237 felszólalás
T/2241 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először a törvénymódosító javaslat saláta jellegéről hadd ejtsek pár szót. Nagyon kedvelt módszere a kormánynak, hogy olyan törvénymódosító javaslatokat vagy törvényjavaslatokat nyújt be,…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általam benyújtott módosító két nagyon fontos hiányosságot szeretne pótolni az alkotmánytervezetben. Mind a kettő a munka világát érinti, ugyanis nemcsak azt szükséges megfogalmazni, hogy az állampolgároknak joguk van a munkához, hanem azt is el…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A manapság a munkaügy területén lévő káosz szükségessé teszi, hogy az eddigiekhez képest picit részletesebben foglaljunk az alkotmányba bizonyos alapvető értékrendi és elvi garanciákat. Úgy gondolom, ma indo…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném leszögezni, hogy a tervezett szabályozás komoly előrelépés a jelenleg érvényben lévőhöz képest, mindazonáltal vannak benne hiányosságok. Az első, amit nehezményezünk, hogy a rendőrség által kiadott mű…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor még én is reagálnék erre a bizottságis vitatémára. Először is nem is értem, hogy például a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság miért nem kapta meg ezt a törvényjavaslatot, holott ezért van benne számos olyan vonatkozás, aminek foglalkoztat…
T/2036 A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A sztrájkjog magyarországi szabályozása meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. Nyilván nem véletlen, hogy a kormány, illetve a jogalkotók a számos rendezésre váró pont közül még véletle…
I/1726 Hogyan kívánja a kormány biztosítani a békés társadalmi együttélés megvalósulását?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány előző ülésszak alatti törvényalkotási dömpingje sajnos nem nyújtott megoldást a legfontosabb problémák egyikére, a magyar társadalom alapvető együttélési szabályainak, normáinak nemre, etnikumra, vallásra való tek…
I/1726 Hogyan kívánja a kormány biztosítani a békés társadalmi együttélés megvalósulását?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszát sajnos nem tudom elfogadni, ugyanis már bebizonyították a tapasztalatok, hogy a meghozott intézkedések nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Továbbá itt a probléma alapvetően abban gyökerezik, hogy nemcsak új törvényekre lenne szükség…
A/1944 Kié a felelősség és kié a teher?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel üdvözöljük, hogy valamiféle megállapodás van kibontakozóban a tűzoltók 2004. május 1-je és 2007. december 31-e közötti időszakban ki nem fizetett túlórapénze kapcsán, amelyet a Legfelsőbb Bíróság is jogos járandóságnak íté…
A/1944 Kié a felelősség és kié a teher?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót. Sajnos a kérdésre konkrét választ nem kaptam, és valóban, az önkormányzatok a fenntartók, illetve a munkáltatók, de csak névlegesen, hiszen a tűzoltóság működéséhez szükséges forrásokat a központi normatíva alapján a költségvetés adja meg. Ezért reménykedünk…
H/1439 A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Halljuk! Halljuk!) Alapvetően a Jobbik egyetért a kezdeményezéssel, tényleg fontos téma az, hogy a nők munkaerő-piaci helyzetén javítsunk, azonban alapvető szemléletbeli különbségek vannak. Először a munkahelyterem…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A változatosság kedvéért most én is az indoklás nélküli felmentésről szeretnék beszélni a köztisztviselői törvény kapcsán, illetve a tervezett módosítás okán. Nincs okom feltételezni a rosszhiszeműséget a tervezettel kapc…
T/1794 Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A gyakorlati tapasztalatok tükrében érthető a módosítási szándék, és a Jobbik támogatni fogja, tekintettel arra, hogy az SMS-ben történő bejelentésre nem mutatkozott túl nagy igény, és ha szembeállítjuk a rendszer kiépítésének és fenntartásának köl…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon többször is elhangzott a kormánypártok részéről, hogy jövőre jelentősen nőni fog a foglalkoztatás. Sajnos, mi ennyire nem vagyunk optimisták, ugyanis semmilyen olyan gazdasági szabályozási hátteret nem látunk,…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács és az ágazati párbeszéd bizottságok finanszírozásának átalakítása kapcsán megjegyezzek egy-két dolgot. Eddig a Munkaerő-piaci Alapból kapták meg a meghatározott részt e…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány az általános indoklásban a foglalkoztatás bővítését elsődleges prioritással jelöli meg, igen helyesen, azonban a költségvetés kiadási számaiból nem derül ki, hogy ezt mivel kívánják megvalósítani. A számok alapján ugyanis a közszférában l…
I/1149 Mikor tesz a kormány lépéseket a békés társadalmi együttélés hatékony biztosítására?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Szeretném visszavonni az interpellációmat. Köszönöm. (Taps.)
