1 065 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor itt egyiküket-másikukat hallgattam ebben a vitában, és az arcukat láttam, akkor is azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy hiszik is vagy csak mondják, amit mondanak. (Bánki Erik: Hisszük!) De igazából akkor jutott esz…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés." - írta 60 évvel ezelőtt József Attila. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha van közös dolgunk a szomszéd népekkel és a szomszéd orsz…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ha Pósán képviselő úr nem tudja, hogy én miről beszélek, akkor elmondom neki. Az Országgyűlés egymást követően tárgyalja az olyan törvényjavaslatokat, amelyeket arra hivatkozással nyújt be a kormány, hogy most, 2001-ben az Európai Unió elveit kívá…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Nem szeretném elvenni az időt és a lehetőséget a többi módosító javaslat előterjesztőjétől, ezért korlátozni fogom magam, de arra, amit Fazekas képviselő úr elmondott, valamit szeretnék mondani. Itt voltunk az előző ciklusban, és hozzájárultunk ah…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Őszintén sajnálom, de kénytelen vagyok reagálni, ugyanis az effajta hivatkozások, amelyeket most Révész Máriusz is elismételt és mások is, félrevezetőek. Spanyolország, Portugália, Latin-Amerika: állampolgársági alapon éppen azt csinálják, hogy mi…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Mindenekelőtt két rövid észrevétel ahhoz, amit Lezsák képviselő úr, illetve az államtitkár úr mondott. Lezsák képviselő úr azt mondja, hogy az SZDSZ álláspontja a kormánynak azzal a törekvésével áll szemben, hogy a magyar állam segítsen a szomszéd országokban él…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos és tanulságos dolognak tartom azt, ahogy az államtitkár úr a kormány nevében továbbra is ilyen mereven elzárkózik a szomszéd országokon túli, kisebbségben élő magyarok kérdésétől. Ugyanis ez elvezet ahhoz a kérdéshez, hog…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, de azt hiszem, hogy először Kelemen képviselő úrnak kellene megadni a szót, aki írásban jelentkezett minden egyes napirendi ponthoz, és most is jelentkezik. A Házszabály szerint őneki kell az elsőnek lennie. (Mádai Péter: Ezt mondta az elnök asszony az előbb.)
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örülök Ivanics képviselő úr támogatásának, és ez rokonszenvesebb álláspont, mint a kormánykoalíció jelentős részének és magának a kormánynak a határozott elutasítása. Én azt gondolom - és bízom benne, hogy a kormányváltás utá…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Csak az késztetett szólásra, hogy Kelemen András képviselő úr ezzel a szülőföldön nyújtandó oktatási támogatással azt a kifejezést használta, hogy minden szülő, minden család. Azt hiszem, ön is tudja, hogy ez nem igaz, hiszen ez csak azok…
A/4528 Mi az a hatévnyi teljesítmény amit a kormány három év alatt elvégzett?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Üdvözlöm önt, miniszterelnök úr, az azonnali kérdések órájában. A Fidesz-kongresszuson mondta ön a híradások szerint, hogy a kormány három év alatt hatévnyi munkát végzett el. Nos, miniszterelnök úr, önök a választások előtt ebben a választási pro…
A/4528 Mi az a hatévnyi teljesítmény amit a kormány három év alatt elvégzett?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Miniszterelnök úr! Méltányos leszek, én egyetértek önnel: önök három év alatt annyit tettek, amit más hat év alatt sem képes. Simicska Lajos; az APEH szünnapja; megfigyelési ügy, amiben ön máig hazugságban maradt; Lockheed-botrány; közbeszerzés nélküli a…
T/4007 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947.évi XVIII.törvény 27 §.(2.) pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997.évi X.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ügyrendi javaslatom nagyon rövid. Elnök úr hívja fel az előterjesztők figyelmét arra, most van az az időpont, amikor a Házszabály szerint még visszavonhatják a törvényjavaslatukat. Indokolom a javaslatom. Tegnap este, amikor erről a kivételes tárgyalás…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az ajánló szervezetnek a kérdését azért nem akartam még szóba hozni, mert ez a következő vitaszakaszhoz tartozik, az erre vonatkozó módosító javaslatok ott vannak. De ha már ezt így Tabajdi képviselő úr elővette, akkor szeretném önt megnyugtatni, ha…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a harmadik vitaszakaszban a módosítócsomagomnak arról az eleméről szeretnék beszélni, amely az én módosításaimnak is a