445 felszólalás
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ezzel a módosító indítvánnyal, amit most beadtak, a világon semmiféle lehetőséget a köztársasági elnök úrnak az általa javasolt témában nem adnak. Nézzünk meg egy konkrét kistérséget, ahonnan én jövök, hogy…
I/9938 Trükkök százai helyett miért nem a valós gondokkal foglalkoznak?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat arról számolt be, hogy egy hónap alatt 5 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma, ami a hivatal szerint a szezonális hatások mellett az aktív foglalkoztatáspolit…
I/9938 Trükkök százai helyett miért nem a valós gondokkal foglalkoznak?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, akkor hadd mondjak még néhány tényt! Munkahelymegőrző támogatásra 48 milliárd forint igény érkezett be, 17 milliárd forint forrást biztosítottak, és június 4-ig - ez a mai nap anyaga, az önök anyaga - 150 millió forintot fizettek ki. Létrehozt…
I/9771 Munkahelymegőrzés helyett kormányzati tehetetlenség avagy mi az oka annak, hogy május közepéig munkahelymegőrzésre összesen 6 cég 91 millió forint támogatást kapott?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nemrégiben újabb megrázó adatok láttak napvilágot a hazai munkanélküliségről. Az ÁFSZ nyilvántartása szerint 2009 áprilisában 569 ezer fő keres állást, ez az egy évvel korábbihoz képest 126 ezer fős növekedés. Il…
I/9771 Munkahelymegőrzés helyett kormányzati tehetetlenség avagy mi az oka annak, hogy május közepéig munkahelymegőrzésre összesen 6 cég 91 millió forint támogatást kapott?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Maradjunk a tényeknél, miniszter úr! Tény, hogy 48 milliárd forint igényre 17 milliárd forint van, és ebből kifizettek 92 milliót. Tény, hogy év végéig még 130 ezer munkahely elvesztésével számolnak önök is. Tény, hogy a nagy munkanélküliség mellett a vállalkozások sok esetbe…
Napirend előtti felszólalások
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt napokban újabb megrázó adatok jelentek meg a magyar munkanélküliségről. A nyilvántartott álláskeresők száma 2009 áprilisában 569 ezer fő, ez 126 ezer fővel több, mint az elmúlt év azonos i…
K/9372 Mikorra várható a Beregi térség szennyvízproblémáinak megoldása II ?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! Szűkebb hazám, a beregi térség a tiszai áradások egyik legveszélyeztetettebb területe. Ezért is fontos a térségben egy árapasztó tározó megépítése, amire, úgy tűnik, európai uniós forrásból lehetőség…
I/8898 Meddig bánthatják még a pedagógusokat?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben több, pedagógusokat ért bántalmazásról szóló eset látott napvilágot. A legnagyobb felháborodást valószínűleg a Mándokon történtek váltották ki, ahol egy fiatal tanárnőt anya és lánya együttes e…
I/8898 Meddig bánthatják még a pedagógusokat?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Miniszter úr, a probléma égbekiáltó, és ön bizottságokról, konferenciákról, mindenféle fórumokról beszél. Szálljunk le a földre, nézzük meg a konkrét esetet, nézzük meg, hogy milyen eszköz van a pedagógus vagy az illetékesek kezében! A gyerek 14 év alatti, nem büntethető, az…
I/8608 Van-e stratégiájuk a foglalkoztatási válság kezelésére?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Egyre elkeserítőbb adatok látnak napvilágot a foglalkoztatásról és a munkanélküliség növekedéséről. Ön nemrégiben mégis arról számolt be, hogy 2008 novemberéig javult a foglalkoztatási helyzet Magyarországon…
I/8608 Van-e stratégiájuk a foglalkoztatási válság kezelésére?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallották ezt a választ? A magyar kormány foglalkoztatási stratégiájáról beszélt a miniszter asszony az elmúlt négy percben. Tragédia! Katasztrófa! Semmiféle stratégiájuk, kedves magyar kormány, nincs! Miniszterelnök úr, n…
I/7009 A kötelezettséget számon kérik, de kifizetés nincs.
