1 748 felszólalás
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal szeretném kezdeni és folytatni, amit Rubovszky képviselő úr az előbb elmondott. A törvényjavaslat egyértelműen arról szól, hogy a magyar állam tulajdonában lévő ingatlanokból minden párt max…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Normál hozzászólásra jelentkeztem még a vita elején. Így, hogy végighallgattam a kétpercesekben az önök álláspontját, talán megengedik nekem, hogy egy kicsit hosszabban reagáljak részben azokra, amik elhangz…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgatva az önök kétperces reakcióit, csak azt tudom mondani, hogy ha önök ezek után úgy ítélik meg, hogy ez a törvény alkotmányellenes, akkor forduljanak Alkotmánybírósághoz. Ha önök úgy ítélik meg, hogy a pártingatl…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Kiss Péter Képviselőtársam! Az 1990. évi LXX. törvény, amely alapján önök az állami ingatlanokat használhatták, egyértelműen úgy rendelkezik, hogy másnak nem engedhető át az ingatlan - még akkor sem. Nem vitatom, hogy azok között az ingatlanok között, amelyeket…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! A Bauer képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Természetesen, képviselő úr, sok mindenben igazat kell hogy adjak önnek, de abban azért nem kívánok igazat adni önnek, hogy az a megoldás, amit ez a törvényjav…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Nem a közvetlenül előttem elhangzottakra szeretnék reagálni, mert arra nehéz lenne. Bauer képviselő úrnak szeretném azt mondani, hogy ön azt mondta, a diszkrimináció akkor is diszkrimináció, ha látszólag egyenlőség, valójában mögötte egy diszkrimináció van. Én csodálkozo…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Kiss Pétertől az előbb előjött az ultima ratio, amit olyan gyakran hangoztatnak, hogy akkor most gyorsan keverjük ide ezt a székházügyet is; természetesen meg lehet tenni, de mindannyian tudjuk, hogy nem erről van szó, nem erről a törvényről va…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Kiss Péter Képviselő Úr! Ön már nagyon sokszor elmondta ma, hogy 69 állami ingatlant használ az MSZP, én akkor bizonyára rosszul értelmeztem azt, amit önök pénteken a sajtótájékoztatón elmondtak, hogy 69 ingatlant fog használni majd, ha visszaadja azokat az inga…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert néhány perccel korábban az alkotmányosságra utalt több szocialista képviselőtársam is. Én nagyon csodálkozom azon, hogy önök alkotmányosnak tartják azt az állapotot, azt a helyze…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót rendes felszólalásra, mert van egy olyan kérdéskör, amelyben, úgy gondolom, bővebb kifejtésre van szükség. Még egy kis türelmet kérek a képviselő hölgyektől és uraktól, de azt hiszem, hogy nem mehetünk el szó nélkül ennek a vitán…
A/2635 Tizenkilenc büntetőfeljelentés az MSZP miskolci házipénztára a Rákóczi Bank ügyfelei ellen?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Miskolcon működik az ország egyetlen vidéki székhelyű pénzintézete, a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank. Ennek a banknak a többségi tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank, kisebbségi tulajdonosai…
A/2635 Tizenkilenc büntetőfeljelentés az MSZP miskolci házipénztára a Rákóczi Bank ügyfelei ellen?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem véletlenül szerettem volna ezt az ügyet a parlament nyilvánossága elé tárni, ugyanis itt nagyon súlyos közpénzekről van szó, hiszen állami és önkormányzati pénzekből létrehozott bankról van szó. Ennek a banknak a közgyű…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz azok után a szavak után erről a témáról beszélni, amit az előbb az alkotmányügyi bizottság kisebbsége nevében felszólaló képviselő úr mondott, aki azt m…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akik tárgyilagos képet akarnak kapni a Magyar Köztársaság kormányának tevékenységéről, nincsenek ma könnyű helyzetben. Szocialista-szabad demokrata ellenzékünk minden tőle telhetőt megtesz határon innen és határon túl an…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Pető Iván képviselő úr szavaira szeretnék egy nagyon rövid reakciót elmondani. Ahogyan ön is bemutatta, hogy az önök pártja a köztársaság, a republikánus nézetek folytonosságát, a republikánusok képviseletét vállalja, azt hiszem, ma eb…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottak nagyon érdekes és színes képet festettek sok történelmi emlékünkről, sok történelmi tényről, de mégis szeretnék visszatérni a tárgyra és arról a törvényjavaslatról szeretnék beszélni, ami előttünk feks…
A/1970 A leányfalui MSZP-villa törvénysértő használatának vizsgálata, és a pártok azonos elveken alapuló ingatlan használatát megteremtő törvény előkészületei
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 1999. szeptember 7-én interpellációt intéztem önhöz a leányfalusi MSZP-iroda törvénysértő használata és a pártok által használt állami ingatlanok terén meglévő súlyos aránytalanságok tárgyában. Emlékeztettem önt arra,…
A/1970 A leányfalui MSZP-villa törvénysértő használatának vizsgálata, és a pártok azonos elveken alapuló ingatlan használatát megteremtő törvény előkészületei
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A véleményem az, hogy ha már az állam támogatja az egymással versengő politikai pártokat, akkor ezt csak azonos feltételekkel teheti meg. Ezért szükséges az, hogy törvényi rendezése történjen meg ezeknek az ügyeknek. Nem fogadható e…
H/1793 Az esetleges korrupciós ügyek feltárására az olajügyek és a szervezett bűnözés között
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Nem.
