130 felszólalás
J/1960 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről H/2467 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY, a kulturális és sajtóbizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, olyan dolgokra reflektálok, amelyek szigorúan a beszámolóhoz, illetve az ORTT tevékenységéhez tartoznak. Nem kívánnék foglalkozni a politika, a társadalom vagy a családok felelősségével médiaügyekben. Csak…
J/7 Magyar Távirati Iroda Zrt. Éves jelentés 2005. J/49 A Magyar Távirati Iroda Rt. 2005. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről H/2454 A 125 éves MTI - Éves Jelentés 2005. című beszámolójáról H/2455 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság létrehozásáról szó
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Tulajdonosi Közgyűlés! A hozzászólásomban nem kívánok foglalkozni az alapító okirat módosításával, hiszen a tekintetben szemmel láthatóan széles körű az egyetértés. Nem kívánok foglalkozni az MTI jogállásáról szóló törvény módosításának szük…
T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága február 12-ei ülésén tárgyalta meg az előterjesztést. A kultúra, a sajtó és a média világát érintő módosítási szándékokkal a bizottság tagjai alapvetően egyetértettek. Eg…
J/44 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről H/983 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az Országos Rádió és Televízió Testület a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény alapján benyújtotta a 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amelyben me…
J/44 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről H/983 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Halász képviselő úr hozzászólására szeretnék illő és kellő tisztelettel reagálni két tételben röviden. Halász Képviselő Úr! Nekünk jogunk van, sőt én partner vagyok ebben, hogy politizáljunk a parlament keretei között, politikai kérd…
T/984 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Már az előző napirendi pontnál, azt gondolom, valamennyiünk számára világossá vált, hogy hány, de hány ponton fogalmaz pontatlanul az annak idején megszületett médiatörvény. Úgy van, ahogy Keller képviselő ú…
T/19083 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási és tudományos bizottság január 30-i ülésén tárgyalta meg a javaslatot. Kijelölt bizottságként tette ezt, hiszen az előterjesztés néhány oktatási célú normatíva hozzáférési jogosultságát is pontosítot…
T/19094 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársak! A törvényjavaslat benyújtásának hármas célja volt. Az első és legfontosabb az, hogy rendezzük a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának jogi státusát. Nemrégiben egy vitás kérdé…
T/19094 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miután a beadott törvényjavaslatot kritikai megjegyzés nem érte, a politikai vita más síkokon mozgott, ezért akár el is tekinthetnék a zárástól, köszönöm a támogatást, egyetlenegy dolgot azonban hadd mondjak el, és ebben talán az elnök úr is meg t…
H/17245 Érd város megyei jogú várossá nyilvánításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Érd és térsége országgyűlési képviselőjeként mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a parlamenti pártok frakcióinak azért, mert támogatták azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely Érdet megyei jogú várossá nyilvánítja. (…
T/17360 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága 2005. szeptember 12-én tárgyalta meg az előterjesztést, és 11 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta…
T/17360 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pettkó képviselő úrnak csak annyit szeretnék mondani, hogy aki ismeri a parlament napirendjének megtárgyalását, házszabályszerű előírásait, az pontosan tudja, hogy az előterjesztőnek a végén joga van hosszasabb terjedelemben is reagálni a felvetet…
H/17245 Érd város megyei jogú várossá nyilvánításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A megyei jogú városi cím nem adomány, nem valamiféle másoknál többre jogosító, kitüntető rang. A megyei jogú városi címet nem adják, azt kérnie kell az illető város vezetésének, önkormányzatának. 2004-2005 fordulóján negyed…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy valódi demokrácia nem egyszerűen ott működik, ahol adottak a demokrácia alapintézményei, és ahol mindenkit egyenlő jogok illetnek meg a társadalmi élet különböző területein. Valódi demokrácia ott működik, ahol az esé…
