523 felszólalás
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Persze nehéz abban a keretben maradni, még ha láthatólag egyszerű módosításról is van szó, hiszen hatályon kívül helyezzük a hatályos törvényt, illetve ugyanazt akarjuk behozni, elég érdekes, ahogy képviselőtársam mon…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, Kovács képviselő úr, hogy én nagyon örülök annak, amit ön mondott. Ha figyelte azt, amit eddig elmondtam, azok konkrétumok voltak és kérdések voltak - a kérdés nem is lehet más, mint konkrétum. Nag…
T/18361 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen azt, amit Kis Zoltán képviselőtársam mondott, viszont néhány dologban hadd reagáljak, mert azt hiszem és úgy érzem, hogy néhány dolgot túlbonyolítunk, nem mi, hanem az egész ország ebben a kérdésben. Még az…
K/18138 Jó ez nekünk?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy levéllel keresett meg egy talaj- és növényvizsgálatokkal foglalkozó labor, és sérelmezi azt, hogy a mintegy 40 laborból álló laborhálózat magyarországi képviselője akkreditáltatta a laborjukat nemcsak magya…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném elöljáróban elmondani, hogy kimondottan a környezet- és természetvédelmi részeket szeretném kiemelni az országos fejlesztéspolitikai koncepcióból, s nyilván ez okozhatta azt a félreértést, amit Szabó ké…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, képviselőtársaim, hogy még úgy tűnik, hogy húzom az időt, de három dolgot szeretnék mondani, illetve kérni. Az egyik, elnök úr, önhöz szól, hogy ha egy mód van rá, a korai órára tekintettel a mai nap 12 óráig lehetne még módo…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Megszoktuk már, hogy amikor egy ellenzéki politikus egy kormány-előterjesztésről szól, akkor megkapja azt a vádat, hogy biztosan csak az üléshelye határozz…
K/18179 Milyen feltételekkel létesíthető utólag, a tulajdonos akarata ellenére bányaszolgalmi jog?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Többen fordultak hozzánk egy 8-10 éve meglévő problémával, amikor a gázbekötések idején a mezőgazdasági táblák közepén fektették le a gázvezetékeket. Az is meglepő, hogy ezt a mezőgazdasági táblák közepén és ne…
K/18027 Milyen gazdasági számítások alapján változtatnak Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között az ingyenes autópálya használaton?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mosonmagyaróvárt és a környező településen élőket élénken foglalkoztatja, és aggódásukat fejezték ki, hogy önök az autópálya-koncepciójukon, ami eddig jó volt, változtatni kívánnak. Mosonmagyaróvárt duplán is n…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindjárt kezdem egy örömteli bejelentéssel. Tudomásul vettem azt, hogy az érintett és az illetékes jelen esetben helyesen került szabályozásra, ezért a 2. és a 3. pontot a magam részéről visszavontam. A…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A második szakaszban az ajánlás 6. pontjában szereplő módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Nem tartom helyesnek, nem tartom jónak, hogy a bányajáradék fizetése alól kiemelnénk azokat a tevékenységeket, azt a f…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hihetetlen öröm vitatkozni kormánypárti képviselőtársainkkal a környezetvédelmi törvényeket érintő módosításnál, de hát üsse kő. A 3. §-ban a 4. pontot visszavonom, a 8. pontot hasonlóképpen visszavonom, viszont a 11.…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Alelnöktársam! Ha az utazást vesszük a környezethasználók vonatkozásában, akkor a tömegközlekedést használónak, aki a tevékenységet folytatja - és nem nekem, aki az adott közlekedési eszközt igénybe veszem -,…
T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából azt kell mondanom, hogy a többihez képest ennek a törvényjavaslatnak a módosító szándéka a legfájdalmasabb. Az előző törvényjavaslatban valóban hatáskört megállapító szabályozások voltak, ebben…