T/1474 A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról /Köztársasági Elnök választás módosítás/
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt előterjesztő Frakcióvezető Úr! Nagyon rövid idő áll rendelkezésre, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának véleményét kifejtsem, hiszen két perc nem elég ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű alkotmányos kérdésben ki tudjuk…
H/1510 Az 1999.évben a két-és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló 11/1999. (III.05.) OGY
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, szeretném bejelenteni, mivel ez számomra fontos döntés volt, hogy a gépem hibája miatt valószínűleg "nem" szavazatot rögzített a gép. (Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) De én igennel szavaztam, elnök úr! (Zaj.)
H/1625 Dr. Szabó Attila országgyűlési képviselő mentelmi jog felfüggesztéséről.
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Igennel! Nem jó a gépem, elnök úr!
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja üdvözli ennek az alkotmánymódosításnak az esetleges előterjesztését. Tekintettel arra, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya még mindig az 1949. évi XX. törvény, amely egy igen régi jogszabál…
I/1545 Hogyan segítsünk a bajba jutott MSZP-n?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A pártok ingatlanhasználatával kapcsolatban, mint a téma ismerője, úgy gondoltam, hogy már nem igazán érhet nagyobb meglepetés, így azon sem kaptam fel a fejem augusztus végén, amikor a Napi Magyaror…
I/1545 Hogyan segítsünk a bajba jutott MSZP-n?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát köszönettel elfogadom. Én is tudom, hogy nem ez a kormány felelős ezért a helyzetért, hanem valamikor a rendszerváltás idején alakult úgy a békés átmenet érdekében, hogy az MSZP bizonyos előjogokat élvezett az állami ingatlanok, pártin…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásomban arról a dilemmáról szeretnék beszélni, hogy létezik-e a törvény előtti egyenlőség Magyarországon, polgári engedetlenség vagy bűncselekmény-e a szándékos államtitoksértés. (Közbeszólások a…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten az Alkotmánybíróság határozatot fogadott el a szervezett bűnözés elleni törvényről. Az ítéletet sokan sokféleképpen kommentálták, de egyetlen véleményt nyilvánító sem érzett örömet afelett, hogy a szervezett bűnözés elleni…
I/741 Mikor éri el a készenléti szervek kommunikációja a nyugat-európai technikai színvonalat?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon jelenleg a készenléti szervek, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat, a vámőrség és minden sürgősségi esetben, illetve katasztrófa esetén kárelhárításban alkalmazott szervezeti egység technikailag elavult…
I/741 Mikor éri el a készenléti szervek kommunikációja a nyugat-európai technikai színvonalat?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát köszönettel elfogadom, azért, mert örülök annak, hogy a Belügyminisztérium gondot fordít arra, hogy a készenléti szervek kommunikációja elérje a nyugat-európai technikai színvonalat. Úgy gondolom, ez ne…
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztő Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt az önök önálló képviselői indítványát azért nem tudja támogatni, mert álláspontunk szerint a magyar kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepcióról részben a kormányon belül, részbe…