601 felszólalás
I/10553 A Pénzügyminisztérium titkos jelentése, avagy erősítsük a közbizalmat
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A pénzügyminiszter felelősségi körébe tartozik a nemzeti vagyon kezelése, védelme. Higgye el, államtitkár úr, ezen a területen százmilliárdokat, tehát nagyságrenddel többet lehet megspórolni, mint például a kismamá…
I/10553 A Pénzügyminisztérium titkos jelentése, avagy erősítsük a közbizalmat
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem fogadom el a választ (Zaj. - Az elnök csenget.), mégpedig azért, hiszen egy felelős pénzügyminiszter nevében nyilatkozó államtitkár azt mondja, hogy ő nem tehet semmiről sem, ami az állam vagyonával kapcsolatos döntéshez kapcsolódik. Sze…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010. évre benyújtott adó- és járuléktörvényekről beszélünk, nem pedig a '98-as, 2001-es vagy 2002-es évről, bár előszeretettel, ha nincs jobb téma, erről beszélnek MSZP-s k…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Göndör úrtól elnézést kérek, úgy látom, hogy személyesen sértve érzi magát (Göndör István: Nem, csak elolvastam. A beruházási kedvezményről beszéltem.), de azért a valósághoz kössük magunkat. A társasági adó kedvezményeiről ugyan nem beszéltem, de ha gondolja, szólok. Én azt…
I/9539 Itt mindenkinek ügyei vannak
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszter úrnak szólt a kérdés, de helyettesítőként remélem, hogy kellő szakszerű választ fogunk kapni és őszintét is. Ha egy ország mély válságban van, és az emberek egyre nehezebb életkörülmények között élnek, érthetően sokkal érzékenyebbek arra,…
I/9539 Itt mindenkinek ügyei vannak
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy először az államtitkár úr hangnemét utasítsam vissza. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Ha nem lett volna házszabályszerű a kérdésem, nem kapott volna lehetőséget államtitkár úr arra, hogy er…
I/9152 Inkompetens, kapkodó pénzügyminiszter
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Hozzá nem értés, kapkodás, inkompetencia - mintha ez szerepelne Veres János és csapatának munkaköri leírásában. Gyurcsány Ferenc már nem is meri önökre bízni az uniós vezetők előtt megbukott javaslatcsomagjának kidolgozását, hanem azt egy tanácsadó cég…
I/9152 Inkompetens, kapkodó pénzügyminiszter
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Korszakosnak titulált adóátrendezés tehát nem lesz, ezt megállapíthatjuk, hanem szakmai-technikai korrekciókat próbáltak miniszterelnök társával együtt eladni mint egy nagy, komoly átrendeződést, válságkezelést. Ehhez képest most mit kaptunk? Már megin…
H/8877 A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kép a bizottsági ülés óta sem tisztult jobban, ahogy látom, körülbelül az álláspontok ott tartanak, hogy a kormány alapvetően nem tartja indokoltnak, hogy cselekedjen, legalábbis most azo…
H/8877 A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! A kormánynak az az álláspontja, hogy 2006-tól nem válságot kezel, az én számomra ez új információ volt. Én mondok egy területet, ami esetleg biztos föltűnt. (18.40) Az pedig az egészségügyi ellátás és a felsőoktatásban tanulók és cs…
A/8856 Mivel kívánja kárpótolni a kórházat és a kórház körzetéhez tartozó betegeket a jogszabályellenes ágyszám-leépítés miatt a kormányzat?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az országban elsőként nyert pert a Békés megyei önkormányzat az egészségügyi miniszter jogsértő, minden szakmai megalapozottságot nélkülöző határozatával szemben. Az ön elődje, az egészségügyi miniszter 2007-ben hozott határo…
A/8856 Mivel kívánja kárpótolni a kórházat és a kórház körzetéhez tartozó betegeket a jogszabályellenes ágyszám-leépítés miatt a kormányzat?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Az a kérdésem, hogy ön szerint a betegeknek ez a válasz elfogadható-e. Nyugodtan megmondom önnek, hogy nem. Hiszen a gyermekgyógyászati ágyak száma mérhetetlenül lecsökkent - 85-ről 45-re -, emiatt számos gyermekgyógyászati esetben Szegedre, Szolnokra…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kérdezik, hogy miért autonómia kérdésében kíván valaki megszólalni. Lám, azért, mert az érintett maga onnan vesz föl fizetést, és ennek megfelelően érvel mellette. Ott dolgozik, ő mondta el, gondolom, nem ingyen teszi ezt senki sem. A másik kérdés…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy tisztázzuk: az önálló megyei főiskola megszüntetéséről beszéltem, amely elveszíti a stratégiai döntéshozó helyzetét. Így kerek a mondat. Nem kell kiemelni egy-egy mondatot, amivel átmagyarázza