210 felszólalás
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A Varga István által jegyzett 9. sorszámú módosító javaslat, amire Répássy képviselő úr hivatkozott, így szól: "A vagyonnyilatkozat valótlanságának megállapítását úgy kell tekinteni, mintha összeférhetetlenségi helyzet keletkezett volna,…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársam! Ha ön az egész módosító javaslatot most idézi, akkor azt mondanám, hogy igaza van. Most nagyon finoman fogalmazok, és azt mondom, hogy csúsztatásról van szó, ugyanis azt mondja a javaslat: 1. ennek megtörténtéig…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy hátsó gondolatokról nem érdemes beszélni a következők miatt: ha mi nem érdemileg tárgyalható módosító javaslatokkal jövünk ide, amelyek igenis közelítenek a Fidesz által benyújtottakhoz, mert a nyilvánosság, a szankciór…
T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Csak annyit Répássy képviselő úrhoz és a nyilvánosság elé történő tárás kapcsán: egyértelmű a módosító javaslat abban, ha az Országgyűlés a képviselő vagyonnyilatkozatában leírtak és a valóságos helyzet közötti különbséget tár fel. Tehát először betekin…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Több problematikus rendelkezése is van ennek a törvényjavaslatnak. Én egy ellentmondásra szeretném a figyelmet felhívni, ami megítélésem szerint a javaslat eredeti céljával ellentétes eredményre vezethet. Ez pedig az, ho…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az előbbi kétpercesem után mindjárt benyomtam a gombot, mert én kis naiv azt gondoltam, hogy az én szakmai észrevételeimre jön majd valamilyen szakmai válasz, de a kormánypárti sorokból egyetlenegy reagálást sem hallottam erre, hanem folyik…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az országgyűlési biztosok jogállásáról szóló törvény és bizonyos mértékig a jogalkotásról szóló törvény is előírja a törvénytervezet előkészítésével kapcsolatban, hogy milyen platformon, milyen véleményezés után célszerű azokat a…
T/3257 Az 1956.évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági vitában, továbbá az általános vitában és a törvényjavaslat elemzése során felmerült néhány olyan kérdés, amely arra inspirált, hogy módosító javaslatot nyújtsak be a tárgyalt törvényjavaslath…
T/2934 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Három ajánlási ponthoz kívánok nagyon röviden hozzászólni: a 29. sorszámúhoz, a 41-eshez és az 52. sorszámú, általam jegyzett módosító javaslatokhoz. Előre szeretném bocsátani azt, hogy már az általános vitában…
T/3257 Az 1956.évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalandó törvényjavaslat egy sorozat várhatóan befejező részét képezi. A rendszerváltás hajnalán, az 1989 őszén elfogadott és még az év november elején hatályba lépett 1989. évi XXXVI. törvény az első a semmisségi törvények sor…
H/3022 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY.határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A joggyakorlatban az egyezség a kölcsönös engedményeken alapuló megállapodást jelenti. Most egy alkotmánybírósági kötelezés után, ami két határozatban is megjelent, azt hiszem, a Háznak mindent el kell követni annak érdekében, ho…
T/2934 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy senki nem vitatta és nem is vitathatja ennek a törvényjavaslatnak a fontosságát, ennek az időszerűségét, ugyanis valamennyien úgy gondoltuk, hogy majd a társadalmi demo…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság a június 7-i ülésén - mint ahogy Gyimesi képviselőtársam említette az imént - valóban széles körű vitát folytatott le a törv…
T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszhoz kívánok hozzászólni, mégpedig közelebbről az ajánlás 7., 12., 14. és 15. pontjaiban benyújtott módosító indítványokhoz. Elöljáróban szeretném kifejezésre juttatni azt, amit egyébként tegnap az álta…
T/2733 A külügyminiszter feladat- és hatáskörének a külgazdasági feladatokkal történő kiegészítésével összefüggésben szükséges törvénymódosításokról T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításr
