145 felszólalás
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Roppant nehéz így vitatkozni, tulajdonképpen részletesen vitatkozni, hogy úgy mondjam, amikor a tegnapi napon valamilyen döntés született, de csak a rádió híreiből sikerült valamit felfogni abból, hogy i…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Sümeghy képviselő úr említette a bizalomvesztést. Az természetesen igaz, hogy a bizalmat csak fokozatosan és jó szolgáltatásokkal lehet megnyerni. Meggyőződésem, hogy ez az eszközöknek, az egész hozzáállásnak a javításában, amiben én látványos fejlődést láttam…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Azzal kapcsolatban, ami itt elhangzott, hogy vissza kell venni azokat a közigazgatási funkciókat, amelyek jelen pillanatban a kamaráknál vannak, azt én egy életveszélyes dolognak tartom. Ezek a kamarák felkészültek - hosszú idő alatt komoly pénzeket, milliókat,…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg teljes értékű felszólalást akartam tartani, de a bizottságban rövidesen sor kerül a külügyminiszter úr meghallgatására, ezért kénytelen vagyok elhagyni ezt a vitát. Azt szeretném mondani ezzel kapcsolatban Rigler képviselő úrnak, aki azt mo…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Egyrészt csak szeretnék Kiss Andor hozzászólására reagálni: nem jó egy-egy ilyen példát kiragadni. Ugyanennek az ellenkezőjét is el lehet mondani, a napokban jártam a Budapesti Iparkamaránál és az ügyfélszolgálati iroda tele volt emberekkel, nem lehetett beférni, befektetési…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Több képviselő úr is szóba hozta a 6-os út kérdését. Valóban, '97-ben a szó szoros értelemben igen nehéz küzdelemben sikerült a 6-os utat Helsinkiben kibokszolnunk - hogy úgy mondjam -, hiszen ezt nem akarták jóváhagyni. Ez a bizonyos út végre bekapcsolná Magya…
A/1942 Hány "kapitány"-váltásra számítsunk még Miniszter úr?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársak! Az elmúlt időszakban végrehajtott személycserék keretében felmentések, megbízások, kinevezések, majd az éppen kinevezettek felmentésének, leváltásának mókuskerék-sorozata következett be a légügyi irányításban. Az elmúlt hetek…
A/1942 Hány "kapitány"-váltásra számítsunk még Miniszter úr?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Miniszter Úr! Az első megjegyzésére csak azt, hogy másfél évvel ezelőtt teljes nyugalom volt a repülőtéren. Az Eurokontroll a közelmúltban egyébként hozzám írt levelében is jelezte, hogy bár a közeljövőben legalább az a nyugalom lenne, ami a légi biztonságot szavatolja. A Bu…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A felszólalásom első részét részben Wiener képviselő úr már elmondta. Talán nem emlékszik egészen jól Gyimóthy képviselő úr a gazdasági bizottsági eseményekre. Ott teljesen egyhangú volt. Az utolsó menetben nagyon sok vita folyt, nagyon sok minde…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kétpercesben már emlékeztettem arra az 1994. évi vitasorozatra, amely megelőzte a törvényalkotást, ahol végül is az Országgyűlés döntött - 1994. március 1-jén ellenszavazat nélkül, 16 tartózkodással. Nagy-nagy el…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Négy témában szeretnék indokolni módosító javaslatokat. Az első nagy téma nagy támogatottsággal bír - éppen az elmúlt percekben hangzott el, és több mint harminc módosító indítvány érkezett -, ez a kutatás-fejlesztési támogatás. Azt h…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! A délelőtti vitához, illetve Jánosi Györgyhöz kapcsolódva szeretném elmondani, s majd holnap részletesebben indokolni is azokat a módosító indítványokat, amelyek a tudományos kutatással és a műszaki fejlesztéssel kapcsolatosak. Úgy látom, félreértésen alapulhat…
I/1745 Ezt a bombát ki hatástalanítja ?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormánynak gyakran hangoztatott bombahatástalanítási tevékenysége, legalábbis, ami a 2000. évváltás illeti, még várat magára. December 31-e éjfél rohamléptekkel közeledik, 52 nap van hátra a mai napon. Úgy tűnik, a felelős k…
I/1745 Ezt a bombát ki hatástalanítja ?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Államtitkár úr, köszönöm a válaszát. Ön nyilván a napos oldalát mondta el a felkészülésnek - hozzám az árnyas oldalak is eljutnak, mindenekelőtt a különböző próbáknak a sikere vagy sikertelensége. Sajnos a Magyar Államkincstárnál történtek - nyilván ön is tudja - súlyos adat…
K/1855 Felelősen cselekszik-e a Kormányzat a közmunkavégzés területén?