T/1381 A jogalkotásról T/1382 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényjavaslat akár egy fontos, hiánypótló kezdeményezés is lehetne, azonban a konkrétumok teljes mellőzése gumiszabály jelle…
K/1370 Kívánja-e a kormány a családi pótlékra jogosultság korhatárát egészséges gyermekeknél is 20 évről ismét 23-ra emelni?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kormány számos, a gyermekes családokat ellehetetlenítő intézkedése közül az egyik az volt, amely a családi pótlékra jogosultságot az oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló gyermekek eset…
J/418 A Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/1253 A Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi tevékenységéről é
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim! Abban egyetértünk, hogy amit a Gazdasági Versenyhivatal elvégzett, azt megfelelően és magas szakmai színvonalon tette. A problémát az jelenti, amit nem végzett el, talán részben erőforráshiány miatt, ám ez nem lehet ments…
A/1143 A Rail Cargo Hungária év végére tervezett 1000 fős elbocsátása kapcsán kívánja-e megkezdeni és ha igen, mikor és milyen szempontok alapján a MÁV teherszállítási részlegének 2007-ben véghezvitt privatizációjának felülvizsgálatát?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Rail Cargo Hungária csökkenő profit miatt év végére tervezett ezerfős elbocsátása is rámutat, hogy mekkora hibát követtek el az előző kormányzatok a privatizáció ellenőrizetlen, felelőtlen és túlzott mértékű végrehajtásával. Újból tanúi lehettünk…
A/1143 A Rail Cargo Hungária év végére tervezett 1000 fős elbocsátása kapcsán kívánja-e megkezdeni és ha igen, mikor és milyen szempontok alapján a MÁV teherszállítási részlegének 2007-ben véghezvitt privatizációjának felülvizsgálatát?
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm szépen a válaszát. Mindenképpen reménykeltő volt ez a válasz. Már csak annyi kiegészítést kérnék, milyen eséllyel várható, hogy ez az ezer munkahely megmaradjon, mennyire lesz olyan hatása ennek a felülvizsgálatnak, hogy a szerződés kereteit módosítani lehessen, ill…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbálom betömöríteni. Én az adócsomag első és második fejezetéhez fűznék néhány gondolatot. Az első fejezetnél - ami az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásról szól, vagyis a háztartási alkalmazottakról - azt kérnénk figyelembe v…
T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr levelében két fő aggályt fogalmazott meg ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Az első aggályára dr. Répássy Róbert képviselőtársam mint előterjesztő a benyújtott módosító javaslatában igen frappáns vál…
T/336 Az egyszerűsített foglalkoztatásról
BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat benyújtása több szempontból is indokolt volt. A volt szocialista kormány ez év április 1-jétől életbe léptetett szabályo…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látva itt a töretlen lelkesedést az arcokon, megígérem, hogy tömören összefoglalom. Csak szeretném felhívni a figyelmüket egy, a törvényjavaslathoz kapcsolódó problémára. Azt gondolom, hogy most már két órája, sőt már két…
T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kifejezzem aggodalmam a kapkodó és felületes törvényalkotási munka miatt. Ma a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagjaként a bizottsági ülésen tanúja lehettem, hogy ez a rohamtempó…