103 felszólalás
I/16419 Fővárosi Hulladékhasznosító Mű rekonstrukciója a Horn kormány 1997. évi döntésével majdnem elkezdődött - de jött az Orbán-kormány, amely 4 évre felfüggesztette a végrehajtást, mondván Trabantra nem szerelünk katalizátort - jelenleg hol tart az ors
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A hulladékhasznosító mű 1982-ben épült, amikor még megfelelt a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak, de 91-ben szigorodott a szabályrendszer, és ennek nem tudott eleget tenni,…
Napirend előtti felszólalások
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nagyon súlyos helyzetben vannak azok az emberek, akik a Temes és a Béga közében ezeken az elöntött területeken élnek. A tegnapi nap volt szerencsém ezen a helyen járni, helikopterről felülről…
I/15801 Kiárusítják a Balatont - avagy kik lesznek újra megfelelő helyen a megfelelő kapcsolatok birtokában, mint Gyurcsány Ferenc a Balatonöszödi ingatlanszerzésénél?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A válasz: nem. A Balatonért aggódás közös - kezdtem volna április 11-én, amikor ön interpellált volna, de akkor arra nem került sor, ugyanebben az ügyben. Azóta, úgy tűnik, kicsit kiter…
I/15485 A gyapjas pilléknek már nagy a jólét Miniszter Úr?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Első szakmám szerint gimnáziumi biológiatanár vagyok, ezért szívesen válaszolok a kérdésére, bár a tárgy illetékese az agrárminiszter. Mivel önt nem volt szerencsém oktatni, ezért…
I/15009 A dumakormány lendületes semmittevése, avagy nyugodt-e Gyurcsány Ferenc és Persányi Miklós lelkiismeret a 2002 óta elmulasztott tiszai árvízvédelmi fejlesztései miatt?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A hidrometeorológiai elemzésekből tudjuk, ahogy képviselő úr is említette, hogy a Tisza vízgyűjtőjén felhalmozódott hó mennyisége mintegy 70 százalékkal nagyobb a sokévi átlagnál.…
I/12460 Környezetvédelmi lendületben Gyurcsány Ferenc és baráti köre, azaz miért csak a miniszterelnök baráti körének jó üzlet az elektronikai hulladék felvásárlása?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ember mindig szeretne közvetlenül a kérdésre válaszolni, ez azonban nehéz, ha már a kérdések sem igazak. A négy kérdés közül, amit föltett, egyik sem igaz. Eldöntendő, hogy melyik ké…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita befejeztével engedjék meg, hogy megköszönjem a kijelölt bizottságok munkáját, jobbító szándékú módosító és kapcsolódó módosító javaslataikat. A termékdíj mint gazdasági szabályozó eszköz azoknak a körn…
T/12353 A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban, 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezés csökkentését szolgáló genfi egyezményt 1979-ben írták alá, és ennek egy jegyzőkönyveként, a kén-dioxid összehangol…
T/12354 A biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt Cartagena Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A biológiai sokféleségről szóló egyezmény a világ egyik legnagyobb egyezményévé vált 1992 óta. Azóta 187 állam és az Európai Unió is ratifikálta. Ez az egyezmény a géntechnológiával…
H/12355 A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott Egyezmény XI. és XXI. cikkeire vonatkozó módosítások megerősítéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény 1973-ban jött létre. Ma 166 részes féllel a világ egyik legnagyobb természet…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hazánk európai csatlakozásával új korszak kezdődött a környezetügyben is, ez végre valós esélyt ad arra, hogy magunk mögött hagyjuk a régi megszokott világot; valós esély arra, hogy modern és tiszta Magyarors…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Csak annyit szeretnék mondani, hogy lehet, hogy nem egy költségvetést olvastunk, én erről beszéltem. (Felmutat egy kötetet.) Úgy látszik, a képviselő úr nem is ugyanazt a beszédet hallotta, amit én itt az előbb elmondtam. Köszönöm szépen. (T…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Ismételni tudom azt, hogy a környezetvédelem kormányzati közügy, ennek megfelelően szerepel különböző tárcák költségvetésében környezetvédelemre szánt összeg. Ezeket az összegeket együttesen kell kezelni, és ha a…
A/12256 Verespatak - A Tisza mellett élők biztonsága többet ér az "aranynál"
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Önök ismerik egyértelmű álláspontunkat: a tervezett aranybánya környékén élők egészsége, a kárpáti táj védelme, a Maros- és a Tisza-völgy élővilága miatt azt szeretnénk, ha egyáltalán n…
A/12256 Verespatak - A Tisza mellett élők biztonsága többet ér az "aranynál"