talpköve, ugyanúgy, ahogy az általam elhagyni javasolt rendelkezés a kormány előterjesztésének a talpköve. Az ajánlás 21. pontj…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Két kérdést szeretnék csak érinteni abból, amit Tabajdi Csaba képviselő úr felvetett. Az egyik ennek az ajánló szervezetnek a kérdése, amiről most a hozzászólása végén beszélt. Ez egy pompás illusztrációja annak, hogy milyen megoldhatatlan problémákat…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. (Dr. Surján László felé.) Vegye elő a pénztárcáját, nézze meg, hogy ki írta alá azokat a bankjegyeket, amelyeket az euró bevezetéséig fogunk használni, és sajnos Surányi György már nem a Magyar Nemzeti Bank elnöke! De nem ezért kértem szót, hanem azért…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azok a javaslataim, amelyek az 1. és a 2. pontban szerepelnek, következnek az összes többiből, úgyhogy azokra most nem térnék külön vissza. A vita egyetlenegy mozzanatára hívnám fel a figyelmet, amely összefügg a címmel. Ugyanis azt mondta az államtitk…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A néhány héttel ezelőtti Fidesz-kongresszus egy fontos mozzanatáról szeretnék szólni néhány szót, hiszen ez a mozzanat bizonyos értelemben képet ad számunkra arról, hogy mit várhatunk a Fidesztől, ha netán a következő választ…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem gondoltam, hogy ezt a vitát itt újra le kellene folytatnunk egy másik törvényjavaslat kapcsán, nem is folytatom le újra. Tudom, hogy itt is van Lezsák képviselő úrnak egy módosító javaslata, tehát ügyrendileg rend…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Én egy percre még visszatérnék ehhez a név és előnév kérdéshez, mert azt gondolom, nemcsak számomra, hanem talán a miniszter úr számára is és Lezsák képviselő úr számára is tanulságos lehetett az, amit Bazsa képviselő úr itt elmondott nekü…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Pósán képviselő úr valami félreértés áldozata, mert ő szóba hozta az én 4054/8. számú módosító javaslatomat, és azt vitatta, holott jelenleg nem a 4054. számú, az Andrássy Egyetemről szóló törvénynek a részletes vitája folyik, hanem egy Ré…
T/4007 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947.évi XVIII.törvény 27 §.(2.) pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997.évi X.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Konszenzusról beszélt itt az imént valaki... (Sasvári Szilárd: Nem beszéltem konszenzusról! Nem beszéltem!) Akkor Láyer képviselő úr volt az... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Na most, nincs konszenzus. A Szabad Demokraták Szövetsége ez…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az az Európa, amely felé törekszünk, az elmúlt évtizedekben már megtanulta azt, hogy az állami tulajdon a gazdaságban sok jót nem jelent. Megtanulta, hogy az állam beavatkozása az árképzésbe sok jót nem jelent, legfeljebb elhalasztja a pro…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután Béki Gabriella kitűnően ismertette önökkel a Szabad Demokraták Szövetsége elképzeléseit a szegénység elleni fellépésben, rám szokás szerint az a feladat hárult, hogy azzal foglalkozzam egy kicsit, mit is képvisel a jelenle…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Hiszik is, vagy csak mondják?" - volt a szokásos címe annak, amit el kívánok mondani. Igazából az a kérdésem, hogy amikor Sasvári Szilárd képviselő úr egy napirend előtti felszólalásában a hét elején arról beszélt, hogy a sajtó…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném korrigálni Horn Gábor képviselőtársamat, aki azt mondta, hogy ő még ilyen nem látott. Hogyne látott volna! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kormány 1998 júniusában vagy júliusában a Postabank igazgatóságába kinevezi az ÁPV Rt. vezérigazgatóját…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a megtiszteltetést. Tisztelt Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy itt két különböző dologról van szó. Az egyik dolog az, hogy vannak törvények, amelyeket az országgyűlések hoznak, amelyekkel szemben Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, és akkor az Alkotmánybíróság dönt. H…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem én vagy mi hoztuk be ebbe a vitába azt a kérdést, hogy melyik parlament működik alkotmányosabban, ezt a kérdést nem hoztuk be; de ha Balla képviselő úr ezt a kérdést fölteszi, akkor kénytelen vagyok a következőt mondani: a parlament működése nemcsa…
T/4054 Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Bocsánat, nem kétperces. Elnézést, rosszul volt beütve.