357 felszólalás
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az egyes vitaszakaszon belül a már említett szociális természetű képviselői indítványokhoz szeretnék hozzászólni. A kormány az elmúlt években rendre kifejezte abbéli szándékát, hogy a nyugdíj-kompenzáció révén az országban élő 3 millió 1…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ritkán szoktam vitatkozni Szentgyörgyvölgyi képviselő úrral, bizottsági tagok is vagyunk az önkormányzati és rendészeti bizottságban, azonban mondandójának egy részét szakmailag aggályosnak tartom. Azt mondja a képviselő úr…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetén belül a Magyar Igazság és Élet Pártja két markáns módosítójavaslat-pontot terjesztett elő. A módosító indítványunk egyik eleme a szövetkezeti üzletrészek kifizetése…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Csak annyit mondanék képviselő úrnak, hogy a mezőgazdaságban sajnos nem 1-2 százalékos növekedés van, hanem 30 százalékos visszaesés. Jó szándékát egyébként köszönöm.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mádi László képviselő úr demonstrációs táblájához szeretnék hozzászólni én is. Alapvetően az előző kormány adatait tekintette bázisnak, és erre építette fel a trendet, azt a pénzügyi trendet, amelyet ő jónak ítélt. Tulajdonképpen az ő ho…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék reagálni Mádi képviselő úr iménti felszólalására. Arra utal, hogy a 2001-2002. évi költségvetés az állam szerepének csökkentésére, tehát a jövedelemcentralizációs fok lecsökkentésére irányul. Kedves Képviselő Úr! S…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a parlamenti ciklusban ez az utolsó alkalom, hogy költségvetési törvényről ejtsünk szót, így ennek függvényében elemi erővel vetődik fel az arra való igény, hogy az előttünk lévő, két évre szóló költségvetési törvényjavasl…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Csak röviden szeretnék Tóth képviselő úr aggályaira válaszolni. Én a T/3122. számú költségvetési törvényjavaslatról beszélek (Derültség a MIÉP és az MSZP soraiban.), és azt hiszem, arról beszélünk, ez van napirenden is. Ennek a 301. olda…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr több mint egyórás beszédéből megfelelő képet kaphattunk arról, hogy az ezredfordulón Magyarországon hogyan néz ki a pénzügypolitika, milyen előzményei vannak a jelenlegi helyzetnek, illetve hogy az elkövet…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor miniszterelnök úr a reggeli felszólalásában, az általa felsorolt 18 pont egyikeként... (Tóth István: Tizenhét!), tizenhét, köszönöm (Dr. Kóródi Mária: Tizennyolc! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Tizennégy! - D…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001-2002-es költségvetési törvényjavaslat tárgyalása kapcsán egy rendkívüli momentumot ad ezen költségvetési törvény tárgyalásának, hogy az a gazdaság- és pénzügypolitika, amelynek mezsgyéjén a kormány előterjesztette a következő és a…
A/3285 Miniszter Úr! Mi lesz a holland disznókkal?
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Három héttel ezelőtt három ellenzéki és egy kormánypárti képviselő élesen támadta a holland gazdák Magyarországra telepítésének tervét. Miniszter úr, ön akkor ezeket az állításokat hazugságnak nevezte, sőt a Magyar Nemzet október 14-i sz…
A/3285 Miniszter Úr! Mi lesz a holland disznókkal?
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Miniszter Úr! Visszautasítom azt a hangnemet, amit ön itt használ! A holland mezőgazdasági lapok és a napilapok tényként kezelik, hogy ez a megállapodás létrejött. Mi megértjük a holland mezőgazdaság nehéz helyzetét, a holland mezőgazdaság válságban van, de kedves miniszter…
I/3260 Szállunk rendelkezésére? Avagy milyen álláspontot képvisel Miniszter Úr a Ferihegyi Repülőtér 2/B utas terminál magyar adófizetőket megkárosító beruházásával kapcsolatban? Továbbá milyen indokok alapján bízza ciprusi off-shore cégekre a magyar légi
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Várhatóan mintegy 30 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek, hogy az 1999 áprilisában felavatott Ferihegy 2B terminál nem felel meg az Európai Unió követelményeinek és a műszaki biztonsági előírásoknak. A 2B terminál megvalósít…
I/3260 Szállunk rendelkezésére? Avagy milyen álláspontot képvisel Miniszter Úr a Ferihegyi Repülőtér 2/B utas terminál magyar adófizetőket megkárosító beruházásával kapcsolatban? Továbbá milyen indokok alapján bízza ciprusi off-shore cégekre a magyar légi
