239 felszólalás
T/3541 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem nevezném ostobaságnak azt, ha valaki valamilyen módon az agrárium részére 25 milliárd forintot szeretne a kormánytól kérni, kapni. Erről a 25 milliárd forintról már többször is beszéltünk, az államtitkár úr egysze…
A/3913 Mit kíván a kormány tenni a magyar méhészek érdekében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szegény embert még az ág is húzza, igaz ez a mondás a magyar méhészekre is. Részben az olcsón előállított hamisítványok miatt, részben a szintén olcsó, az Unióba egyre nagyobb mennyiségben harmadik országból beáramló méz miatt a magyar termelő…
A/3913 Mit kíván a kormány tenni a magyar méhészek érdekében?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt a szolidaritás pártja, a kisemberek pártja, de azon túl, hogy a méhészek túlnyomó része az úgynevezett kisemberek közé tartozik, azt is fontos tudnunk, hogy a méheknek komoly gazdasági jelentősége van. Ezek a kis r…
T/3470 Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten egy kereskedelmi adóba hívtak a tegnap sajnálatos módon elfogadott vagyontörvénnyel kapcsolatban. Hogy vita és véleményütköztetés legyen, bekapcsolták telefonon egy szocialista képviselőtársamat, akinek ha nem is a legfontosabb, de…
T/3470 Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Font Sándor képviselőtársam egy-két olyan gondolatot vetett fel, amihez szeretnék csatlakozni. Ez a minisztercsere, ha egy egészségügyi és egy politikai oldala van, akkor ha ironikus lennék, azt kellene mondanom, hogy ezt az Egészségügyi Minisztériumot ne…
T/3470 Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát én állatorvos voltam - sajnos már csak voltam -, és van bennem biztos egy kis szakmai sovinizmus, ezt nem is tagadom, de ez a szolgálat bizonyította 150 éve, hogy megszolgálta ezt a sovinizmust. A további fe…
T/3470 Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Nem is kell két perc talán. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr, úgy tudom, hogy a vizsgálatra van jogunk. Lehet, hogy a gyártást nem lehet leállítani, de akkor egy hét múlva visszamegyek a gyártóhoz, és azt mondom, hogy kérem, ezt meg ezt láttuk a vizsgála…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalás, azt hiszem, fontos műfaj a parlamenti munkában. Meg tudjuk fogalmazni egy-egy fontos kérdésben a véleményünket, üzenetünket a kormány és a közvélemény részére. A Kereszténydemokrata Néppárt mai általu…
A/3174 Mire számíthatnak a gazdák?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi napokban a közbeszédben és ma itt, a parlamentben is hiányzik, elsikkadni látszik a nagy tavaszi természeti katasztrófa, a fagykár ügye. Az elmúlt héten a parlamenti többség elfogadta az agrárkárenyhítés rendszeréről sz…
A/3174 Mire számíthatnak a gazdák?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Államtitkár úr, az EU-ra való hivatkozásról már nagyon sokat beszéltünk, már tele van a hócipőnk, hogy mindig arra hivatkozunk. Viszont a rendszerbe való belépésre mi is ösztönözzük a gazdákat, egyetértünk ebben. Éppen erről beszéltem. Azt reméltük, hogy majd többen be…
T/3095 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hozzászólásomban szeretném különválasztani a beterjesztett törvényjavaslatot és azt, amiért az előterjesztés megszületett: a jelenlegi fagykár enyhítésére szánt kormányzati segítség értékelését. Az előterjesztés módját, a tárgyalást már többen m…
T/3095 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úrnak rendkívül tetszetős érvelését hallottuk az imént. Az viszont nem tetszik, amikor azt mondja, hogy akik segíteni akarnak, elfogadják a javaslatot, akik nem fogadják el, azok meg nem. (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Úgy van! Úg…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mindig nagy érdeklődéssel és élvezettel hallgatom Kis Zoltán - előttem az utódom - államtitkár úr parlamenti felszólalásait, mert szellemes, közérthető, életszerű. De arra gondoltam az első mondat…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tóth Tiborné képviselő asszony nagyon kedvesen beszélt a szigetközi emberekről: munkaalkalmat kell teremteni, környezetkímélő gazdálkodást. Csak miből? A szigetközi rehabilitációs alap önálló soron nincs ma a költségvetésben. 2002-től 500 millió forinttal…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Természetesen Tóth Tiborné képviselő asszony érdemeit nem kívánom elvitatni, és kívánom, hogy nagyon harcosan lobbizzon azért a pénzért, amivel meg lehet oldani, mert bizottságot lehet létrehozni. Akkor szoktunk bizottságot létrehozni, amikor nem tudunk m…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Nem gondoltam, hogy ennyiszer kérek ma szólásra lehetőséget, de Magda Sándor képviselő úr provokált is. Szóval szövetkezés és versenyképesség. Szövetkezés: nem most mondom, tíz éve mondom, állami segítség nélkül nem megy. Egyrészt ösztönzéssel, másrész…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, egy ilyen törvényjavaslat tárgyalásakor, amikor többé-kevésbé kisebb fenntartásokkal mégiscsak egyfajta egyetértés alakul ki, nem hálás szerep nyolcadiknak felszólalni, de nem is hálátlan. Hálátlan, mert már nem…
