627 felszólalás
A/4616 Megkezdődött a veszélyes hulladékok elszállítása. Milyen ütemben zajlik az Illatos úti telep rendbetétele?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Így van, ahogy mondja. Tisztelt Képviselő Úr! Nemcsak a veszélyes hulladékot kell elszállítani, hanem a talajcserét is el kell végezni, akkor lesz komplett befejezve ez a tevékenység. Gondoljon bele, hogy másfél évtizedig gyakorlatilag érdemi tevé…
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az itt elhangzott javaslatokra szeretnék néhány dologban reflektálni. Néhány tévedést tartalmaznak az eddigi ellenzéki felszólalások, hiszen ez a jogszabály lehetőséget ad a különböző jogintézmények bevezetésére. Ez nem kötelező.…
T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Schiffer Képviselő Úr! Nem hallgattam, arról beszéltem, hogy ez egy lehetőség, nem kötelező vele élni. És nyilvánvaló, a jó munkatársak esetében nem is élnek ezzel, viszont megadja lehetőséget a törvény azon járásihivatal-vezetők számára, akik…
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A kormány érdemben foglalkozott a köztársasági elnök úr átiratával, megfontolta, és változatlan formában kívánja, hogy elfogadja a parlament az előterjesztést. (Derültség az ellenzék padsoraiban. ‑ Taps…
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először is a TAB-ülésen ott volt az ellenzék, de semmilyen vita nem volt, egyetlenegy hozzászólás sem volt az ellenzék részéről, szeretném ezt leszögezni, nem volt vita, öt perc a…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztában vagyok azzal, hogy tíz percem van, ezért nem is szeretném kihasználni most a tíz percet. A kisebbségi véleményre szeretnék reagálni. Ezt megtettem a bizottsági ülésen is, de úgy látom, hogy nem voltam hatással…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Jó néhány tévedést szeretnék eloszlatni itt a zárszóban. Mindjárt kezdjük az egyeztetéssel! Az egyeztetés arra vonatkozik, hogyha a munkakörülményeket érinti. Itt ugyanazon munkakörülmények közt ugyanaz…
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Elképesztő dolog történik azért itt ma este: az ellenzék a bürokrácia csökkentése ellen érvel. (Zaj az ellenzéki oldalon. - Dr. Bárándy Gergely: Ilyet senki nem mondott.) Dehogynem! Ez ellen érvelnek, t…
T/3017 Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról szóló, a tisztelt Ház előtt lévő T/3017. számú törvényjavaslat nagyobb részében a Nemzeti Közszolg…
T/3017 Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem a felsőoktatásból jövök, tehát azt nem ismerem olyan mélységgel, mint ahogy Hiller vagy Pósán képviselőtársam ismeri. Én a logikára szeretnék alapozni. Ha igaz az, amit Hiller képviselőtársunk mond, hogy fel…
T/3017 Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem kívánok zárszót mondani. Vegyék úgy, hogy az előző volt a zárszó részben, de majd az elkövetkezendő eljárásokban lesz egy hosszabb, minden kérdésre és felvetésre reagáló zárszó.
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A kormány 2014 novemberében létrehozta az Államreform Bizottságot annak érdekében, hogy többek között megvalósíthassa az állami bürokráciacsökkentés pro…
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert rossz irányba megy a vita. Nem is figyelték a felszólalók, hogy mi hangzott el az expozéban, ezért fel szeretném olvasni, különösen Sallai Benedek képviselőtársamnak. Megismétlem mé…
T/3115 A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órában néhány olyan kérdésről szeretnék szólni elsődlegesen, ami inkább nem az egyes felszólalásokra történő közvetlen reagálást jelent, hanem stratégiai kérdést, a jövő államigazgatását, széle…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy a közigazgatás hatékonyságának és az állam szolgáltató jellegének biztosítása kiemelkedően fontos az ország ver…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Néhány tényt szeretnék leszögezni, mielőtt tévútra mennénk a további vitában. Az egyik: a vízügyi rendszer nincs benne a kormányhivatali rendszerben. Szeretném ezt elmondani az LMP-s képviselőknek. A má…
T/2329 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azzal szeretném kezdeni, hogy gyakorlatilag a közigazgatás átalakítása, amely 2011-ben elindult, nem volt sohasem a politikai viták kereszttüzében; sem helyben, sem egyébként máshol, még a választási ka…
Napirend előtti felszólalások
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Képviselő Úr! A kormánynak és a térség minden érintett szereplőjének kiemelt célja, hogy nemzeti örökségünk egyik meghatározó helyszíne, ahogy ön is említette, a legnagyobb magyar emlékét ápoló…
T/1271 Egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni azoknak a képviselőknek a hozzászólását, akik támogatták a benyújtott törvényjavaslatot, illetve annak egyes elemeit. Néhány felszólalóra szeretnék reagálni. Az egyik é…
Napirend utáni felszólalások
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az itt elhangzottakkal, azok tényszerűségét illetően, részben egyetértek. Egyetértek azzal, hogy valóban négy éve folyik a per, és nem született elsőfokú ítélet. De tudjuk, hogy Magyarországo…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Majd a normál felszólalásban szeretnék a törvényjavaslat érdeméhez hozzászólni, de itt elhangzottak adatok az imént Lamperth Mónika képviselőtársunk részéről, amely során az almát próbálta a körtéhez hasonlítani. Tehát amikor nem azonos al…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem szeretném elvenni a szót a többiek elől, de hogy ezt hogyan lehet megtenni: jelenleg már a második körös képzés folyik egyébként a kormányablaki ügyintézőknél, akik egyébként a saját területükön specialisták. Ma folyik anna…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon rövid időutazásra hívom önöket, hogy mi volt az államigazgatás átalakításának a célja a kormányváltást követően. Néhány jellemző gondolat a korábbi szervezetrendszerről. A szocialista közigazgatási szemlélet régiótí…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék csak reagálni az itt elhangzottakra. Lamperth Mónika képviselő asszony - egy korábbi kormány tagja és belügyminisztere - idején történt meg az az eset, amikor egyébként a mostani mondandója, amely szakmai…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Mindkét javaslatról összefoglalóan szeretném elmondani a következőket. Ez az előterjesztés lehetőséget ad arra, hogy kibővítsék a döntéshozóknak a merítési kört, és azt szeretném elmondani, hogy ebben semmivel sincs szerintem rosszabb helyzetben az a bí…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Próbáltam jelentkezni mint előterjesztő is itt a végén, még mielőtt...
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Részben már elmondtam a normál hozzászólásomban, amit szerettem volna, néhány részletkérdésre szeretnék még reflektálni, ami az ügy érdemét érinti. Az egyik: valóban a polgármester nevezi ki a jegyzőt, én ezt olyan módon értettem…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rossz az, aki rosszra gondol. Hogy lerántsuk az almádi ügyről a leplet, szeretném elmondani, az én ismereteim szerint a jegyzői kiírt pályázatra most egy húszéves államigazgatási gyakorlattal - nem kettő, nem három - rendelkező je…
T/11559 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bóka István, valamint én elmondtuk a törvényjavaslattal kapcsolatosan a leglényegesebb kérdéseket a normatív szabályozásával kapcsolatosan. De ha az összeesküvés-elméletet tovább folytatjuk: én azt gondoltam egyébként, hogy a törv…
T/10897 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Több dologra szeretnék reagálni. Az egyik, hogy a nemzeti vagyontörvénybe nem bekerülnek elemek, amire Z. Kárpát Dániel hivatkozott, hanem éppen kikerülnek onnét. Tehát, ha pontosan olvasta volna a módosító indítványokat, akkor nem mondott volna ol…