124 felszólalás
H/4184 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy jó módosító javaslatra szeretném felhívni a figyelmet, amit, mondhatom azt, hogy konszenzussal - a bizottsági ülés végén, az egyebek napirendi pontnál - sikerült megalkotni mind a kormány, mind az ellenzék rész…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr figyelmét szeretném felhívni a kormány képviselőjeként, hiszen kormánypárti oldalról mind az SZDSZ, mind az MSZP is hozzászólt abban a kérdésben, és egyetértett ellenzéki képviselőtársaim mondanivalójával, ho…
A/4207 Furcsaságok a Honvédelmi Minisztériumnál 1.
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, vissza kellene nyúlni két-három mondat erejéig legalább a honvédelmi miniszter úrnak a bizottsági ülésen való meghallgatására, amikor azt mondta, hogy természetesen a honvédelem ügye olya…
A/4207 Furcsaságok a Honvédelmi Minisztériumnál 1.
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Valószínűleg élni fogok ezzel a felajánlásával, és bízom benne, hogy ki is jövök a Honvédelmi Minisztériumból. (Derültség a Fidesz soraiban.) De ha egy picit megnézzük a sajtó nyilvánossá vált adatát, miszerint Szekeres…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit megdöbbentem, mert Rába képviselőtársam hozzászólásánál azt gondoltam, kicsit visszamegyünk a kályhához, és a felvezetőben elmondja, hogy valójában miből alakult ki ez a mostani előterjesztés. Menjünk vissza kicsit a…
I/3616 Káosz, káosz, és káosz, avagy hogyan akar a kormány a haderővel nem rendelkező Izland szintjéhez hasonló finanszírozásból korszerű honvédséget fenntartani?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A hazai helyzetet ismerve, többször ábrándozik az ember arról, hogy milyen jó lehetne, mondjuk, Izland vagy Luxemburg szintjére jutni. Gazdaságuk erős, az infláció és a munkanélküliség alacsony, az…
I/3616 Káosz, káosz, és káosz, avagy hogyan akar a kormány a haderővel nem rendelkező Izland szintjéhez hasonló finanszírozásból korszerű honvédséget fenntartani?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Együtt hallgattuk végig Szekeres urat meghallgatásán, amikor miniszterjelölt volt, akkor ő határozott és kemény mondatokat mondott azzal kapcsolatban, hogy képviselni fogja a szakma érdekeit. Ha államtitkár asszony a Nép…
I/3371 Súlyos rendőri létszámgondok Budapesten?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egy kérdésben egyetértünk, abban, hogy a rendőrség komoly dolog, és azt nem érdemes gyakorlatilag félvállról venni. De csak egy picit a visszatekintésről: 2005-ben szüntettek meg öt darab rendőr-szakközépiskolát, ami ell…
T/3090 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégek! A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Már…
T/3091 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Honvédelmi Minisztérium által beterjesztett, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról szóló javaslatot a Fidesz-Magyar Polgári…
H/3118 A rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, hogy e késői órákban szót kértem, de egy-két gondolatot mindenképpen szeretnék önökkel megosztani. Vadai képviselő asszony visszanyúlt a 1998-2002-es időszakra a vizsgálóbizottságokkal kapcsolatban. (Babák Mihály: Mindig ezt cs…
H/2921 A Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! E késő esti órákban nem mennék már bele a részletekbe, mert képviselőtársaim már felidézték, hogy mikor kezdődött és hogyan ért véget ennek az országgyűlési határozatnak az ötpárti összegyúrása. De azért szeretnék kitérni e…
H/2921 A Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg rövid leszek, és ígérem, hogy ez lesz az utolsó kétpercesem, amely egyben az első is. Tisztelt képviselő asszony, azt gondolom, hogy nem beszélünk el egymás mellett. De tudjuk nagyon jól, a tárcának vannak olyan elképzelései, hogy képzéseket…
T/2915 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/2916 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról T/2922 Az államhatárról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy a bizottsági elnök úr, Lázár János úr már fogalmazott, a honvédelmi és rendészeti bizottság május 9-én megtárgyalta az előterjesztést, és egyhangúlag támogatták képviselőtársaim. Köszönöm szépen.
