DR. SASI-NAGY EDIT, a Mentelmi Bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Battonyai Járásbíróság indítványozta dr. Gurzó Mária mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt indult magánvádas eljárásban.

(10.20)

Képviselő asszonnyal szemben egy magánszemély tett feljelentést 2026. április 7-én. A feljelentésben foglalt tényállás szerint a feljelentő 2026. április 4-én egy mezőkovácsházi áruházba ment vásárolni. Ebben az időben ki volt téve egy TISZA aláírásgyűjtő pult, ahol négy ember tartózkodott, de a feljelentő csak Gurzó Máriát tudta megnevezni, mert ő indult a TISZA Párt képviselőjeként.

Az itt lezajlott párbeszédük során ‑ a feljelentés szerint ‑ dr. Gurzó Mária a feljelentő személyére és származására nézve sértő, a becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket használt. A Mentelmi Bizottság az ügyet 2026. október 12-ei ülésén megtárgyalta.

Dr. Gurzó Mária az ülésre meghívót kapott azzal, hogy élhet a meghallgatás jogával. Képviselő asszony a bizottsági ülésen megjelent, és előadta, hogy kéri mentelmi joga felfüggesztését, mert a bíróság előtt tudja igazolni, hogy a feljelentő által írt vádak nem valósak.

Kifejezetten hangsúlyozta a képviselő asszony, hogy közlésének tartalma nem volt bántó, nem volt agresszív, a feljelentő személyére és származására vonatkozóan semmilyen sértő megjegyzést nem tett, csak egy általa ismert tényt közölt, tehát határozottan elutasítja a vádban és a feljelentésben foglaltakat.

A Mentelmi Bizottság elnökeként jelen ügyben a mentelmi jog fenntartására irányuló határozati javaslat benyújtását indítványoztam, amely javaslat megfelel a bizottság korábbi ciklusokban követett gyakorlatának. Javaslatomat a bizottság 5 igen és 1 nem szavazattal elfogadta.

A Mentelmi Bizottság javaslata tehát az, hogy dr. Gurzó Mária képviselő asszony mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban. ‑ Magyar Péter közbeszól.)

Forrás: parlament.hu