743 felszólalás
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési határozati javaslat kettős feladatot ró a létrehozandó eseti bizottságra. Az egyik feladat annak áttekintése és értékelése, hogy a hatályos alkotmány m…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, és bocsánatot kérek a képviselőtársaimtól. Amit szeretnék elmondani, az az alkotmány 24. § (5) bekezdésének a kérdése, ami sajnos nem fér bele két percbe, de talán, ha végighallgatják, nem fogják bánni, hogy ezt elmondhattam. Előtte azonban - mer…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egészen rövid időre kell a figyelmüket kérnem annak érdekében, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának álláspontjáról képviselőtársaimat tájékoztathassam. A törvényjavaslat - mint erre korább…
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam felszólalása indított arra, hogy felszólalási lehetőséggel éljek. Valóban, a mai alkotmányügyi bizottsági ülésen megvitattuk ezt a módosító javaslatot. A képviselő úr kifejtette - mint ahogy itt is…
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Egy nagyon rövid korrekcióval tartozom, mert figyelve Gaudi Tamás válaszát, rájöttem arra, hogy a határidőt tényleg rosszul idéztem, és 2010. június 30-áról beszéltem, ez valóban tévedés, de ez egyszerűen szóvétés volt. Tudjuk jól, 2011. június 30-ai ha…
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Schiffer András felszólalására: nem az elvégzendő feladatok leltárán van köztünk vita. Azokat a problémákat, amikről a képviselő úr beszélt, valóban végig kell gondolni, valóban vissza kell adni az emberek hitét a demokráciába, és ezeknek a dolgoknak a…
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja támogatja az országgyűlési határozati javaslatot. Mint az előbbi felszólalásokból is kiderült, ez az egész eljárás, aminek a lebonyolítása az alkot…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, három törvényjavaslatból álló csomagból a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és államtitkárai jogállásáról szóló törvény…
T/11074 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról T/11075 A nagykorú személy döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról T/11076 A gondnokoltak és
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt a megfontolásra visszaküldött törvényjavaslatokat - korábbi álláspontjához hasonlóan - nem támogatja. (18.20) A köztársasági elnök úr valamennyi észrevételével egyeté…
H/11393 A nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletére vonatkozó jogalkotási folyamatról H/11394 A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy valamennyiünk egyetértő támogatással és egyben várakozással fogadja ezt a négypárti kezdeményezést. Nem akarom szaporítani a jó értelemben vett közhely jellegű megszólalásokat,…
T/11074 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslathoz való viszonyunkat alapvetően meghatározza a minap elfogadott új polgári törvénykönyvvel kapcsolatos véleményünk. Az egészében önök előtt és a közv…
T/11075 A nagykorú személy döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző napirendi pont keretében, amely a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényről szólt, részletesen elmondtam a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját.…
Napirend előtti felszólalások
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idei október 23-ai ünnepségekkel összefüggésben egy szocialista országgyűlési képviselő minősíthetetlen, súlyosan durva kifejezéssel illette a köztársasági elnököt. Ezt nem először tette. Az es…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Lám, ismét visszakerült elénk a polgári törvénykönyv, pontosabban: az a törvényalkotási torzó, amit ezzel az elnevezéssel az Országgyűlés több mint egy évig tartó tárg…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, és kérem képviselőtársaim megértését, hogy azután, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként 20 percre a türelmüket már egyszer ma igénybe vettem, ismét normál felszólalási lehetőséget kértem és élek vele. Nem azért teszem egyébként, me…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Amikor ezt a határidővel kapcsolatos érvelést hallom, akkor nekem olyan emlékképek