1 116 felszólalás
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló ez évi, korábban kiadott törvényhez nyújtotta be a Magyar Köztársaság kormánya az előttünk álló igen terjedelmes salátatörvényt, és ehhez a nap folyamán korábban…
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A Házszabály szerint kétperces hozzászólásban a már elhangzott hozzászólásra lehet reagálni. Nincs külön kikötve, hogy önmagára is reagálhat a képviselő. (Dr. Répássy Róbert dr. Kontrát Károllyal egyeztet.) Én Répássy Róbert államtitkár úrh…
T/1427 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy legalább a legalapvetőbb gazdasági, gazdaságfejlesztési kérdésekben azért körvonalazódik a nemzeti egység, és nagyon remélem, hogy ennek a nemzeti egységnek a nemzeti egység meghirdetői, a kormánypárt…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán kíváncsian várom én is, hogy kiderüljön, mi történt a vasúttal. Ugyanis, ahogy az államtitkári expozéban elhangzott, egy 150 éves történet utolsó évtizedéről van szó, és aki meg tudja pontosan mondani Amerikától Vlagyivosztokig, hogy mi tört…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Furcsállom egy kicsit ezt a nevetgélést, mert amelyik párt a programjában egymillió új munkahelyet vállal, annak kicsit több fogalmának kellene lenni arról, hogy mitől lesz ez. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Hű! - Köszönjük.) Ez, kérem szépen, a…
T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 2. pontjához szeretnék először hozzászólni, amelyik úgy szól, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - a továbbiakban NAV - államigazgatási és - javasoljuk kihagyni - fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal. Sehol másutt a…
T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim, akik még figyelik a részletes vitát! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal működésével kapcsolatban a 29., 30. és 31. ajánlási pontokban olyan pontosító indítványokat szeretnénk tenni, amelyekkel megnyugtató módon lehetne a jövőre…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Szijjártó Péter elhagyni készül az üléstermet.) A nemzeti együttműködés kormányának - nagyon sajnálom, hogy az előttem hozzászóló Szijjártó Péter épp most hagyja el a termet, mert az ő szavait szerettem vol…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Alig egy percet fogok igénybe venni, azért, mert reggeltől itt vagyok, tehát nem csak most ugrottam be megmenteni drága fideszes képviselőtársaimat. De azért szeretném eszükbe juttatni: a hét szűk esztendő az nyolc volt, és úgy kezdődött, hogy 50 százalék bé…
T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról
DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Szóról szóra igaz, amit Kupcsok Lajos képviselő úr elmondott. Nagyon korrektül ismertette az előterjesztést. Azt tudom mondani, hogy az előterjesztői expo…
T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Dancsó József képviselőtársam befejezte, ez egy nagy jelentőségű szakmai törvényjavaslat, szakmai előterjesztés, és messze túlmutat azon, mint amit talán a címe vagy a közbeszéd neki tulajdoní…
I/1119 Lesz-e még kutatás-fejlesztés Magyarországon?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Eléggé szkeptikus a kérdésem, hogy lesz-e még kutatás-fejlesztés Magyarországon, de a véleményem az, hogy lesz, és kell is, hogy legyen. Igazából úgy gondolom, az, hogy Matolcsy miniszter úrhoz, illetve a jelen lévő magyar hangjához,…
I/1119 Lesz-e még kutatás-fejlesztés Magyarországon?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A Házszabály az államtitkár úr javára dolgozik: szeptember 8-án nyújtottam be ezt az interpellációt, akkor még remény sem látszott arra, hogy véget ér a felülvizsgálat. Örömmel hallottam, hogy 4,5 milliárd összegből, ami nem elhanyagolható, a napokban meg…
T/1278 Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb Hargitai képviselő úr nemtetszését fejezte ki, hogy kritizáljuk az előterjesztés címét. Tényleg arra gondolok, hogy a bajba még nem jutottak megsegítését szolgálja ez az előterjesztés. A képviselő úr félreérti: m…
T/1283 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy Göndör István képviselőtársam a lényegre tapintott, ugyanis itt egy visszaszámlálásból adódott ez a 40 napos kihirdetési-átfutási idő, és noha az előterjesztő itt van a teremben (Rogán Antal felé:), láthatóan nem a hozzászólásokk…
T/1283 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Ugyanis a kettőperces hozzászólásokban a Házszabály szerint az elhangzott hozzászólásokra lehet reagálni a képviselőnek. Ezek közé tartozik az elnöki hozzászólás is. Tehát ilyen értelemben... (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az elnök urat nem bíráljuk!) Nem b…