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az infrastruktúra mai állapotát, valamint fejlesztési lehetőségeit figyelembe véve kiemelt jelentősége van különösen az utak, illetve az ár- és belvízvédelmi létesítmények esetében a fenntartásnak, karbantartásnak. Az elmúlt i…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak távirati stílusban két témáról, az EU-csatlakozásról és a magyar tudomány helyzetéről a költségvetésben. Más sokan bírálták az európai csatlakozásnak a költségvetését. Én kifejezetten rossznak és veszélyesnek ítélem meg, hogy ez mennyire így van:…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
DR. LOTZ KÁROLY, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény során igen élénk viták folytak a bizottságban. A kisebbség erősen kifogásolta a számvevőszéki bizottságban, hogy az adóhivatal képtelen havi adatokat szolgáltat…
K/1768 A műszaki szabályozás EU harmonizációjának kérdőjelei
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Az európai szabványügyi szervezeteknél a teljes jogú tagság elnyerésének előfeltétele a 80 százalékos szabványhonosítási arány elérése. Ezt az Európai Unió 1998-as országjelentése kiemelt feladatként jelölte meg; a napokban megjelent 1999-es országje…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt egyetértek Herczog Edit képviselőtársammal, mindnyájunkat felháborított a VPOP vezetőjének ez a kijelentése, tulajdonképpen nem is értjük. Tehát valóban kérnénk erre választ, mert ez elég lehetetlen helyzetbe hozott nagyon-nagyo…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Horváth János professzor úrnak szeretnék arra vonatkozóan válaszolni, amikor említette, hogy Szent-Iványi úr mit mondott az MNB-vel kapcsolatban. Szó szerint a következőt mondta: "Az MNB jogállását illetően a magyar illetékes szervezeteknek b…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Az idő rövidsége miatt csak néhány alapelvre szeretnék kitérni, és ezeket a csatlakozás szempontjából elemezni. Az első ilyen elv az úgynevezett uniós alapkövetelmények teljesítésének az elve. Mintha erről egy kicsit elfeled…
J/36 Jelentés az Állami Számvevőszék 1997.évi tevékenységéről J/951 Az Állami Számvevőszék 1998. évi tevékenységéről H/1212 Az Állami Számvevőszék 1997.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásához H/1213 Az Állami Számvevőszék 1998.évi tevékenységéről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Kovács Árpád Elnök Úr! A két, egymáshoz jól kapcsolódó éves jelentést és az azokból levonható következtetéseket a vita eljárásának megfelelően a következőkben együtt értékelem. Elöljáróban megállapítható, hogy az Állami Számvevősz…
Napirend utáni felszólalások
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A budapesti, ez év június 26. és július 1. között rendezett UNESCO-világkongresszus, valamint az ICSU, a tudomány első nagy sikerű világkonferenciáját szervező tudományos szervezet, ezen túlmenően az Európa Tanác…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az adókra és a járulékokra vonatkozó kormányzati törvényjavaslat - mint csepp a tengerben - jellemzi, hogy a kormány miképpen viszonyul a választóknak tett ígéreteihez, meghirdetett gazdasági és társadalompolitikai stratégiáj…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Glattfelder képviselőtársamnak arra a kérdésére válaszolnék, hogy az EU túlbeszélését és túlhangsúlyozását miért tartom veszélyesnek. Azért tartom veszélyesnek, mert most négy-öt évvel... - nem tudjuk még pontosan, mennyi idő a csatlakozás, optimális esetben 3-3,5 év múlva t…
H/1009 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL.törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló országgyűlési bizottság létrehozásáról
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Elnök Úr! Én csak meg szeretném ismételni, ami eltér valamennyi frakciónak az álláspontjától, bár volt ebben vita az elmúlt időszakban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem tartja indokoltnak ilyen vizsgálóbizottság felállítását. Az elmúlt…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért igyekszem az időkorlátokat figyelembe venni, hiszen nyilván lesznek még kétpercesek, talán ennek kapcsán is. A kormány által benyújtott irányelvekben néhány, önmagában elfogadható, esetenként jó szándékú célkitűzés található. Ezzel kapcsolatban…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Lentner képviselő úr egyrészt elmondta a biztató jeleket, de felhívta a figyelmet bizonyos veszélyekre is; én csak tényszerűen szeretném az OECD-nek a néhány nappal ezelőtt a magyar kormány számára átadott kvázi figyelmeztetésére felhívni a figyelmet. Az 1998-as 5,1 százalék…
J/26 A Gazdasági Versenyhivatal 1997.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/947 Beszámoló az Országgyűlés részére a Gazdasági Versenyhiva
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném úgy elmondani ezt a nagyon rövid hozzászólásomat mint Lotz Károly, aki egyik szülőatyja és támogatója - ha szabad ezt mondani, a munkatársak talán tudják -, egyik legnagyobb foglalkoztatója is voltam a Versenyhivatalnak 1990 óta. Minden rezd…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A H/1128. számú országgyűlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetési irányelveiről néhány pontban említést tesz a vállalkozói szféráról is, azonban keveset, de ma még mindnyájan igen keveset beszé…