743 felszólalás
T/3719 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Frankné képviselő asszony felszólalására csak nagyon röviden annyit, hogy ami a polgári törvénykönyvben szerepel most, arról szól, hogy kimondja a 76. §, hogy a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti az emberi méltóság megsértése is. Tehát én azt mond…
T/3719 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Szanyi Tibor hozzászólásához szeretnék egy gondolatot fűzni - Répássy Róbert is a gondolatmenetével idáig érkezett. Szóval, nem volt szerencsés korholni az ellenzéki képviselőket, úgymond, hogy el akarják bizonytalanítani ennek a törvénynek az elfogadás…
T/3719 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Szanyi képviselő úr megint fején találta a szöget, mert a probléma nagyon nagy részben az, amit mond, hogy az állam nem meríti ki a lehetséges eszközöket, és akkor mi mindig azt mondjuk, hogy törvényt kell módosítani - nem biztos. Én azt mondom, hogy va…
T/3087 Az állami vagyonról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretném egy szempontra felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét. Jelesül arra, hogy az a konstrukció, ami a kormánypárti oldalról felmerült, valójában nem osztja meg a felelősséget a miniszterelnök és a köztársasági elnök…
T/3087 Az állami vagyonról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Még egy további adalék az elmondottakhoz. Azt is tudni kell képviselőtársaim, hogy ebben a konstrukcióban, ami itt elfogadásra készül, a köztársasági elnök kinevezési aktusának érvényességéhez a miniszterelnök ellenjegyzése lesz szükséges. Ez nincs benne a törvényben, nem…
T/2788 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét a Kereszténydemokrata Néppárt nevében, úgy is egyébként, mint egyik előterjesztő, támogatom. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy egy megfelelően működő demokráciában és jogállamban egy ilyen…
T/2576 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr, nagyon rövid leszek. A törvényjavaslattal kapcsolatban egy módosító javaslat érkezett Csákabonyi Balázs képviselőtársunktól, kifejezetten szakmai természetű javaslat volt, amelyet támogatunk. Egyébként kérjük az Országgyűlést, hogy támogassa ezt a törvé…
T/2935 A menedékjogról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A menekültügy, a modern értelemben vett menedékjog tulajdonképpen a XX. század történelmének szomorú terméke. Azért mondom, hogy szomorú terméke, mert a XX. század Európát és az eg…
T/2576 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Rubovszky György képviselőtársammal közösen előterjesztett törvényjavaslatunk a hatályos büntető törvénykönyv egyik ellentmondását vagy következetlenségét szeretné kiküs…
Napirend előtti felszólalások
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormány ez évi március 21-i ülése után arról tájékoztatta a közvéleményt: "A miniszterelnök úr még múlt év októberében három jogi szaktekint…
T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlási pontok közül az 5. számú ajánlási pontban rögzített módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, amelyet Soltész Miklós képviselőtársammal terjesztettünk elő, és amely a Btk. 204. §-ában foglalt rendelkezést, a…
T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita, mint a Házszabály meghatározza, a törvényjavaslat egészének szükségességéről, alapelveiről szól, és valóban ebben az általános vitában a vezérszónoki felszólalásban nem bocsátkoztunk egyetlenegy tényállás…
T/2423 A társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én leginkább azért vagyok elgondolkodóban és el is szomorodva, mert erről az ügyről úgy beszélünk itt, mint egy kis koccanásos balesetről; rutinügyként kezeljük, hogy alkotmányellenesen 50 milliárd forintos teher kimondásáv…
V/1931 Jövőnk esélye a gyermek
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt vissza kell utasítanom Szabó képviselő úrnak azt a kitételét, hogy ezt a vitát blöffnek minősíti, vagy blöffnek minősíti, amiről Semjén képviselő úr itt beszélt. Semjén Zsolt felmutatta kezében azt a tervezetet, ami a tárcánál készü…