T/14205 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köztudott, hogy az elmúlt év végén változott a köztisztviselők, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény. A kiegészített törvény a jelenlegi formájában ta…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Asszony! Államtitkár Urak! Tegnap ünnepeltük immár 14. alkalommal a magyar közoktatás napját. Nem voltunk túl sokan, hiszen viszonylag fiatal ünnepről van szó. 1991-ben a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte, hogy minden évben legyen eg…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Új tanév kezdődött a közoktatási intézményekben, és a jövő héten megkezdődik az oktatás az egyetemeken és a főiskolákon is. Minden új tanév új feladatokat, új kihívásokat is jelent szülőnek, gyereknek, pedagógusnak, oktatónak egyaránt, de ez a tanév…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános és részletes vita során kiderült, hogy az önálló indítványban megfogalmazódó szándékok és törekvések többségével az Országgyűlés egyetért. Egyetértettünk abban, hogy meg kell erősítenünk az oktatási jogok miniszteri bizt…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! Egy beszámoló nem egyszerűen csak akkor jó, ha világos, reális képet ad, látleletet ad egy jelenség aktuális helyzetéről, illetve a benne zajló folyamatokról. Azt gondolom, akkor igazán jó, ha jelzi azokat a problémákat is, amely…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azokra a felvetésekre szeretnék reagálni, amelyek tényleg minket érintenek, és a tudomány ügyeivel foglalkoznak, nem az állami szektorral, irodabútorokkal s a többivel. Sági képviselő úr mondott egy furcsa összehasonlítást: az elmúlt időszakb…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önálló indítvány egyaránt érinti a közoktatásról szóló törvényt, a szakképzésről szóló törvényt, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásár…
T/9927 Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Annak feltétlenül örülök, hogy a beadott módosítások jelentős része egyetértésre talált a parlament másik oldalán a legnagyobb ellenzéki párt képviselői részéről. Ez biztató. Három olyan kérdés vetődött fel kérdőjelként, problémaként, amelyekre ér…
T/1389 A Magyar Tudomány Ünnepéről
DR. JÁNOSI GYÖRGY, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága a Ház elnökének kijelölése alapján 2002. december 12-ei ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és azt egyhangúlag támogatta, illetve általános…
T/1389 A Magyar Tudomány Ünnepéről
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretném rögtön leszögezni: a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Álláspontunk kialakításában négy ok játszott közre. Először: a globalizáció időszakában, a 21. században egy…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hétvégén köszöntötte az ország a magyar pedagógustársadalmat. Gyerekek ezrei, tízezrei jelképesen egy-egy szál virággal köszönték meg a pedagógusoknak az értük végzett munkát. Hiszem, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A tények, adatok, amelyeket fölidézett, pontosak. De tágítsuk ki kicsit a képet! Ha úgy vetődik fel a kérdés, legyen-e olimpia Budapesten, akkor az én válaszom egyértelműe…
A/3825 Épül-e új sportcsarnok a Budapesti Sportaréna mellett?
DR. JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nemrég tett a kormány asztalára egy rövid, illetve középtávú sportlétesítmény-beruházási, -fejlesztési tervet. Ez tartalmazza a 2…
A/3625 Félrebeszélés helyett párbeszéd
DR. JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Vannak kérdések, amelyekre tudok válaszolni, de vannak kérdések, amelyekre a korábbi kormányzatnak kell a választ megadnia. 1994 és 1998 között valóban egy erős és egységes gyermek-, ifjúsági érdek…
A/3625 Félrebeszélés helyett párbeszéd
DR. JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy mondtam, szeretnénk minden lehetséges eszközt megragadni arra, hogy egységessé váljék a képviselet. Mi is örömmel tapasztaljuk, hogy a három legnagyobb országos ernyőszervezet, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parla…
J/1861 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2001. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/1862 A gyermekek és ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
DR. JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság kormánya immár hatodik alkalommal tesz eleget annak a kötelezettségének, hogy az Országgyűlés elé terjeszti a gyermekek és az ifjúság he…