27 896 felszólalás
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Ház! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kérdezem képviselőtársaimat, van‑e még, aki fel szeretne szólalni a vitában. (Jelzésre:) Igen, Kovács Zoltán képviselő úrnak adok szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, kép…
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most van lehetőség kettőperces felszólalásra. Meg is adom a szót a DK képviselőcsoportjából Arató Gergely képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Kontrát Károly képviselő urat, hogy kettőperces vagy rendes felszólalás, mert mind a kettőre bejelentkezett. (Kontrát Károly: Korrigáltam, elnök úr, köszönöm szépen.) Jó, akkor először megadom kettőpercesre, mert kettőpercesekben vagyunk, és ha folyt…
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Akkor rendes felszólalásra nem tart igényt, képviselő úr. (Kontrát Károly: Nem, köszönöm szépen.) Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki a vitában felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Most…
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Bocsánat, államtitkár úr. Már nem lesz lehetősége, ez a zárszó.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig lesz lehetőség. Most soron következik a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló…
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Demeter Zoltán képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Arató Gergely képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Nacsa Lőrinc képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, ne kérdezzen, mert ez nem az a műfaj.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Költői kérdés lehet.
T/3518 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr! Arra kérek mindenkit, méltóztassanak tudomásul venni, hogy nem a párbeszéd időszakát, hanem a felszólalások időszakát éljük. Majd utána lehet rá válaszolni, amikor a vita megkezdődik.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK : Jó estét kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Köszönöm, hogy akiknek halaszthatatlan, sürgős ügyben távozniuk kell, azok csöndben elhagyják az üléstermet, hogy folytatni tudjuk munkánkat. Mivel napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, így most a n…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjából Barkóczi Balázs képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak a DK képviselőcsoportjából Hegedüs Andrea képviselő asszony jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony! Öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Ugyancsak a DK képviselőcsoportjából Varga Zoltán képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A független képviselők közül Varga Ferenc képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A DK képviselőcsoportjából Ráczné Földi Judit képviselő asszony jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportjából Keresztes László Lóránt képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett a Fidesz képviselőcsoportjából Sztojka Attila képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés holnap reggel 9 órakor folytatja munkáját. Az ülésnapot bezárom. Mindenkinek szép, nyugodalmas jó éjszakát kívánok!
K/3418 Hogy engedhetik ezt meg?
ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Varga Zoltán képviselő úr, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Hogy engedhetik ezt meg?” címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
K/3418 Hogy engedhetik ezt meg?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úrnak. Parancsoljon!
K/3407 Mikor lesznek járhatóak Heves vármegye útjai?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Dudás Róbert képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az építési és közlekedési miniszternek: „Mikor lesznek járhatók Heves vármegye útjai?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Nagy Bálint államtitkár úr fog önnek válaszolni…
K/3407 Mikor lesznek járhatóak Heves vármegye útjai?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint már említettem, a választ Nagy Bálint államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon!
K/3284 Miért nem emelik meg a betegek utazási költségtérítési támogatását?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabadi István képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Miért nem emelik meg a betegek utazási költségtérítési támogatását?” címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó!
K/3284 Miért nem emelik meg a betegek utazási költségtérítési támogatását?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úrnak. Parancsoljon!
K/3426 Milyen pozitív változások vannak és várhatók az Északkelet-magyarországi Zóna vasúti közlekedésében?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabó Tünde képviselő asszony, a Fidesz képviselője kérdést kíván feltenni az építési és közlekedési miniszternek: „Milyen pozitív változások vannak és várhatók az Északkelet-magyarországi Zóna vasúti közlekedésében?” címmel. Parancsoljon, képv…
K/3426 Milyen pozitív változások vannak és várhatók az Északkelet-magyarországi Zóna vasúti közlekedésében?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Nagy Bálint államtitkár úr adja meg. Parancsoljon, államtitkár úr!