601 felszólalás
T/9123 Az autóbusszal végzett menetrendszerinti személyszállításról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szalay képviselőtársam egy új aspektust próbált felvetni, amivel akár egyet is érthetünk, ha egyszer azon a platformon megegyeznénk, hogy az MSZP és az SZDSZ privatizálni akar. Akkor ez egy további részletkérdés, folyó vita, de itt van egy általáno…
T/9123 Az autóbusszal végzett menetrendszerinti személyszállításról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Még egy összefüggésben szerettem volna a közszolgáltatások tekintetében megnyilvánulni, mégpedig a kistérségi ellátás, a közigazgatási reformba való áttérés kérdésében, amelynek kényes pontjai éppen most vannak napirendre véve a parlamentben is. Bi…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Géczi képviselő úr igen magas szintre helyezte a vita ezen szakaszát, hogy Szent István államalkotó és térségfejlesztési történelmi összefüggéseit vizsgáljuk. Azt hiszem, ez egy más történelmi hely, más adottságokkal, nem egészen erre van, bár egy…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Papp János (Sic!) felszólalására szeretnék reagálni. Előszeretettel szokták az ijesztgetés szót használni. Valóban, amikor önök ilyeneket mondanak, akkor önmagukra gondolnak, mert valóban önök ijesztgetik az önkormányzatokat, sőt alaposan meg is ij…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Jauernik képviselő úr a demográfiai helyzetet hozta itt mint legfőbb érvet a kistérségek szervezésének. Ha innen nézzük, lehet, hogy a '97. évet talán érdemesebb kiemelni, mert az volt az egyik legmélyebb demográfiai helyzetű év, a Bokros-csomag gy…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Ön talán emlékszik arra a 2002-es álláspontjukra, amikor életképes és életképtelen önkormányzatokra osztották a magyar önkormányzati rendszert. Ezt követően annak a másfél évnek a pénzügyi ámokfutására, a…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Lamperth Mónika miniszter asszony egy olyan következtetést vont le, amely vitatható. Semmilyen számítás nem igazolja, és olyan hatástanulmányt nem mutattak be, amely szerint az egész országra kiterjedő kistérségi lefedés egy társadalmilag hatékonya…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Wiener György már ki is állította a bizonyítványt az általunk még nem ismert őszi törvényjavaslat sorsáról. (A kezeit összecsapja.) Rögtön azt mondta, hogy ez az ellenzék felelőssége. (Dr. Wiener György: Ha nem valósul meg!) Jó, jó, ha, ha - hahaha…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Ha nagyon viccesen szeretném folytatni Wiener György hozzászólását, akkor talán miniszterelnökre se lenne szükség, mert a második, harmadik miniszterelnök-helyettesnek jobb lenne a dolga valószínűleg, ha ezt a logikát tovább folytatjuk. Komolyra fordítva a szót, tényleg, kép…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): A vitához hasonlóan, az eddigieknek megfelelően Szabó úr méltatlanul szólt megint hozzá, kommunikációs két mondatát elmondta, amivel legyalázta az ellenfelet, utána szépen, boldogan mosolyogva leült. Gaál Gyulának inkább, azt gondolom, kicsit érdemibb hozzászólása volt. A ki…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szociáldemokrata-liberális kormány lett a nemzeti közép kormányából, mint hallhattuk. Körülbelül a szavak értelme is így változik. Ugyanarról a kormányról beszélünk, ugyanazokkal az emberekkel, akikkel '90 előtt, '94-98 között, Szekeres úr, majd pe…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Szekeres úr áfacsökkentésre tett javaslatot. Csak egy kérdésem lenne, de már eltűnt Draskovics miniszter úr, már csak az államtitkára van itt: milyen áfacsökkentésről beszélnek? Milyen törvénymódosítást szeretnének most előhozni? Most is tárgyalunk…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Vegye elő a saját köztisztviselőinek a fizetését! Hacsak önök nem emeltek soron kívül, engedély nélkül béreket. Ezek szerint december és január között nincsen bérnövekedés, legalábbis a költségvetési törvény erre nem adott lehetőséget. Ha önök megtet…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Magda képviselő úr, főiskolai főigazgató úr a teljes empátia hiányát mutatja a sertéstartók ügyében, bár 2001 végén, 2002 tavaszán nagy hanggal mondták azt, hogy a 270 forint/kilogramm az semmi, majd 350 forint is lesz. Tisztelt Magda Úr! Azt kérdezik az…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Olyan jó hallani, hogy ilyen jó a 2004-es tervezet szerint a költségvetés az MSZP képviselői szerint. Én ehhez egy nagyon kedves, kis apró, 70 millió forintos kéréssel fordulok, méghozzá egy sikerágazat - amely önök szerint is az, áll…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előző képviselő egyetlenegy módosító javaslathoz nem szólt hozzá, csak jelezni szeretném, de nyilván lehet bármiről beszélni. Azért én szeretnék konkrét módosító javaslathoz kapcsolódni. Ha annyira elkötelezettek az útépítésekért, az állapot fenntartásáér…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Elálltam.