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat tehát az alapja a kormány által elhatározott kormányzati szervezetátalakításnak. Az eddig elhangzottaktól eltérően, rendhagyó módon, talán kissé visszaé…
A/690 Lesz-e pénz a TOP-UP kifizetésére?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! 16-17 éve a rendszerváltozás sokunk számára azt jelentette, hogy a kommunisták által a sejtjeinkbe ültetett félelmek sokasága megszűnhet. Örültünk, hogy nem kell félni a KISZ- és párttitkárok véleményétől, taníthatjuk gyermekeinket '56 tiszt…
A/690 Lesz-e pénz a TOP-UP kifizetésére?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Miniszterelnök úr, ön talán nem is tudja, milyen fontos kérdésről cserélünk itt eszmét. Nagyon remélem, hogy nem lesz igaza annak a nálam valamivel idősebb gazdaembernek, aki azt mondta egy beszélgetésünk során, amikor én nyugtattam, hogy megkapják a pénzt: doktor úr,…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Keserűen kell megállapítanom, hogy az elmúlt hetek helytelen és antidemokratikus döntései oda vezettek, hogy felbomlott a Magyar Demokrata Fórum frakciója. Ebben a helyzetben, bevallom őszintén, nehéz szívvel, de mindenképpen úgy kell dönten…
A/11455 Mi lesz a sorsa a Győr-Veszprém vasútvonalnak?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Augusztusban a Bakony-vidék számára egy rossz hír röppent fel, részben a médiában, részben a közéletben, miszerint a MÁV Rt. költségvetési szorításokra hivatkozva vasútvonalakat kíván megszüntetni, közöttük a Győr-Pannonh…
A/11455 Mi lesz a sorsa a Győr-Veszprém vasútvonalnak?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nemcsak én, hanem a bakonyaljai és az érintett térség polgárai is örültek volna az egyértelmű válasznak. Kérem államtitkár urat, hogy vegye figyelembe azt a közakaratot, amelynek eredményeként át fogok önnek nyújtani egy petíciót.…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arról a falurombolásról, amely Magyarországon az elmúlt két évben történt, tíz percben lehetetlen számot adni. Az önkormányzatok és kistelepülési intézmények - iskolák, óvodák, posták s a többi - helyzetének elemzésé…
T/10021 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy Kis Zoltán államtitkár úr tekintett vissza az 1993-as időszakra. Amikor azokat a szakmai törvényeket vesszük elő, amelyek az 1990-94-es időszakban születtek, egyre gyakrabban beigazolódik, hogy azok valóban időtállók. Ak…
V/9945 Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az, hogy a megosztott vezérszónoklatban először a mezőgazdaságról beszélünk, jelzi, hogy képviselőcsoportunk és a Magyar Demokrata Fórum számára milyen fontos a mezőgazdaság és a téma. A magyar gazdaság szereplői a r…
Napirend előtti felszólalások
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az állatorvosi hivatás elsajátításához a világszínvonalon oktató Állatorvos-tudományi Egyetem, illetve ma Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karán lehet diplomát szerezni. Ahhoz, hogy valaki a gyakorlatban is megállja a helyét, a friss dip…
A/9862 Mi az igazság a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. privatizációjáról?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 2070/2004. számú kormányhatározat szerint a kormány tíz állami tulajdonban lévő agrártársaságot kíván privatizálni. A szándék minősítése nézőpont kérdése; a Magyar Demokrata Fórum szakértői szerint e szándék megvalósítása éppen olyan megbo…
A/9862 Mi az igazság a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. privatizációjáról?
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Én örülök annak, ha egy kormány belátja, hogy téved - úgy látszik, most be fogja látni képviselői nyomásra. Mert a miniszter úrnak a válasza megnyugtató, ez ugyanúgy fog ezek szerint történni, mint ahogy a Tokaj Kereskedőháznál itt a határozatban szerepel. A kormány más…
T/9583 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlás 2. pontjához kívánok hozzászólni, amelyben azt javaslom, hogy a termőföldnek nem minősülő ingatlanokö fogalomkörből vegyük ki a tanyaö mint ingatlan fogalmát. Ez számomra és a Magyar Demokrata Fórum számára azért fontos, mert úgy íté…