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Úgy vélem, nagyon fontos, hogy mindannyian fellépjünk ebben az ügyben minden lehetséges fórumon. Természetesen a leglényegesebb garanciát - és ebben a képviselő urat is biztosíthatom - az adja, ha Románia is az európai szabályoknak megfelelő…
A/12262 Miért akadályozzák az EU-snál szigorúbb szabályok a természetközeli szennyvíztisztítási eljárások hazai elterjedését?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem leszünk pápábbak a pápánál. Így be is fejezhetném, de nyilván részletekre is kíváncsi. A természetközeli szennyvíztisztítókra vonatkozóan nincsenek külön előírások, mivel korábban n…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évtizedekben világunk sok szempontból jobb lett, és jobb lett a környezet állapota is. Ahogy megszűnt a klasszikus londoni szmog, újra élnek hala…
Napirend előtti felszólalások
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A tervezett aranybánya környékén élők egészsége, a kárpáti táj védelme, a Maros és a Tisza-völgy élővilága szempontjából a Magyar Köztársaság kormánya azt szeretné, hogy egyáltalán…
I/11575 Vásárhelyi-terv: támogatás helyett bizonytalanság, avagy száz éves mélyponton a tiszai árvízvédelem helyzete?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2003 novemberében a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére rendelte el a Vásárhelyi-terv első ütemének megvalósítását. E határozat szerint a program és az ágazati fejlesz…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Fónagy képviselő úr volt szíves megjegyezni, hogy bizony a Vásárhelyi-terv még nem indul. Indulhatna a Vásárhelyi-terv, amennyiben ránk tetszettek volna hagyni az induláshoz szükséges dokumentációt, amivel elkezdhettük volna, már ké…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok szó esett a modernségről az elmúlt órákban. Meglep engem, hogy az ellenzék gúnyolódásra alkalmasnak találta a kormányprogramnak azt a megállapítását, hogy a modern világ tiszta. Talán még nem tetszettek h…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Hogy a főváros mennyire tiszta, az nagy kérdés. A nagyvárosok nagyon sokat kell hogy tegyenek a tisztaság érdekében. Hadd mondjak néhány példát, hogy mit fogunk tenni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Halljuk!) Ez egy olyan város, amely a…
I/11571 Verespatak= ciánszennyezés?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A tervezett aranybánya környékén élők egészsége, a kárpáti táj védelme, a Maros- és a Tisza-völgy élővilága szempontjából azt szeretnénk, ha ez a hírhedt beruházás egyáltalán n…
A/11626 Újabb Tiszát ért szennyezés - Mikor lesz vége?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Vasárnap a délutáni órákban jutott az én tudomásomra is, hogy a Tisza tivadari szakaszán ez a 100 köbméter szemét - hiszen települési hulladékról van szó - megjelent. A helyszí…
A/11626 Újabb Tiszát ért szennyezés - Mikor lesz vége?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Igaza van a képviselő úrnak, valóban, ha a turizmusra is gondolunk, a turista nem azért jön ide Magyarországra, hogy megcsodálja, hogy a magyar szemét mennyivel szebb, mint, mondjuk, a horvát vagy a szerb szemét, hanem egy tiszta, rendezett…
K/11371 Lehet-e még síút a Börzsönyben?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban egyetértek a síelés támogatásával, magam is szeretek ilyen gyönyörű erdei utakon lecsúszni. Hatóságaink nyilván ennek szem előtt tartásával, a természet védelmében és a természe…
K/11285 Miért halogatják a Széchenyi-Terv alapján elkezdett közműépítés befejezését?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! A kérdésben szereplő települések, Zalamerenye, Zalaszabar, Nagyrada, Garabonc szennyvízelvezető hálózatai önkormányzati beruházásként épültek, míg a négy település szennyvizét összegyűj…
A/10579 A verespataki aranybányáról
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A környezetvédelmi és vízügyi tárca az elmúlt két esztendőben minden lehetséges eszközzel fölvetette a román félnél a verespataki bányával kapcsolatos hazai aggodalmakat.…
A/10579 A verespataki aranybányáról
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Természetesen ezeket az ügyeket is felvetettem Romániában. Jómagam úgy gondolom, hogy Románia európai uniós csatlakozása azért is érdeke Magyarországnak, mert részben a magyarság, a kultúra és a hagyomány ügyei, másfelől a gazdasági kapcsola…
K/10431 Rendeződhet-e végre a balatoni horgászok helyzete?
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ismét egy olyan ügyről van szó, amelyet hosszú évtizedek alatt bármelyik kormány megoldhatott volna, de soha nem oldotta meg egyik sem. Most pedig közel vagyunk a célhoz.…