‑ ugye, a közpénzt definiálják ‑, akkor, most hangzott el Dicső Viktória képviselő asszonytól, ilyen esetben a jegybank körüli vezető tisztviselők vagy volt vezető tisztségviselők kimaradnak ebből a személyi körből? És a listát hosszasan lehetne folytatni.

(16.30)

Az a helyzet, államtitkár úr és kedves képviselő hölgyek és urak, hogy az elmúlt időszakban történtek miatt is erősen élünk azzal a gyanúperrel, hogy nem a közpénz védelme az, ami a legfőbb motivációja volt e javaslat megszületésének, hanem egy politikai célú megrendelés teljesítése, mégpedig az, hogy a politikai ellenfelekkel le kell számolni, vagy úgy, hogy közjogi módon belenyúlnak abba, hogy nem indulhatnak a következő választásokon, vagy éppen ki vannak zárva a jövőbeni közéleti, közjogi vagy akár civil, egyházi, sportfunkciók ellátásából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), vagy éppen úgy, hogy visszamenőlegesen mindenkit, akit csak lehet, megrángatnak. Úgyhogy hogyan született meg az alanyi körnek a definíciója? Hiszen olyan emberek vannak benne…

Forrás: parlament.hu