T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Akkor jól láttam az előbb, csak nem jegyeztem meg, hogy igen, sietünk. Rendben van, akkor siessünk, csak szeretném elmondani, hogy 27 pontig terjed ez a szakasz, és sajnálatos módon mindegyikhez nem lehetett elmondani a véleményemet. Hát, akkor…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a bizottsági ülésen az előttünk lévő két törvénynek nevezett, egyébként huszonnégy törvényt módosító két törvénycsomag - a…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a T/17644. számú törvényjavaslathoz szeretnék hozzászólni, illetve a vezérszónoki kört megejteni. A környezetvédelemmel és még sok mindennel összefüggő törvényjavaslatnak…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy Orosz képviselő úrral vitatkozhatom egy törvény kapcsán, és nagy szeretettel köszöntöm itt államtitkár urat. Meglepődtem ugyan, hogy miniszter úr elment, mert ha már elmondta az expozét, akkor várt…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az információ és az adat szavak kapcsolatát azért hoztam elő, mert a törvényjavaslat később - főleg a rendeleteknél - óhatatlanul visszatér az adathoz, mert az adat kézzelfogható. S ahogy Orosz képviselő úr mondta, va…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha így haladunk, akkor azt gondolom, eljutunk egy közös nevezőre. Tisztelt Képviselő Úr! Az a javaslat, még egyszer mondom, a közelmúltban nagyon sokszor tanulmányoztam ezt a törvényhelyet és a hozzá tartozó rendelete…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csak ahhoz szóltunk eddig hozzá, hiszen ezt elmondtuk a fölszólalásban, és abban kerekedett a vita. A 12. § (1) és (4) bekezdését többször is megemlítettem. Tisztelt Képviselő Úr! A hatályos törvény 12. § (1) és (4) bekez…
K/17179 Kinek kell biztosítani a lakóépület megközelítését?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy idős hölgy, Festőné Lengyel Mária keresett meg egy panaszos levelével, mivel hiába fordult a közútkezelő kht.-hoz, nevezetesen azért, hogy a lakótelket meg tudja közelíteni a közútról, azt a választ kapta,…
I/16835 Négy láb jó, két láb rossz, azaz egyforma mércével mérnek minden vállalatot, amely vét a munkaügyi jogszabályok ellen?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy a száz lépés menetelésében most van egy pillanat, amikor lélegzetvételnyi szünetet tarthatunk, és megnézzük, hogy egy jól működő köztársaságban hogy akad el az ember lélegzete, ha kiderül az, a…
I/16835 Négy láb jó, két láb rossz, azaz egyforma mércével mérnek minden vállalatot, amely vét a munkaügyi jogszabályok ellen?
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Azt kell mondanom önnek, hogy nagyon korrekt és nagyon tisztességes választ adott nekem, és azt gondolom, hogy ha az utolsó mondatot, amit mondott, nem teszi hozzá, azt mondtam volna önnek, hogy…
T/16127 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem vagyok naiv, gondolom, hogy ebből a módosítókötegből nem sokat tud támogatni a későbbiekben sem. Néhány kérdést szeretnék föltenni azért, hogy visszavonjam, és ne szavazzunk olyan módosító indítványról…
T/16127 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elárulom, én észrevettem az órát, csak azt gondoltam, hogy hátha át tudunk surranni eggyel, és akkor nem kell kétszer elkezdeni. Folytatom ott, ahol abbahagytam. A 31. pontban a (4) bekezdést módosítja a törvényjavaslat. Itt már szerepel érdeke…
I/16738 Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet...
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Emlékszik-e még arra, amire az egyik legnagyobb magyar vállalat dolgozói emlékeznek: A köztársaság csak akkor lehet erős, ha polgárai bíznak a demokratikus intézményekben, biztonságban érzik magukat, és úgy…
I/16738 Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet...
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örülök, hogy három hét után egyébként ez az első interpelláció, amire végre az a tárca válaszol, ahová az ügy tartozik. Mert először a gazdasági tárca meg sem próbált vállalkozni rá, majd másodszor eg…
T/16387 A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr, néhány módosító indítványt nyújtottam be a vasútról szóló törvény módosításához, és igazán meglepődtem, megmondom önnek őszintén, amikor önök a módosító indítványokat nem támogatták. Azt is me…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előbb, amikor ön a nyelvhelyességi kérdést mondta, akkor én még egyszer megnéztem, de szemből olyan hevesen rázta a munkatársa a fejét, hogy esély sincs arra, hogy ez átmenjen. Pláne…