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A mezőgazdaság idei eredményei a gazdálkodók szempontjából igen ellentmondásosak. Az ön nyilatkozataiból is tudjuk, hogy a terméseredmények az elmúlt évekhez viszonyítva ugyan jobbak, de a gazdá…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a szociális törvénnyel kapcsolatban a zárószavazásra kerülne sor, engedjék meg, hogy néhány dologra felhívjam a figyelmet. Mi lesz akkor, ha ma ezt a törvényt a parlament elfogadja? Ugye, abból indultunk ki a törvé…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú vagyok, azért, mert az általános vita kapcsán jeleztük, hogy ez a törvény, úgy, ahogy a parlament elé került, nem alkalmas azoknak a problémáknak a kezelésére, amelyekre hivatott lenne. Véleményem s…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Néhány gondolatot mondanék, képviselőtársam. Megfogalmazza a törvény, hogy 55 év fölötti, 3 gyerek s a többi. - amit az előbb említettem, hogy nem értünk egyet azzal, hogy egy újabb szociális segélyezetti rendszert állít be. A következőt szeretném javasolni;…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. A 64., 87. és 88. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. A 64. pont a keresetpótló juttatás témáját feszegeti. Ezzel kapcsolatban csak egy mondatot. Egy fél éve nem telik úgy el bizottsági ülés, hogy az egyebekben ne jelezzem, hogy tessenek utánanézni a kere…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órában az egyenes beszéd híveként hadd mondjak egypár dolgot két percben. A módosítóról: próbáljuk közösen, egységesen. Látom a módosítókat, most már 60 darab módosító javaslat érkezett a törvényhez. Szeretném tisztázni, hogy az a…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Elsődleges munkaerőpiac: értsünk ebben egyet, hogy ez lenne a legfontosabb cél, ide jutni. Az első törvénymódosítással beraktak egy bombát, tisztelt kormányoldali képviselőtársaim, amikor azt mondják, hogy a rendelkezésreállási támogatásos a közfoglalkoztatás…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményként számos szakmai javaslatot fogalmazott meg. (…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy erre a nagy horderejű törvényre ilyen szűk családi körben, este negyed nyolckor kerítünk sort. Nem is értem, megmondom őszintén, amikor olyan komoly társadalmi érdeklődés van a t…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Két dolog: hogy kereszténydemokrata képviselőtársam mennyire volt képben vagy mennyire nem, és hogy a csillagos ég a szociális segély. Kedves képviselőtársaim, igaz-e az, amit most mondok: szociális segély és szociális ellátás kapcsán lehetséges-e olyan, hogy…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Ma már utoljára... Képviselőtársam, valóban fontos az, hogy lépjünk, csak nem mindegy, hogy jó irányba tesszük meg azt a lépést, vagy rossz irányba. Én a Beregből jövök, amit most ön említett; 45 éve ott élek, tudnám mondani, hogy mi a valós helyzet a Beregben. Nem kell sajná…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először egy nagy igazmondót idézzek ide a parlamentbe, akit úgy hívtak, hogy Hofi Géza. Egynéhány évvel ezelőtt a következőt mondta az egyik paródiájában, ami nagy igazság volt: azoknál, mármint a kapita…
A/6648 Meddig szándékoznak egy láthatóan működésképtelen rendszert tovább finanszírozni?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Államtitkár Úr! Közel egy éve, hogy a rehabilitációs járadékról szóló törvény hatályban van. Aktuális egy picit mögé nézni, hogy mi történt ez alatt az egy év alatt. Nézzük meg ez…
A/6648 Meddig szándékoznak egy láthatóan működésképtelen rendszert tovább finanszírozni?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Államtitkár Úr! Azt szeretném öntől kérni, nézzen utána, hogy működik a rehabilitációs járadékos rendszer manapság, ott a hétköznapokban. Ne ukázzal adják ki azt, hogy növelni kell a bevontak számát, hanem nézzék meg, hogyan működik, és van-e értelme! Szeretnék valakit idézni…
I/6356 Félelemkeltéssel nem lehet új munkahelyeket teremteni
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök csenget.) A rehabilitációs járadékról szóló törvény megszavazása valójában több kételyt támasztott, mint reménységet az érintettek körében. A 425 ezer korhatár alatti nyugdíjas…
A/5967 Fontosak-e a munkahelyek?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrégiben sajtóhírben találkozhattunk azzal, hogy egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég több mint ezer embert bocsát el. Én sajnos nemcsak sajtóhírként éltem meg ezt, mert a választókerületemben ez…
A/5967 Fontosak-e a munkahelyek?
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Államtitkár Úr! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nagy káosz uralkodik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató piacon. Vannak a védett szervezetek, és vannak az akkreditált szervezetek. A védett szervezetek elvileg szociális foglalkoztatók, azért kapnak annyi…
H/5897 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásár
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A beregi térség országgyűlési képviselőjeként jobb hírt nem is hallhattam volna, mint az M3-as építésének a folytatása. Ha kérdés merülhet fel bennem - vagy bennünk -, akkor talán az a bereg…
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor először átolvastam a törvénytervezetet, egy Kung Fu-ce vagy Konfucius - kinek hogy tetszik - idézet jutott eszembe; engedjék meg, hogy ezzel kezdjem: "Aki önmaga igaz, annak nem kell…