79 felszólalás
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Most sem fogok élni ezzel a bőséges időkerettel, hiszen nem egy szakterület gondját-baját vagy virágos helyzetét akarom ecsetelni, arra majd kedden, azt hiszem, utolsó hozzászólóként meglesz a lehetőségem. Inkább az elhangzottakh…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetés idején három szorosan egybefüggő törvénycsomagot tárgyalunk: az egyik a költségvetés bevételi oldalát alapvetően meghatározó adókról szól, a másik a költségvetés kiadásait és a kiadások végrehajtás…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Most ki fogok teljesedni, miután senki nem tud válaszolni. Keddre vagyok előírva hozzászólónak, de a mai nap azzal ültem be reggel az ülésterembe, hogy elvileg most hangzanak el a legfontosabb, legtartalmasabb hozzászólások pró és kontra, és ebből lehet a…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kellemes az ilyen köztes felszólaló helyzete, hiszen az előtte felszólalók, tehát az előterjesztő bizottsági többségi, kisebbségi vélemények a fogalmakat vagy fogalmak nagy részét elmondták, részletezté…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Képviselőtársam rövid kétperces hozzászólásában két állítás hangzott el. Az egyik az, hogy Európában Magyarországon a legmagasabb az áfakulcs, a másik pedig az, hogy a magas áfakulcsok miatt mennek külföldre bevásárolni. (Babák Mihály: Is.) Kékesi képviselő úr állítása sze…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Az áfatörvény kapcsán elhangzott makro-közgazdasági érvelésben - az elnök úr szövegét is figyelembe véve - néhány dolog azért megütötte a fülemet. Nevezetesen az egyik ilyen kijelentés, hogy a 2007-es - és aztán a 2008-as is - költségvetés a kiadási oldalh…
T/3893 Az általános forgalmi adóról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Úgy gondolom, egy vezérszónoknak azért az a feladata, hogy miután van 20 perce, elmondja az adott törvénnyel kapcsolatos összefoglaló gondolatait, és ha menet közben egy ilyen hosszas, többórás vita során nagyon élesen megtámadják a személyét vagy az általa k…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A vitát hallgatva az ember különböző dolgokat tűzhet ki célul. Azt nyilván nem lenne helyes elvárni, hogy konkrét módosító javaslatok szülessenek, hiszen mindenfajta ilyen módosító javaslatot írásban kell beadni, majd megvitatjuk, és akkor ny…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Jeleztem, hogy csak akkor szólalok meg, ha mondjuk, háromszor megtámadnak, de természetesen ha megdicsérnek, akkor hamarabb, mert nem mindegy, hogy honnan jön a dicséret. Tehát nem árultam el semmit, egyszerűen amikor elolvastam a helyi adó módosításánál, hogy van egy fél…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Képviselő úr, én csak azt tudom mondani, amit az előbb, várom, hogy konkrétan azt mondja, ez vagy az nem jó. De hogy az egész nem jó, ezzel biztosan nem fogunk egyetérteni. Köszönöm.
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Továbbra sem tudok mit mondani, képviselő úr. Megint elmondja, hogy nem jó semmi. Nem tudja egy részét sem mondani. (Babák Mihály közbeszól.) Mondom, én tudok jó néhány részét mondani, de ebben megint nem fogunk egyetérteni. Ami pedig az ígérgetésről szól, ugye, megkülönbö…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Miután hárman is említették a javaslatomat, kénytelen vagyok értelmezni, mert úgy gondolom, hogy nem lett kellően megindokolva. Kétségkívül, összesen egy vagy két mondatot írtam, és úgy gondoltam, hogy ez annak ellenére érthető. Szóval, az én jav…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én sem akarom a leírt szövegeket, a törvény indokló szövegét felolvasni, de azt sem szeretném felolvasni, ami nincs bennük. Én sem gondolom, hogy nekünk most a szlovák egészségügyi reformokról vagy a szlovák szociális refor…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Előző képviselőtársam egy képviselői nevet említve, ahhoz nem teljesen köthető okfejtést eresztett el, amelyben hallhattunk a közjó általános természetéről, mibenlétéről egy eszmefuttatást. Én végig is követtem volna, de rögtön az elején…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és ezúttal nem adom át a maradék időmet sem ide, sem oda - megtartom magamnak -, hiszen ez a tartalmas vita az elején azzal kezdődött, hogy hány százalékkal nő jövőre a kivetett adó, 6 vagy 10 százalékkal, és eljutottunk odáig, hogy 6 vagy 10…
