POLGÁR GYÖRGY, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, házelnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Eltűnt közpénzmilliárdok és hangos botrányok ‑ ettől volt hangos a sajtó, és az elmúlt időszakban az MNB és a magyar nemzeti banki alapítványok is ezen hírek mentén kerültek be legtöbbször a híradásokba.
Hogy én nemcsak a költségvetési bizottsági munkámhoz kapcsolódóan vettem ezt észre, bizonyítja az, hogy 2025-ben az Állami Számvevőszék vizsgálatai is nagyon súlyos problémákat tártak fel a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatosan. A jelentés szerint az alapítványi vagyon egy jó része nehezen követhető, gyakran átláthatatlan struktúrákon keresztül tűnt el és került befektetésre.
(14.30)
Jelentős vagyonvesztés következett be ezen vagyonok esetében, és az Állami Számvevőszék több esetben is feljelentést tett ezekben az ügyekben. Több elemzés és a belső vizsgálatok alapján is az egyik fő ok az volt, hogy az MNB alapítványai és a hozzájuk kapcsolódó cégek kapcsán nem volt megfelelő és nem volt elég erős és folyamatos tulajdonosi ellenőrzés. Többek között ezért vált szükségszerűvé, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításra kerüljön.
Azt azért fontos kimondanunk, hogy a jegybank függetlensége semmiképpen nem jelenthet ellenőrizetlenséget. A közvagyon védelme nem politikai, hanem alkotmányos kötelezettségünk, mindannyiunk kötelezettsége. Aki közpénzt kezel, annak minden esetben el kell számolnia vele. Fontos azt is leszögezni ‑ ahogy Kármán András úr is említette ‑, hogy ez nem jelenti azt, hogy a monetáris politikára szeretnénk erősebb rálátást; itt az ellenőrzésen van a hangsúly.
A fontosabb változásokat hat pontban tudnám először röviden összefoglalni. Az első, hogy az MNB-n belül létrejön egy külön belső ellenőrzési szervezet. A második, hogy a felügyelőbizottság ellenőrizheti az MNB alapítványait és a többségi tulajdonú cégeit is; hogy kötelezővé válik a rendszeres és az esetenkénti ellenőrzés is; hogy az alapítványi cégek vezetőinek rendszeresen be kell számolniuk a tevékenységükről; kitér a felügyelőbizottság összetételére és megválasztására ‑ itt is történnek változások -; és ahogy az előbb elhangzott, csökkenni fog a felügyelőbizottsági tagoknak a díjazása.
Nézzük meg egy kicsit részletesebben ‑ és talán mondhatom ezt konyhanyelven megfogalmazva ‑, hogy mit is jelent ez a mindennapokban!
Az első, hogy belső ellenőrzési szervezet jön létre az MNB-n belül. Ennek azért fontos a szerepe, mert a belső ellenőrzés jelenleg az igazgatóság alatt működik. A törvényjavaslat szerint két külön ellenőrzési ág jön majd létre. Az egyik az igazgatóság alatt lesz, a másik pedig egy felügyelőbizottság alatt. Ezzel gyakorlatilag a felügyelőbizottság egy saját apparátust fog kapni. Megszűnik az a gyakorlat, hogy az igazgatóság gyakorlatilag saját magát ellenőrzi, vagy egy olyan egység ellenőrzi őt, amelynek ő a vezetője. Merthogy a közpénzeket nem elég felelősen elkölteni, fontos az is, hogy végig tudjuk követni ennek a közpénznek az útját.
A második változás, hogy az MNB alapítványai és társcégei nem eshetnek ki többé az ellenőrzés látóköréből. Korábban a felügyelőbizottságnak nem volt egyértelmű felhatalmazása és jogköre arra, hogy ezekre az alapítványokra és cégekre rálásson. A törvényjavaslat kimondja azt, hogy az MNB többségi tulajdonú cégeit és az MNB által alapított alapítványokat is ellenőrizheti mostantól a felügyelőbizottság. Egyszerűen fogalmazva: többé nem lehetne arra hivatkozni, hogy egy tevékenység már egy alapítványban folyik vagy kiszervezésre került egy leánycégbe, tehát emiatt a felügyelőbizottság látókörén, hatókörön kívül esik. Többé nem lehet olyan szervezetet létrehozni az MNB körül, amely kívül esik az érdemi ellenőrzéseken. A jegybanki függetlenség mindemellett semmiképpen nem sérül, mert a javaslat kifejezetten rögzíti, hogy a felügyelőbizottság megerősített ellenőrzése nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bank alapfeladataira és monetáris politikai döntéseire sem. Nem a monetáris politikát szükséges ellenőrizni, hanem a vagyonnak a kezelését.