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlen kormány sem kritizálható, amikor strukturális átalakítást végez a kormányban azért, hogy számára igen fontosnak tartott ügyekre nagyobb, illetve más természetű figyelem jusson. Helyes az is, ha az á…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A módosító indítványokkal kapcsolatos álláspontomat szeretném röviden kifejteni, előrebocsátva, hogy az általános vita során a törvényjavaslatot korrektnek és az adatvédelmi biztos ajánlásának megfelelő tartalommal elkészí…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarom a szót szaporítani, csak idézni szeretnék a törvényjavaslatból. A 94/A. § azt mondja a b) pontjában, hogy az emlékeztetőnek tartalmaznia kell a lényeges körülmények között a legkedvezőbb pályázat elfogadásának részletes indokait. Te…
V/2336 "Reform vagy retorika" az egészségügyi reformnak az ellátás biztonságát veszélyeztető elmaradásáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy a szegénység baj. A betegség még nagyobb baj. Az idős kor egy állapot, azonban ha ez az állapot szegénységgel, ne adj 'isten, még betegséggel is párosul, akkor az szinte elvis…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1. és 5. pontjában szereplő módosító indítványokhoz kívánok röviden hozzászólni. Jelezni szeretném azt, hogy az általam elmondandó nem elsősorban a jelentés érdemével kíván foglalkozni, azon egyszerű oknál fog…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt hiszem, az én kétpercesem okafogyottá vált az elnök asszony iménti intelmei miatt, hiszen itt részletes vitáról van szó, nem pedig arról, hogy az Alkotmánybíróság határozatának értelmezése felelevenítésével megismételjük…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy Tóth András képviselőtársam a hármunk által benyújtott módosító javaslatokat részletesen elemezte, így én nem kívánom az általa elmondottakat megismételni, és azokat az általános jogi é…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, és szíves elnézést kérek. Csak azért kértem kétperces hozzászólásra lehetőséget, hogy válaszolhassak rá. Megítélésem szerint itt nem erről van szó. Kérem szépen, hogy ha majd 2003-ban, vagy 2002-ben az új Országgyűlés más munkarendre kíván áttérni, akkor megle…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kicsit röstellem is magam, hogy a vita nem tudom, már hányadik órájában ugyan, de megszólalok, nem a vita érdemében, hanem ebben az egyetlenegy kérdésben, hogy ki jogosult országgyűlési határozati javaslattervezetet beny…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ezzel az eljárási kérdéssel kívánok tovább foglalkozni. A jelentést áttanulmányozva, annak a 7. oldala harmadik bekezdése és a 13. oldalon a negyedik bekezdés az, ami erre a kétpercesre késztet. Nem kívánom a tartalm…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, ha ez a jelentés úgy készült volna, mint ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, avagy a vizsgálóbizottság a klasszikus paritásos felállásnak megfelelően működött volna, akkor itt ma az ég világon semmi p…
T/2094 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény igen jelentős állomás a rendszerváltozás utáni gazdasági átalakulásban. A piacgazdaság fejlődését szolgálja, és lehetővé teszi azt, hogy a kizárólagos ál…
T/2107 A büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat szükségességét és időszerűségét két alkotmánybírósági határozat, a 26/1999. számú és a 35/1999. számú alapozza meg. Az egyik, a 26/1999. számú határozat alkotmányellenes törvényhely, még…
T/2107 A büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én csak azért kértem szót, mert azt hiszem, hogy a legnagyobb jóindulatunk mellett is egy kicsit elmegy már a vita arról a törvényhozási tárgyról, amiről itt most szó van. Hiszen itt gyakorlatilag csak arról van szó, hog…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy ellenzéki képviselőtársaim a dolog lényegét már érintették, és szinte minden olyan lényeges kérdést felvetettek, amit én is el szerettem volna mondani, így félreteszem az előre leírtakat, mivel nem…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy dologra szeretnék csak reagálni. Megítélésem szerint a háromhetes működési rend akkor nem alkotmányellenes, ha azt az Országgyűlés kétharmados többséggel elfogadja. Minden egyéb esetben, bármilyen értelmezés után is megítélésem sze…