T/1304 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Soltész Miklós képviselőtársam bevezetőjében már utalt arra, hogy egyugyanolyan törvényt tárgyalunk egyszer októberben, tárgyalunk egyszer novemberben, mi a különbség a kettő között. Több képviselőtársam, illetve a…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ecsődi Képviselő Úr! Nagyon tisztelem és becsülöm önt, már csak azért is, mert már második ciklus óta a honvédelmi bizottságban vagyunk. Azt gondolom, jó néhány beszédes adatot kihagyott. Azzal minden rendbe…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a bizottsági ülésen is már szót ejtettünk arról, hogy a Magyar Honvédség létszámát a jövőben 4100 fővel tervezik csökkenteni, amit már a költségvetésbe is beírtak, hogy 9 milliárd forintot fognak önök…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak néhány gondolat a délutáni felszólalásomat fölvezetve. Tisztelt Miniszter Úr! Nem olyan régen itt járt a NATO főtitkára, és rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Köztársaság a 2 százalékot nem telje…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2007. évi költségvetés bünteti az embereket. A kormány a saját hibájáért az országot, az adófizető állampolgárokat büntette meg. A költségvetés drasztikus, valamennyi területen megszorításokat tartal…
I/1186 Van-e magyarázat az október 23-i brutális rendőrségi fellépésre?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Miniszter Úr! 2006. október 23-án a rendőrség megdöbbentő brutalitással lépett fel (Dr. Géczi József Alajos: Már megint!) nemcsak a rendbontók, hanem meglepő és megmagyarázhatatlan módon békés pol…
I/1186 Van-e magyarázat az október 23-i brutális rendőrségi fellépésre?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, a válaszát nem tudom elfogadni. Már csak azért sem tudom elfogadni, mert hogyha visszaolvasná ön a jegyzőkönyvet, a bizottságok együttes ülésének a jegyzőkönyvét, akkor Bene tábornok úr a következőt nyilatkozta: "Kivétele…
T/233 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2., 3., 5. és 6. ponthoz kívánnék hozzászólni. Nagy örömmel olvasom ezeket a módosító javaslatokat, mondván, hogy ha maradt volna az eredeti, és itt csatlakozom képviselőtársaimhoz, akkor az az úgynevezett közbiztonságot, amit önök is nagyon kemény…
T/13634 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól
CSAMPA ZSOLT (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hallgatóság! A Nemzeti Fórum nevében a múlt héten sajnos nem tudtam elmondani az álláspontunkat, képviselőtársaim álláspontját, így megpróbálok egy kicsit inkább pontosabb lenni. Átolvasva a múlt heti j…
A/12261 Ezt akarja tovább vinni?
CSAMPA ZSOLT (MDF): Szerintem képviselőtársam is meg tudja nyomni a gombot. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ön az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtt a honvédelmi miniszterjelölti meghallgatásán - nem sok eredetiségre valló módon - azt nyilatk…
A/12261 Ezt akarja tovább vinni?
CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm, elnök úr. Az alaptalan feljelentést a nyomozó hivatal vagy az ügyészség a jövőben mérlegelni fogja, illetve ki fogja alakítani az ezzel kapcsolatos álláspontját. Tisztelt Miniszter Úr! Röviden a jövő évi költségvetésről: közel 63 milliárd forinttal lesz kevesebb a HM bü…
T/10146 Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahol Kosztolányi Dénes képviselőtársam, barátom abbahagyta, ott folytatnám én is. Képviselőcsoportom nevében is örömmel üdvözlöm, hogy a taxistársadalom, illetve a cégek is kezdeményezték, hogy lehetőleg fixáras legyen a tarifa. A Magyar Demokrata Fórum…
H/10919 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
CSAMPA ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1990-es évek elejétől napirenden lévő kérdés, milyen körülmények között, mikortól célszerű áttérni a szerződéses, sok esetben professzionálisnak nevezett haderőre. A nyugati haderők áttérése a…
K/10458 A NATO biztonsága sem számít, avagy a lobbi érdekek mindenek felett?
CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A katonai rádió közbeszerzési tendert a norvég Kongsberg cég hivatalosan elnyerte. 2004 márciusában a magyar katonai átvételi vizsgálaton átment a cég három különböző formában használható modellje, és elindították…
I/10123 Kinek és mekkora haszna származott az AN-26-os szállítógép megvásárlásából?
CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismeretes, a nemzetbiztonsági kabinet 2003. december 10-én közbeszerzési eljárás alól felmentést adott a Honvédelmi Minisztériumnak egy An-26-os szállítógép megvásárlásához. Mind a honvédel…
I/10123 Kinek és mekkora haszna származott az AN-26-os szállítógép megvásárlásából?
CSAMPA ZSOLT (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látom, a visszamutogatás a maga stílusa. Azt gondolom, jó lenne, ha idéznék én is Medgyessy Péter miniszterelnök egyik nyilatkozatából, amelyben azt mondja: A jog és az erkölcs vonatkozásában mindig azt kell figyelembe venni, amelyik…