A harmadik pont gyakorlatilag az alapítványok negyedéves beszámolási kötelezettségéről szól. A javaslat szerint legalább negyedévente meg kellene hallgatni az MNB-s cégek vezetőit és az MNB-s alapítványok kuratóriumi elnökeit. Tehát innentől fogva rendszeres kontroll lenne; nemcsak akkor vizsgálnánk valamit, amikor már probléma van, hanem rendszeresen, és már előtte megpróbálnánk ezeket kezelni.
Fontos az is, hogy az ellenőr innentől fogva nem fog függeni attól, akit ellenőriznie kell. Rendkívüli vizsgálatokat is lehetőség lesz mostantól fogva indítani. Ha bármilyen olyan információ merül fel vagy jelzés érkezik, a felügyelőbizottság rendkívüli ellenőrzést rendelhetne el. Így, ha felmerülne akár csak egyetlen gyanús ügy, akár csak egyetlen ‑ jelzem, az elmúlt időszakban rengeteg felmerült ‑, akkor nem kell megvárni mostantól az éves jelentést, mert a jó ellenőrzés azt jelenti, hogy megelőzzük a problémát és nem utólag próbáljuk azokat kezelni.
Bármilyen furcsa, egy külön pontként bekerül ebbe a törvényjavaslatba, ami kimondja, hogy mindenki köteles lesz együttműködni. Bármilyen furcsa, korábban meg lehetett tenni, bármilyen kikért dokumentum vagy bármilyen elindított vizsgálat esetében lehetőség volt akár arra, hogy az együttműködést elutasítsák. A javaslat előírja, hogy a Magyar Nemzeti Bank szervezeti egységei, a leányvállalatok és az alapítványok is kötelesek minden dokumentumot átadni és együttműködni az ellenőrzéssel. Így lehetetlenné válik, hogy bárki iratokat tartson majd vissza vagy akadályozza az ellenőrzést.
Ahogy a pénzügyminiszter úr szájából is elhangzott ‑ ezt már csak röviden foglalnám össze ‑, megváltozik a felügyelőbizottsági tagoknak az összetétele, a mandátumuk és a tiszteletdíjuk is. Nagyon fontos, hogy az Országgyűlés két tagot választana a Költségvetési Bizottság javaslatára, két tagot pedig a Gazdasági Bizottság javaslatára, mindemellett megmaradna a miniszternek a képviselője és a miniszterelnök által delegált szakértő is. A mandátumok rövidülnek, négy év, amelyet plusz még négy évvel lehetne meghosszabbítani, és csökken a tiszteletdíj, ami tökéletesen beleillik a TISZA-nak abba a törekvésébe, hogy felelősen gondolkodjunk a közpénzekről és azokat felelősen is költsük el.
A felsoroltak alapján egyértelműen és világosan látható a szándék: meg kell erősíteni a Magyar Nemzeti Bank tulajdonosi ellenőrzési jogosultságait, különösen az MNB alapítványai és a cégek esetében. A törvénymódosítás fő célja, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai és leányvállalatai felett sokkal erősebb, rendszeresebb és intézményes ellenőrzés működjön. Különösen az elmúlt évek alapítványi vagyonkezelési botrányai és az Állami Számvevőszék által feltárt problémák fényében ez különösen fontos. Szükség van mindemellett szerintem a közbizalom helyreállítására is. Szükséges, hogy a közvélemény lássa: a vagyonkezelés, a mi közös vagyonunk, minden magyar közös vagyona felett erősebb kontroll működik. Emiatt is kérem a tisztelt Ház együttműködését, a törvényjavaslat támogatását, és köszönöm szépen mindenkinek a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés