271 felszólalás
H/2436 Az állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat fenyegető kockázatok kezelésével és egyéb kockázatkezelési kérdésekkel kapcsolatos egyes kormányzati feladatokról
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány időszerűnek és nagyon fontosnak tartja mindazt, amit képviselő úr az indítványában megfogalmazott és amit most itt szóbeli kiegészítésben szintén méltatott. Valóban egy nagyon fontos ügyről v…
I/2610 Professzionális kommunikációs rendszer a gátakon.
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt hetekben minden idők legdrámaiabb árvízhelyzete alakult ki a Tisza mentén. Talán akkor érthetjük meg leginkább a - most már szerencsére múlófélben lévő - helyzet súlyos…
K/2511 Mit tesz a kormány a hazai Internet-felhasználók érdekében?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon fontos kérdésre irányította rá a figyelmet. Való igaz, Magyarország tulajdonképpen még igen jelentős elmaradásban van Nyugat-Európához, de főleg az Egyesült Államokhoz kép…
K/2602 Mi a teendő azokkal, a Tisza ciánszennyezése miatt bekövetkezett károkat felmérő dokumentumokkal, amelyeket jegyzők hitelesítettek és amelyeket eljuttattak az országgyűlési képviselőkhöz?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert ez lehetőséget ad arra, hogy ez a sokakat érdeklő információ talán így a tévé és a rádió nyilvánosságán keresztül is eljut azokhoz, akiket a leginkább é…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót és az erélyességet, elnök úr. Köszönöm. Tisztelt Ház! Egy olyan törvényjavaslat tárgyalását kezdjük el, amely körülbelül egy évtizedes mulasztást próbál orvosolni. Hadd emlékeztessem önöket először i…
A/2558 Meddig üzemelhetnek még kocsmák az MSZP pártirodáiban?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban teljesen egyetértünk azzal, megérett az idő a törvényi rendezésre, már csak azért is, mert ezzel a kérdéssel kapcsolatban, mint ahogy a ma délelőtti általános vita során…
A/2558 Meddig üzemelhetnek még kocsmák az MSZP pártirodáiban?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Pontosan erről van szó. Azt gondolom, hogy ezek az anomáliák, a jogszerűtlen használat - hogy a jog nyelvén fogalmazzak - igen jelentős mértékben rombolta nemcsak annak a kirívóan aránytalan mértékben r…
I/2415 Végrehajtják-e a kormány miniszterei a törvény által előírt kötelezettségüket?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy azt mondjam, meglehetős önbizalomra vall, ha valaki - jelen esetben ön - egy jellegzetesen egyezkedési mechanizmusra épülő, és mindenképpen kétszereplős folyama…
I/2514 Hogyan kívánja a tárca erősíteni az állami vagyonkezelés ellenőrzését, különös tekintettel a Paksi Atomerőmű Részvénytársaságban?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön annak a reményének ad hangot, hogy a '98 előtti időszakra jellemző alibi felügyelőbizottságok működésének kora nem jön vissza. Nos, ezt a reménykedését én teljes mértékben osz…
I/2359 Mi a feladata Simicska Lajosnak a Magyar Fejlesztési Banknál? (II.)
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az interpellációjában úgy fogalmazott, hogy a Simicska úr tanácsadói munkájával összefüggő korábbi interpellációjára adott válaszomban gyakorlatilag kitértem a válaszadás elől…
I/2249 Jó-e a magyar fogyasztóknak,hogy nem épül meg a bükkábrányi erőmű?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére röviden azt válaszolhatom, hogy igen, jó a magyar fogyasztóknak az, hogy nem épült meg ez az erőmű, hiszen ma Magyarországon a rendelkezésünkre álló villamos…
K/2443 Kap-e megfelelő kormányzati támogatást a Szamos-Tiszai Kormánybiztos?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert a kérdéseiben rejlő aggodalom egyértelműen arról tanúskodik, hogy önt - hasonlóan egyébként a Ház szinte valamennyi, e kérdésben megnyilvánuló képv…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, az energiarendszer privatizációjával kapcsolatos döntések az elmúlt évtized legvitatottabb kérdései közé tartoznak. És azt gondolom, hogy mivel az MVM esetleges privat…
I/2250 Mi történik a Villamosenergia-ipari Foglalkoztatási Alap körül, avagy fizessen a szerencsétlen örökös?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő Úr! Örömmel tájékoztathatom arról, hogy az előző kormány ön által is vázolt mintegy hároméves késlekedésével szemben '98-ban a hivatalba lépő új kormány azonnal megkezdte a megállapo…
I/2273 Milyen programmal készül a kormány a Tisza-völgye településeinek megsegítésére?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy tegnap azt ön is hallotta, a napirend előtt több képviselőcsoport mellett az ország miniszterelnöke is jelezte felszólalásában, hogy milyen rendkívüli fontosságot tulajdoní…
