27 896 felszólalás
T/2103 A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a Tállai András által benyújtott törvényjavaslatot, mert úgy ítéljük meg, hogy egy olyan országban, ahol a közintézmények kétharmadában még nem sikerült elé…
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kálmán András képviselőtársam nagyon korrektül tárta föl azt a vitát, ami a gazdasági bizottságban e törvénytervezet kapcsán folyt. Hiszen azt hiszem,…
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének megfogalmazásakor itt, önök előtt már hangsúlyoztam, ezt a törvényjavaslatot azért nem tudja a Kereszténydemokrata Néppárt támogatni, mert úgy íté…
V/1931 Jövőnk esélye a gyermek
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szakértők állítják, Magyarország akkor kerül szembe majd igazán a demográfiai problémával, ha az 1995-2005 között született nemzedék munkaképes korba lép, addigra ugyanis a mai 40 körüli népes nemzedék eléri a nyugdíjko…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez példátlan javaslat volt Göndör István képviselőtársamtól. Minimálisan öt perc szünetet kellett volna kérni, és egyeztetést kellett volna végrehajtani, mert a kormány által támogatott javaslatok kizárják ezeket a javaslatokat. (Dr…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak reménykedhetünk, hogy nem fáznak meg a rend éber őrei itt a Kossuth téren, elvégre bármikor beköszönthet a hideg tél. Népi megfigyelés szerint ugyanis ilyenkor, Erzsébet és Katalin napok táján már kopoghat az idő,…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom erről a törvénycsomagról, amelyik mégiscsak valamelyik formában, ha nem is a költségvetéshez illesztetten, nem a költségvetési törvényjavaslat keretei között jelenik meg, mégisc…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm az észrevételét. Szeretném megnyugtatni önt, hogy elég behatóan ismerem és foglalkozom az államháztartási törvénnyel. Akik a gazdasági bizottság vitáira eljönnek, azok azt tapasztalhatj…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is elsődlegesen Kovács Tibor képviselőtársam hozzászólása ihletett meg. Szóval, azért egy dolgot ne felejtsünk el, 1999-ben, amikor az a bizonyos berlini döntés született az Európai Unió kibővítéséről, akkor az akkori 5+1 országot - most ne…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kovács Tibor Képviselő Úr! Szeretném folytatni, csak azért, hogy jegyzetelni tudja. Nézzük a következőt, amit Varga Mihály már említett, a költségvetési hiányt. Ugye, nem szeretné azt mondani, hogy az elmúlt években ezen a téren az elsők…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Még egy dolgot szeretnék képviselő úr figyelmébe ajánlani és a csokorhoz illeszteni. Sajnálatos módon az elmúlt négy évben Magyarország korrupciós megítélése döbbenetes mértékben romlott. Bizonyára tudja, hogy a harmincas helyezési listáról erőteljesen a negyvenes listába…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én nem térek ki arra, hogy volt-e közbeszólás vagy nem, mert valamennyien tanúk voltunk itt, de ha ön tegnap este itt lett volna a parlament vitájában, akkor beszédének egy jó részét ma megspórolh…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetéssel kapcsolatos felszólalásom elején engedjék meg, hogy visszautaljak a Kereszténydemokrata Néppárt tegnap elhangzott vezérszónoklatára, mert ahhoz, hogy valóban a helyzet súlyának…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a pontosság érdekében szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni Molnár Albert képviselőtársamnak az imént a 2002-es államadóssági adatra vonatkozó hozzászólására. (20.10) Azt azért szeretném aláhúzni, csak a pontosság…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr iménti felszólalását szeretném folytatni: valóban úgy van, hogy bárminemű olyan generális megállapítás, miszerint a magyar vállalkozóknak a döntő hányada mintegy lopásra, csalásra rendezkedik be, ez egy igazságtala…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály képviselőtársaim (Derültség.) hozzászólásában a turizmus területén tevékenykedő kisvállalkozásokat érintette. (20.40) Én azonban úgy gondolom, hogy mindaz, amit mondott, általánosságban is igaz, tehát valam…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Göndör Istvánnak egy nem régi beszélgetésünkben elhangzott instrukciója alapján folytatnám a dolgot, hogy teljes egészében végigvigyük a kis- és középvállalkozások helyzetére vonatkozó eszmefuttatásunkat.…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném folytatni ott, ahol abbahagytam, mert úgy gondolom, hogy sokkal, de sokkal komolyabban kellene ezeket az adatokat venni, mint ahogy nagyon sokan ezt meglátásom szerint teszik. Két nagyon komoly intézmény, az Euler Herme…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 12 napos dicsőséges októberi forradalmunk legszörnyűbb napjára, a "véres csütörtökre" emlékezünk ma, 50. évfordulóján. A kegyetlen vérengzés hiteles történetét, tetteseit és felelőseit a mai napig nem ismerjük, és saj…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar társadalom súlyos, egyre mélyülő válságban van - állítják a szakértők. Ami ebből közvetlenül érzékelhető, az elsősorban az a politikai krízis, amelynek kiváltó oka a miniszterelnök…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt részéről bejelentem, hogy az időkeretünkből egy negyedórát átadunk a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek. (Taps és közbeszólások a kormánypártok soraiban.)
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két évben számos adattal találkozhattunk a magyar gazdaság, a magyar államháztartás helyzetéről, aztán természetesen találkoztunk újakkal meg újabbakkal, és amikor találkoztunk az újakkal meg az újabbakkal, ak…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szántó János képviselőtársam iménti hozzászólásának egy részéhez szeretnék hozzászólni. Rendkívül korrektül tájékoztatta a Házat arról, hogy a gazdasági bizottságban hogyan, milyen körülmények között folyt a vita. Mert…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan fogalmaztak úgy, hogy igazi gyásznap volt október 6-án, viharos történelmünk utolsó 16 évének egyik legmegrázóbb pillanata, amikor a kormánypártok képviselői az október 1-jei választások eredményét mintegy le…
T/316 Az európai szövetkezetről
DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO ajánlásában is megfogalmazza, a "szövetkezet" kifejezés olyan személyek önkéntesen létrehozott autonóm tár…
T/366 A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek Szabó Zoltán képviselőtársamnak azzal a mondatával, hogy a létszámnak nincs egyértelmű minőségjavító szerepe. Úgy gondolom, ezzel valamennyien egyetértünk, egy bizonyos szint fölött. Azonban egy bizo…
T/366 A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen. Úgy látszik, hogy most már ilyen láncbeszélgetésre térünk át. Nagyon fontos, amit Szabó Zoltán képviselőtársam mondott, már csak azért is, mert ugyan itt pánikról, patakvérről - ahogy klasszikussá vált volt képviselőtársunk mondását annak idején megismerhe…
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mainál takarékosabb elhelyezés és a minisztériumok közötti szorosabb szakmai együttműködés érdekében kialakításra kerül egy magántőkéből épülő, hosszú távra bérelhető kormányzati negyed - olvashatjuk a megszorító csom…
I/130 Kátyúk helyett normális utat!
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az országot járva mindenütt azt látjuk, hogy az előző ciklusban az utak minősége rohamosan romlott, s ez megnehezíti a kistelepülések, falvak megközelítését, ami számtalan ember életét keseríti me…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma arról vitázunk, hogy a kormány meghozott és tervezett intézkedései mennyiben tekinthetők reformnak, mennyiben szolgálják a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást, b…