jutnak gyerekkorból vagy életem más korszakából az eszembe, mint a tervgazdálkodás, ott volt az ötéves tervnek határideje, vagy lehet vas- és fémgyűjtési versenyben határ…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Orosz Sándor képviselő úr azt mondja, hogy a köztársasági elnök úr észrevételei szinte parttalanná teszik a problémákat. Ez tökéletesen így van, merthogy a törvénnyel kapcsolatos problémák parttalanok. Ezért mondjuk azt, hogy ez a törvény nincs kész. Szakmai értelemben nin…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. A bejegyzett élettársi kapcsolat jelenlegi szabályozási formájáról és ami ebben a törvényjavaslatban is szerepel, annak a szabályozási formájáról azt gondoljuk, hogy alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság nem erről a formáról beszélt, hanem általában arról,…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. A házastársi hűség valóban értékválasztás kérdése, és nem tudok ehhez olyan különösebbet hozzátenni, mint azt, hogy egyes képviselőtársaim tekintetében fel kell adni annak a lehetőségét, hogy meggyőzzük. József Attila szavával mondva: "Fejünkön másképp…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Csak egy emlékeztető jellegű felszólalás. Olyan vehemenciával harcolnak a hűség ellen a túloldalon, pedig Szép képviselő úr jegyzett egy olyan módosító javaslatot ennek a törvénynek a vitájában legjobb emlékezetem szerint, hogy maradjon meg a házassági hűség követelménye.…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amiről Szép képviselő úr beszélt, azt a részletes vitában is hallottuk. Akkor én szót kértem, és nagyon határozottan, némi érzelmi túlfűtöttséggel visszautasítottam a módosító javaslatnak azt az értelmezését, amit képviselő úr tett. (12.00) Egy k…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2002-es kormányváltás óta az ellenzék - és köztük mi, kereszténydemokraták - számos alkalommal emeltük fel szavunkat az alkotmányosság védelmében, az Országgyűlés döntéseivel, eljárásaival szemb…
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan alkotmánymódosító törvényjavaslatról tárgyalunk, amelynek elfogadása gyökeres változást idézne elő a véleménynyilvánítás szabadságának alapjogában. A rendszerváltozás időszakában már a Nemze…
T/9303 A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E hosszú című törvényjavaslattal kapcsolatban, amit a továbbiakban röviden csak a bűnügyi nyilvántartás rendszeréről szóló törvényjavaslatnak fogok nevezni, a Kereszténydemokrata Néppárt álláspont…
T/9080 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/9081 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Némi meglepetést okozott számunkra a kormány előttünk fekvő alkotmánymódosító javaslata, mivel - mint arról már itt több hozzászóló is említést tett - a Kereszténydemo…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem sok nemesebb ügy van a gyűlölet elleni fellépésnél. A jogban, az alkotmányjogi kérdésekben járatlan ember ezért bizonyára értetlenül fogadja, hogy miért van vita ilyen kérdésben, hiszen egy al…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy mondat Hankó Faragó Miklós képviselőtársam felszólalására. Mindenben egyetértek, amit itt részéről elhangzott, és külön örülök, hogy a kérdés kapcsán felvetette a jogrendszer és az alkotmány stabilitásának a problémáját. Maximálisan fontos sz…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): A vita mérlegét szeretném megvonni a magam számára. A vita akkor jó, akkor hatékony, gyümölcsöző, hogyha elhangzanak érvek és azokra ellenérvek. Répássy képviselőtársam fenntartásai közt nagyon hangsúlyos elemnek éreztem azt, hogy ez a kiterjesztő jogszabályszöveg még kite…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Bárándy képviselő úr ama kérdésfelvetésére szeretnék válaszolni, amit úgy fogalmazott meg, hogy ha nem értünk egyet az alkotmánymódosítás szövegével, miért nem adunk be módosító javaslatot. Képviselő úr, ne haragudjon, de akkor nem figyelte a felszólalá…
T/9093 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ehhez a javaslathoz ne elsősorban politikusként, hanem alkotmányjogászként szóljak. Az adott esetben némileg talán elválasztható a két minőség. Nem tudtam, hogy szóba fogják hoz…