I/2286 Megtagadhatja-e az ÁPV Rt. a hatályos törvények végrehajtását?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! - pontosabban, képviselő urak, mert többen tették fel ezt az interpellációs kérdést. Megnyugtatásul már válaszom elején szeretném elmondani, hogy természetesen - és nyilván ön is…
K/2302 Milyen programmal készül a kormány a Tisza-völgye településeinek megsegítésére?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ma már másodszor szólal fel - ha kicsit más módon is megközelítve a kérdéskört - a Tisza ügyében. Azt gondolom, mindaz, amit az interpellációs kérdésére adott válaszomban elmondt…
I/1843 Szocialista privatizáció MSZP-s módra, avagy mi lesz a szolnoki TVM Rt.-vel?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A rendelkezésemre álló rövid idő alatt elsősorban az utolsó kérdésére szeretnék válaszolni, mert teljesen egyetértünk abban, hogy mégiscsak az a legfontosabb, hogy hogyan tudunk…
I/2141 Miért késik a magánosítási szerződéseknek a nyilvánosság részére történő hozzáférésének megteremtése?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, mert azt gondolom, ebben teljesen egyetértünk; egy rendkívül fontos és lényeges problémára irányította rá a figyelmet. Ön valóban pontosan idéz a kormányprog…
I/2177 Végképp elrepült Kunmadaras térségének kitörési lehetősége?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön meglehetősen borús képet vázolt fel a helyi társadalom jövőjét illetően, és noha sok mindenben igaza van mindazzal kapcsolatban, amit elmondott, most a rendelkezésemre álló rö…
K/2093 Mi a teendő annak érdekében, hogy a fővárosi önkormányzatok más települési önkormányzatokhoz hasonlóan millenniumi zászlót kapassanak?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megköszönöm a kérdését, mert valóban egy nagyon fontos, lényeges problémára irányította rá a figyelmet. Az igazság az, hogy a millenniumi zászló adományozásának valójában nincs e…
K/559 Szükség van e Magyarországon az Országgyűlés munkájára?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Való igaz, ez egy példátlan eset, hiszen jóval több mint egy éve már annak, hogy ön benyújtotta ezt a kérdést, és mondanom sem kell, az akkor benyújtott kérdésben egy egészen másfajta szöveg szerepelt.…
I/1884 Számíthatnak-e arra az önkormányzatok, hogy a Kormány 2000-ben kielégíti az energiaközművekkel kapcsolatos jogos igényeiket?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amint ön is említette - szó szerint idézve a kérdéséből -: "az önkormányzati szféra és érdekképviseletei korábban is következetesen felléptek minden, a vagyonukat csorbító állami…
I/2032 Miért változtatta meg a Kormány a műszaki fejlesztés rendszerének irányítását?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nagyon fontos kérdésről van szó. Szeretném önt megnyugtatni: az ön által idézett tavaly őszi kormányrendelet céljait továbbra is maradéktalanul magáénak vallja a kormány.…
K/2019 Költözik-e a Hivatal?
DR. BOGÁR LÁSZLÓ a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól látom, az ön által benyújtott kérdésen december 13-ai dátum szerepel, az iktatási dátum december 15-e, és talán már ön is tudja, hogy december 16-án, tehát egy nappal ezutá…
T/1845 A Kossuth-díjról és a Széchenyi -díjról szóló 1990.évi XII.tv., valamint a Magyar KT kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.tv. módosításáról
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/1845. számon benyújtott, a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseinek adományozásáról szóló törvények módosítására vonatkozó javaslat egyes elemei nagy vitát vált…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az 1914. számon benyújtott, az állami tulajdonban lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatnak az a célja, hogy az Állami Privatizác…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban nagyon fontos kérdésről van szó, és ahogy ön is elmondta, már többször előkerült, illetve a tisztelt Ház elé került ez az egész problémakör; egy igen régi adósságról…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogyan azt a múlt héten is elmondtam, őszintén tiszteletben tartom az ön ügybuzgóságát a Televízió ügyével kapcsolatban. Én azt gondolom, hogy ez nagyon helyes, ön a dolgát tesz…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1995 májusában fogadta el az Országgyűlés a XXXIX. törvényt, amely az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság és az Állami Vagyonügynökség összevonásával megszüntette…