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Kedves Államtitkár Úr! Nekem is tájékoztatnom kell önt, hogy az a kivitelező cég, illetve a FUF Kft.-nek az a tulajdonosa, akire ön úgy hivatkozik, hogy még most is kanadai cég, a kezemben lévő cégbírósági okmány szerint nem helytálló, ugyanis '99. június 2-át követően ez a…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kétszintű bankrendszer létrejötte óta eltelt mintegy egy évtized alatt intézményi formáiban lényeges változásokon ment keresztül a bankrendszerünk. Az átalakulás állomásai jelent…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az üzletrészek milyen tényleges értéket testesítenek meg, én más véleményen vagyok, mint Járvás képviselő úr, mert annak idején, amikor sor került a szövetkezeti vagyon üzletrészekké történő átalakítá…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a körülmény, hogy a szövetkezetek használatában lévő vagyon átkonvertálása kisparaszti gazdaságokba mennyire lehetséges és mennyire nem, azt hiszem, hogy kulcskérdés. (16.50) Álláspontom szerint egy John Deer traktort vagy egy növényv…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Miniszter Úr! Hét órája zajlik ez a vita, és az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Ebben közrejátszott az is, hogy a törvényjavaslat benyújtását megelőzően hatpárti egyeztetés és legfőképpen egyetértés nem volt. Az álláspontunk az, hogy…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A kétéves költségvetés és a kétéves adótörvény-előterjesztés jellege alapján ez talán az utolsó lehetőség arra, hogy a kormányt szembesítsük a választási ígéreteivel. (9.30) Az új évezred küszöbén címet viselő kormányprogram…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm. Először Danka Lajos képviselő úr véleményére szeretnék reagálni a külső üzletrész-tulajdonosok ügyében. Nem vitatja a MIÉP - ezt tegnap is elmondtam vezérszónokként - a külső üzletrész-tulajdonosok jogosultságát a kifizetésre, azonban most ennek az indokoltsága, i…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Csak röviden szeretnék reagálni Danka képviselő úr utóbbi mondataira. A tekintetben nincs ellentmondás közöttünk, hogy a kis- és középvállalkozásokat meg kell segíteni, és a képviselő úr - szó szerint idézem - azt mondja, erről beszélnünk kell. Azonban, mint ahogyan a hossz…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárti képviselők felszólalásaiban rendre visszatérő elem, hogy kifejezésre juttatják, mekkora nyereségadó-kedvezményt jelent ez a hitelkamat-kedvezmény, illetve az értékcsökkenési leírások korrekciója. 15 milliárd forint kedvezm…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Egy rövid reflexió Tállai András képviselő úr felszólalására. Engem eléggé elszomorít, hogy 105 ezer család semmilyen formában nem tudta igénybe venni a családi kedvezményeket. A másik dolog pedig, amit felszólalásom kapcsán Veres képviselő úr az imént e…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egy rövid számvetésre késztetem önöket. "Az új évezred küszöbén" című kormányprogramban önök a családtámogatási rendszer kapcsán ígérték, hogy visszaállítják a gyermekek utáni adókedvezményt. Ez megtörtént. Ígérték azt, hogy a családi pó…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 3. vitaszakaszhoz kapcsolódóan a 108., 156., 177., 178., 180., 181., 184. és a 275. számú ajánlási pontokon nyújtottam be módosító javaslatokat a törvénytervezethez. Ezek a módosító indítványok alapvetően három csoportba sorol…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot a parasztember szempontjából nézzük meg, mert ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül, a parasztemberekről fog szólni, a parasztemberek boldogulásáról és megélhetéséről. Fe…
A/3176 Az idegen a szép? A magyar agrármérnökök mikor kapják meg azt a támogatást amit a Holland gazdáknak igért?
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A Földművelésügyi Minisztérium 100 százalékos tulajdonában lévő agrárinnovációs közhasznú társaság az Agrár-Európa Tanácsirodával egy tanulmányt készíttetett a holland mezőgazdasági termelők magyarországi letelepedésének elősegítésére. A hol…
A/3176 Az idegen a szép? A magyar agrármérnökök mikor kapják meg azt a támogatást amit a Holland gazdáknak igért?
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Kedves Miniszter Úr! Ismeri ön Laurens Jan Brinkhorst urat? Ő a holland mezőgazdasági miniszter. Holland kollégájával ön még augusztus 21-én megállapodott, hogy kidolgozzák a feltételeit annak, hogyan lehet holland gazdálkodókat telepíteni Magyarországra. Az a projektterv,…
I/3150 Katedraharc felsőfokon? Avagy mikor és hogyan akarja Miniszter Úr a Győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar vezetési válságát megoldani? A pedagógusok elleni megtorlások és megfélemlítések mikor fejeződnak be?
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A győri tanítóképző főiskolai kar tanácsának 77 százaléka ez év február 23-án kezdeményezte, hogy a kar főigazgatóját hívják vissza a tisztségéből. A kari tanács tagjai, oktatók és főiskolai hallgatók egybehangzóan kifejtették, hogy a kari f…