T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretem az olyan vitákat, amikor olyan könnyen sikerül az SZDSZ igazáról meggyőzni az ellenzéket, mint amire most van esélyünk. Úgy gondolom, hogy ez nem egy igazán jó törvény, de a jelenlegi helyzetet mindenképpen javító törvény. Tehát az…
T/3806 A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól T/3807 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról T/3808 A Pénzügyi Szervezetek Ál
DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Előttünk van három törvényből egy csomag, amiről lehet azt is mondani, hogy megint egy kicsit kaotikus, hiszen van olyan törvény ezek között, amelyik önálló, új törvény, azután vannak olyanok, amelyek má…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Javaslom, térjünk vissza a költségvetés végrehajtására! Mondhatnám én is, hogy a vita az Állami Számvevőszék jelentése, és itt van mellettem még a szintén több száz oldalas költségvetési törvény, a…
T/3087 Az állami vagyonról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés hosszú időn keresztül, több mint kétszáz módosító javaslatot tárgyalva elfogadta a vagyontörvény tervezetét. A köztársasági elnök úr a kifogásait hangoztatva visszaküldte, ezért most sor kerülhet a törvény változatl…
T/3026 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A szokásomtól eltérően írásos anyaggal készültem, de miután az államtitkár úr expozéját, pontosabban annak első mondatát meghallgattam, úgy gondolom, hogy erre igazából nincs szükség. Ez a felvezető szöveg azzal kezdődik, hogy a Nemzeti Bank…
T/3027 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elolvasva ezt az előterjesztést, és különösen meghallgatva utána az államtitkár úr felvezető, a korábbiakban szokásosnál lényegesen rövidebb előterjesztő szövegét, illetve a bizottsági vitáról szóló tájékoztatót, én is úgy emlékszem, hogy nem…
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A beterjesztett törvényjavaslatot támogatom, ezzel kell kezdenem. Az indoklásban igyekszem az előterjesztőhöz igazodni, aki két perc három másodperc alatt elmondta, hogy miért jó ez a törvény. Igen, egyszerűsíti, áttekinthetővé teszi a k…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A rövid és tartalmas előterjesztésre a frakciónk nevében egy rövid és tartalmas igent szeretnék javasolni a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen.
T/3111 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Erre a konkrét problémára adott törvénymódosító javaslatot természetesen támogatom. Igazából egy dolog merül fel, de nem is ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben elég sok olyan törvénymódosítás születik, amelyik ab…
T/3087 Az állami vagyonról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Amikor végigolvastam ezt a törvényt, néztem, hogy ez 32 oldal törvényszöveg és egy oldal táblázat, és biztos voltam benne, hogy a hozzászólások fordított arányt fognak bemutatni. Ez úgy nagyjából kezd kialakulni. Én ezért az egy oldalhoz…
T/3087 Az állami vagyonról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Távol álljon tőlem, hogy kedvet kaptam volna hozzászóláshoz, csak már másodszor szólítanak meg, és úgy gondoltam... - tudok válaszolni, eddig nem azért nem jelentkeztem szólásra. Ékes képviselő úr olyasmit mondott, amit én nem mondtam, illetve olyasmit ado…
T/2878 Egyes törvényeknek a családi jövedelemadózással összefüggő módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! A szabad demokrata frakció nevében nem támogatom a napirendre vételt. Ennek indoka részint az, hogy ahol már megvalósult, rettenetesen bonyolult rendszert eredményezett... (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Nem halljuk! Nem lehet hallani! - Az elnö…
T/2759 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ez a költségvetést módosító törvény, úgy gondolom, nem egy szokványos törvénymódosítás. Nincs benne nagyívű, új koncepció. Alapvetően pontosításokat tartalmaz, és úgy érzem, az elfogadása mindenképpen javallott. Tehát az SZDSZ-frakció támogat…
T/2759 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Csak röviden az előttem kibontakozott vitáról. Mint tudjuk, az államháztartás egyensúlyát az ESA elszámolása miatt a 13. havi fizetésnek ez a módosítása nem érinti, hiszen az eddigi kifizetés szerint is a 13. havit az előző évi mérleghez számoltuk. Az önkormá…
T/2759 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Nem kívánok abba a vitába belemenni, hogy trükközés vagy nem trükközés, egyszerűen jelzem, hogy mi a tényszerű állítás. A tényszerű állítás az, hogy az önkormányzatok helyzetét az (1) bekezdésben leírt rendelkezés nem rontja. Egyébként én is ismerek olyan…