T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita funkciója, mint tudjuk, a törvényjavaslat szükségességével, szabályozási elveivel való foglalatosság, az ebben való állásfoglalás, ezeknek a kérdések…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elnök úr intenciójának megfelelően és figyelemmel a Ház most meghozott ügyrendi döntésére is, mely szerint valamennyi, a zárószavazást megelőzően benyújtott módosító javaslatot együtt tárgyalja a Ház,…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kis Zoltán képviselőtársam felszólalására szeretnék egy tekintetben reagálni. Én is azokkal értek egyet egyébként, akik az országgyűlési biztos intézményét nem akarják szaporítani. Képviselő úr hozzátette ugyanakkor, hogy örömmel fogadja az olyan…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy nem lehet azt tételként megállapítani, hogy valamelyik állami hivatal megnyilatkozásával illik vagy nem illik egyetérteni. Ha egyetértünk azzal, amit elénk tesznek, akkor természetesen támogatjuk. Azt hiszem, megelőlegezhetem,…
J/46 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2005. január 1.-december 31.) H/1542 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok területe a magyar politikus számára kiemelkedően fontos témakör. Ez részben a történelmi Magyarország soknemzetiségű jellegének ö…
J/46 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2005. január 1.-december 31.) H/1542 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy kicsit pontosítani szeretném a kedvezményes mandátummal kapcsolatos törvényjavaslat sorsát. Úgy emlékszem, képviselő úr, hogy a törvényjavaslat elkészült, sőt a törvényjavaslat benyújtásra került az Országgyűlésnek, tehát irományszáma is…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az adatvédelmi biztos úr két kötetben, mintegy 600 oldalas terjedelemben terjesztette elő múlt évi tevékenységéről beszámolóját. Ez a terjedelem csak részben magyarázható Péterfalvi…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgattam Mikola István felszólalását, és próbáltam magyarázatot találni arra, hogy ezek a módosító javaslatok mitől koherenciazavart kiküszöbölő javaslatok. Ebben a szakaszban csak olyan módosító javaslatnak lenne helye a Házszabály szerint, am…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a törvényt természetesen minősíti az egész tartalma, amiről már vitatkoztunk a Ház falai között. (Dr. Vojnik Mária: Melyik indítványhoz szól hozzá?) Azonban nem tudok szó nélkül elmenni Csáky képviselőtársam felszól…
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Elnök úr, ha ez egy összefüggő gondolatsort képez, én szívesen átengedem a lehetőséget, hogy fejezze be Font képviselő úr. (Dr. Géczi József Alajos: Nem, nem árt újragondolni kicsit!)
T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener képviselő úr az alkotmányügyi bizottságban is elmondta, amikor kifogásoltuk a rövid időt, hogy nem november 10-én, hanem már november 3-án hozzá lehetett jutni ehhez a törvényhez, merthogy a számítógépen megjelent. Csak az is elhangzott a…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás sorrendjében igyekszem haladni, logikailag azonban lesznek pontok, amiket össze kell kapcsolnom, és ennyiben a sorrendtől el fogok térni. Azt is jeleznem kell, hogy valószínűleg egy ötperces időkeretű felszólalásban nem fogom tudni vég…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is erre az utolsó gondolatra szeretnék reflektálni. Nagyon örülnék, ha ezt a törvényt nem kellene három-négy havonta újból és újból módosítani, mert már így is az eddigi módosítási kényszerek is a törvény eredeti formáját minősítik. A két…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos Péter, illetve mindhárman, akik előttem most felszólaltak, Pettkó András és Szabóné képviselőtársunk felszólalására is reflektálva: én nem erre a törvényre vonatkoztatva értem csak, hogy szerencsétlen, ha egy törvényt hónapról hónapra mód…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Én most azért kértem szót, mert attól tartok, hogy aki megpróbálja ezt a vitát nyomon követni, az végképp nem igazodik itt el a bizottságokban történtekről. Azt szeretném elmondani, hogy két bizottság foglalkozott ezzel az üggyel. Amiről Gusztus Péter m…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Akkor erről az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületről csak nagyon röviden. Az ajánlás 4. pontjában szereplő módosító javaslatban valóban az intézménnyel kapcsolatos rendelkezés elhagyására tettem javaslatot. Rövid leszek, mert az indokokat tulajdonképpe…