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, a vita ezen szakasza is azt bizonyítja, hogy az MSZP gyakorlatilag csak arra készült fel a mai napon is, mint az előző általános vitában, hogy amint a kormányzati oldal hibáit helyre tevő ellenzéki módosító javaslatok elhangzanak a Fidesz é…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István magyarázkodott egyfolytában. Nem nekünk kell, az emberek felé kell elmagyarázni azt, hogy miért emelték meg ilyen mértékben az árakat, és miért vannak ilyen mértékben alulfinanszírozva az önkormányzatok. Engedjék meg, hogy Sisák Imrét…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény annál többet érdemel, mint ahányan most részt veszünk ennek a vitáján, hiszen valóban egy alapintézmény, a pénzügyi rendszer és a gazdaság egy olyan intézményéről van szó, amely függetle…
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, még egy érvet fontos elmondani ehhez, amikor Font Sándort méltatlanul megtámadta képviselőtársunk, mégpedig azt, hogy a törvény beterjesztéséhez kapcsolódóan mindenkor hatástanulmányokat is kellene, illene benyújtani, sőt ezt a törvén…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy olyan törvény módosítását kezdjük el, amelyet nem is olyan régen, már 2002-ben módosított az új MSZP-SZDSZ-kormánykoalíció többsége, a száznapos program keretében. E program keretében, amikor adott, megter…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hogy világos legyen: a költségvetési bizottság zárt ülésen való tárgyalása nem volt kifogás tárgya, akkor sem ez volt a legfőbb probléma, hanem akkor váratlanul - „ meghallgatvaö az észrevételt - egy előre megírt bizottsági tájékoztató szétosz…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita legelejéhez azért annyit hadd szóljak, ha már meg kell indokolnom, hogy miért kellett kicsit a hatásokról és a történelemről szólni, hiszen alig egy éve történt egy törvénymódosítás, és annak hatásait szakszerűen nem mutatta be semmilyen tan…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nehéz, hiszen olyan állítások történtek, amelyekről azt gondoltam, hogy a közgazdasági tankönyvekben meg a pénzügyi tankönyvekben is egyértelmű - de ha kell, akkor vitatkozzunk erről. Az, hogy egy ország megítélése hogyan alakul, és annak különösen…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hiába, talán előre megjósolható volt, hogy az a stratégia folytatódik, ami eddig is történt: az ellenzék ma elmond egy szakmai véleményt, utána kétpercesekben - Szabó Zoltánnal az élen egyébként - belekavarnak olyan kérdéseket, amiről ma egyáltalán…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Sajnos, Göndör István szavai elkeserítőek, hiszen amivel most a jegybankelnök legutolsó hónapokban való szereplését minősítette, az rávilágít arra, hogy egy újabb támadás készül, és ennek különösen a kormányzati gazdaságpolitikát érintő kritikai részét nem t…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én még szeretnék arra a vitára visszatérni, amelyben az árfolyam-politika alakításában a kormányzat felelősségét is meg tudom fogalmazni, ha már keresünk felelősöket. A 11. § (2) bekezdése egyértelművé teszi, hogy az árfolyamrendszerről - és…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, az infláció növelése elleni legfontosabb intézményesült eszköz ma a Nemzeti Bank figyelő szeme, hiszen a törvény szerint is ezért felel. Viszont az eszközrendszerében határozottan gyengítés jelenik meg, ami a kormánynak lehetőséget teremt…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ma az történik, ami néhány nappal ezelőtt a költségvetés általános vitájánál: egyetlenegy bejelentkezett MSZP-s, SZDSZ-es képviselő nincs, aki írásban tíz percre jelentkezett volna. Viszont határozottan az első néhány kétperces h…