valaki, hogy mit állítottunk. Ez egy ócska tr…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Földesi Zoltán természetesen úgy dönthet, ahogy elmondta, megszüntetheti saját városának a főiskoláját, ez az ő személyes döntése, mint minden képviselőé. Én azt gondolom, vannak mellette érvek, hogy ez ne így történjen. Azt Török Zsolt nagyon vilá…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán még egy hátterét kell a dolognak megérteni, hogy miért is kell erről ilyen módon beszélni, ahogy Babák képviselőtársam is mondta. Valóban, ez első eset, de olyan, mint cseppben a tenger, tükröződni fog, hiszen ha ez…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sándor Klára képviselő asszony érvelésére csak Földesi Zoltánt tudom ajánlani, hogy az integrációnak milyen előnyei vannak. Nem ez a kérdés, hogy kell-e integráció vagy nem, az a kérdés, hogyan kell az integráció, és milyen kölcsönös előnyökön alap…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, inkább a vitában fogjuk elmondani a véleményünket, nem pedig a felszólalásban, bár arra bejelentkeztem, de mindig újabb és újabb megszólítást kapunk, amely, azt gondolom, nem hagyható így, mert egy újabb állítás: az autonómia, védeni kel…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A módosító javaslatról szeretnék először is szólni. (Arató Gergely: De utoljára is! Ez egy részletes vita!) Le szeretném szögezni, hogy a gyöngyösi főiskola, a Károly Róbert Főiskola megszüntetésével nem értek egyet. Mégis miért ezt a módosító java…
T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság többségi véleményét fogom elmondani, a kisebbségi véleményt a kormányoldalon lévő MSZP-s képviselő fogja elmondani, ami mutatja eg…
T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Részben a bizottsági véleményt folytatva is szeretném képviselőtársaimnak azokra a kérdésekre felhívni a figyelmét, és megvilágítani a problémákat, amelyekkel ez a törvénytervezet alapvetően a hiányosságait tudja bemutatni. A törvénytervezetnek ala…
T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Én nem tudom, hogy kivel, mivel állapodtak meg vagy kivel nem. Egy biztos, itt a parlamentben, fogadjuk el - már tegnap este is lefolytattuk ezt a vitát -, a képviselők függetlenül, minden befolyástól mentesen a saját véleményüket e…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvénytervezet van előttünk, amely alapvetően Békés megyéről szól, mondhatnánk, csak Békés megyéről. Nyolc év alatt ritka az az alkalom, amikor éjfél előtt fél órával éppen egy megszünt…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Velkey Gábor nagyon hamar megtanulta, hogyan kell a másik szavahihetőségét azzal megtámadni, hogy olvasta valaki a törvényt vagy nem. Ne ezt tegye! Nagyon fiatal még ehhez, képviselő úr (Derültség az MSZP soraiban.), hogy ezt ilyen könnyen megtanulja. Amikor…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Még egy korábbi megjegyzésre szerettem volna reagálni, hogy 2000-ben kikérték-e az érintettek véleményét. Kikérték, kedves képviselőtársaim. Sőt volt, aki kérte is, hogy ő ide szeretne tartozni. (Babák Mihály: Például Mezőtúr.) Mezőtúr is meg Gyula is, hiszen megszűnt volna,…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánom senkinek sem megkérdőjelezni a jogát, hogy felszólaljon, az elnök úr, akinek megadja, szíve joga, megvan a megfelelő módja ennek. Aki itt van, az valószínűleg választói akaratnak köszönheti, hogy megszólal. Kisajátíta…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt szeptember 8-a előtt, amikor ez a döntés megszületett, és valódi egyeztetés lehetett volna, nem történt, utána volt. Másrészt a minőség kérdését többen felvetették. A minőség kérdése: egy főiskolának vagy egyetem…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném leszögezni a személyes véleményem és a megyei közgyűlés álláspontját is, hiszen nemcsak személyesen, hanem valóban sok-sok emberrel egyeztetve jutottunk el odáig, amikor még 2008. szeptember 12-én 35 igen szavazattal, egyhangúlag a megyei…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy itt hallgattam először a tévén keresztül, most pedig itt élőben is a vitát, annak eredményeképpen meg kell mondanom, az első kiindulópont az, hogy tudják-e a kormánypárti képviselők, miről b…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Megdöbbenve hallgatom Vojnik Mária szavait, hiszen 3 millió ember szavazott az ellen a népszavazás keretében. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem számítottak rá, hiszen ön pont 2006-ban a kampányban még nyíltan tagadta, hogy ezért fizetni kell, fizetni kel…