J/813 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről H/1263 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy csak most kapcsolódok be a vitába, a gazdasági bizottság most fejezte be az ülését, és emiatt szólok most. De szeretném megragadni az alkalmat: tegnap az Állami Számvevőszék egy, ha jól értettem, felajánlással élt…
J/306 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 H/603 Az Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Igen, normál hozzászólást kértem. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én azt hiszem, hogy nagyon fontos napirendet tárgyal most a magyar parlament, és kiéreztem az Akadémia elnökének bevezetőjéből egy kis neheztelést, hogy ezt miért nem az előző parla…
J/306 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 H/603 Az Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 szóló beszámoló elfogadásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Én a napirendhez, illetve a Magyar Tudományos Akadémia 2007-2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóról, illetve az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről szóló jelentéshez szeretnék hozzászólni. Jelesül ahhoz, ami már a korábbi hozzászólásokban is figyel…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kicsit zavarba hozott, amikor azt mondta, hogy kizárólag és csakis az egyetlen beadott módosító indítványhoz szabad hozzászólnom és az ezzel kapcsolatban kialakított álláspontomról beszélni, mert az az igazság, hogy ezt az álláspontomat még…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örültem a nemzeti nyilatkozatnak, hogy legyen béke, barátság szeretet. Ezt szeretném tapasztalni itt a Ház falai között is, amikor gazdaságról, gazdaságpolitikáról beszélünk, mert ez felelős magatartást igényel. Mi, ak…
K/568 Mit jelent a 15 %-os bértömeg csökkentés az állami vagyongazdálkodás területén?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! Az a konkrét kérdésem, hogy lesz-e bércsökkentés. Az állami vagyonkezelés területén bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentést hogyan tervezi végrehajtani a kormány? A 15 százalékos bértömegcsökkentés az állami vagyonkezel…
T/648 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, valamennyiünk közös gondolkodására és összefogására, ha úgy tetszik, nemzeti együttműködésére van szükség, hogy ez a kérdés eredménnyel kezelhető legyen. Azzal együtt, hogy én a magam részéről túlzónak tartom a "legyen béke, barátság,…
T/648 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon örülök, hogy alapvetően szakmai jellegűek a hozzászólások, mert amiről most vitatkozunk, egy eredetileg piaci probléma vált társadalmi problémává, és mindenkit mélységesen megértek, aki nem tud az érzelmeitől elszakadni. (20…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ajánlás 42., 41. és 61. pontja foglalkozik az ingatlan-bérbeadással, szálláshely-szolgáltatással. Az erre vonatkozó javaslatról az a véleményünk az MSZP-frakcióban, hogy minden jó szándéka ellenére ez azért azt a veszélyt hordozza magában, hogy…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Házszabály szerint a kétperces hozzászólásban az elhangzottakra lehet reagálni. Én erősíteni szeretném a Tukacs István képviselőtársam által elmondottakat. Szóval ez egy elképesztő gyakorlat, hogy - köznyelven - combos törvényjavaslatokat, mint e…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök Ékes képviselőtársam felszólalásának, meg annak is, hogy Horváth János bátyám, egyetemi tanár alkotó eszmecserének szeretné látni ezt a beszélgetést. Mi készek vagyunk rá. Gondolom, az a 10-12 fideszes képviselő is kész rá, aki itt va…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények részletes vitája keretében a vita negyedik szakaszát érintően a 79. ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyet dr. Nyikos László képviselőtársam adott be, és nagyon helyesen a továbbképzések programjáról,…
T/582 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzésekről szóló törvény hirtelen benyújtott módosításának részletes vitájában az első szakaszban a 4. és a 11. ajánlási pont kapcsán szeretnék szólni, kihangsúlyozva, hogy mennyire fontos a nyilvánosság, az átláthat…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A racionális érvek sorát szeretném gyarapítani, amit Rogán elnök úr, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője - aki most nagyon el van foglalva (Rogán Antal: Figyelek.) személyi számítógépének a bogarászásával -, tehát annyira ékesszólóan ecsetelte…