659 felszólalás
H/10919 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, ez a kétperces nem adott lehetőséget arra, és nem is az volt a célom, hogy mindenre reagáljak. Az előterjesztői mivoltomban szeretnék ezért összegzésképpen egy-két gondolatot még elmondani azzal kapcsolatban, ami a vitában elha…
A/10271 Egyeztetett álláspontot visz-e Miniszterelnök Úr Washingtonba?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nyilvánosságra került, hogy ön a közeljövőben Washingtonban tesz látogatást, ahol Bush amerikai elnökkel is találkozni fog. Az elmúlt időszakban megtapasztaltuk, hogy az ön külföldi uta…
A/10271 Egyeztetett álláspontot visz-e Miniszterelnök Úr Washingtonba?
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az az igazság, hogy az elmúlt időszakban nagyon nagy érdeklődéssel vártam volna, és azt hiszem, a magyar társadalom tagjai is nagy érdeklődéssel várták volna az ön személyes véleményét, meggyőződését az iraki helyzet kapcsán. Ez idáig nem sike…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy mindannyian jól tudjuk azt az általános elvárást, hogy ha egy törvényt módosítani akarunk, vagy egy törvényjavaslatot nyújtunk be, akkor jó, ha ismerjük ennek a szándékát, ho…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Néhány észrevételre szeretnék én is reagálni. Egyrészt nagy örömömre szolgál, hogy Göndör István képviselőtársam, aki egyébként tagja a honvédelmi bizottságnak is, most rész vesz a vitában, és látom, hogy hat…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én tényleg nagyon örülök annak, hogy Vadai Ágnes európai dimenzióba emelte fel a Magyar Honvédséget érintő egyes törvények módosításának ügyét, és tudom, hogy ez hihetetlen, de szeretném felhívni a figyelmét,…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita vége felé, azt hiszem, fontos, hogy néhány tanulságot levonjuk. Számomra, amit levonhatok, talán az - és ilyenkor mindig érdemes visszagondolnunk a történelmi időszakokba, és leginkább az ókorb…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pontosan egy évvel ezelőtt nyújtottam be javaslatomat azzal a szándékkal, azzal a céllal, hogy az Országgyűlés az őshonos és régi magyar állatfajtákat nyilvánítsa nemzeti kinccsé. Sajnos tizenháromszor nem sikerül…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz) előterjesztő: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Nem tudtam, hogy nekem a végén, a vitát követően van-e lehetőségem szólni, vagy most szóljak, de azt hiszem, hogy mindenképpen fontos, hogy néhány gondolatot itt az elején, a részletes vita elején elmondhassak. Mégpedig az…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai nap folyamán a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájához érkeztünk, és ilyenkor az emberben rögtön felmerül az alap…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mécs Imre képviselőtársam már többször figyelmeztetett, hogy ne beszéljek feleslegesen veszélyekről. Nos, én nem beszéltem erről, hanem arról beszéltem, hogy azt szeretném, ha a szomszédainkkal teljes béke lenne, mindenki a NATO meg az…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Szeretném megnyugtatni Mécs Imrét és az Országgyűlést is, hogy én bízom a szomszédainkban. Tehát nem azért szeretnénk létrehozni a nemzetőrséget, mert valaki ellen irányuló tevékenységre szeretnénk őket ösztönözni. Szó sincs erről. A n…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor vita van, mindig jó picit visszatérni, hogy miben van egyetértés közöttünk. Azt hiszem, hogy egyetértés van közöttünk abban, hogy profi Magyar Honvédséget szeretnénk. Hogy ezt milyen módon és ütemezésb…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Göndör István képviselőtársam felvetésére szeretnék én is reagálni annyiban, hogy a hitelesség kedvéért és az utókor számára végül is tisztábban lehessen látni, mi történt a nemzetőrség ügyében. Tény, hogy akkoriban, az általános vita…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Ígérem, én is az utolsó kétperces hozzászólást teszem ehhez a napirendhez. A következő, amit itt Keleti elnök úr valóban elmondott, és Nyitray képviselőtársam részben már reagált erre - nagyon helyesen -: valóban, kicsit talán félre te…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnézést, hogy meg kellett szegnem az ígéretemet, de Göndör István képviselőtársam késztetett erre. Én tudnék egy-két ötletet mondani, hogy miből lehetne a nemzetőrséget megcsinálni, bár hozzáteszem, hogy nem minden pénzkérdés, hiszen elsősorban a polit…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bár Medgyessy Péter miniszterelnök úrtól a parlamentben nem olyan régen megtudhattuk - őt idézve -, hogy korlátozott 2004 mozgástereö, bizonyára a miniszterelnök úr nem arra gondolt, hogy 2002 és 2003 közé korlát…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nekem eszembe jutnak azok a szavak és kijelentések, amelyek a 2002-es választási kampányban az MSZP politikusai részéről a honvédség irányába ígértek között szerepelnek, többek között az,…
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdem, hogy a Fidesz támogatja a Házszabálytól való eltérést. A kormány által két héttel ezelőtt benyújtott határozati javaslat, amely sok mindent tartalmazott, pusztán azt nem, hogy hány magyar katoná…
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ahogy azt Keleti elnök úr elmondta, a bizottsági ülésen 11 igen, 2 nem és 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találtuk a szóban forgó ors…
H/5727 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben való magyar katonai részvételről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a kormány megint kényszerhelyzetbe hozta (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) az Országgyűlést magát. Érdemes megnéznünk azt, hogy mi volt az első javaslata a kor…
H/5253 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválas
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az anyagból kiderül számunkra, hogy ez év áprilisában már a NATO döntött abban a kérdéskörben, hogy átveszi a parancsnokságot, az ICEF-erők parancsnokságát Afganisztánban. Majd augusztusban már konkrét lépés…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Végighallgatva a vita eddigi részét, azt hiszem, hogy valóban érdemes megnéznünk Keleti elnök úr javaslatának indoklási részét. Az indoklási részben az szerepel, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait mérlegelve,…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, amikor azt megfogalmazzuk, hogy nem hajt a tatár, nem égető problémákról van szó - hiszen az Országgyűlés az elmúlt időszakban bármikor összeült és meghozta a szükséges döntéseket -, szeretném felhívni arra is a figyelmet, h…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Gyorsaságról nagyon sokat hallhatunk itt manapság, az indoklási részben ebből is leszűrhetjük, hogy a lassú politikai viták miatt esetleg problémák keletkezhetnek, nem tudjuk teljesíteni bizonyos szövetségesünk k…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Keleti elnök úr említette a török kérés teljesítését és az e körüli parlamenti vitákat. Én azért úgy emlékszem, hogy a lényegi vita nem kifejezetten a Házszabályról és a Házszabálytól való eltérésről szólt, hanem…
T/3904 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hadd reagáljak erre, tekintettel arra, hogy a főtitkári látogatás során én is részt vettem a ceremónián. Úgy gondolom, amikor a NATO-ba felvették Magyarországot, akkor valamennyi NATO-tagország és a NATO főtitkára is ismerte a magyar al…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már a részletes vitánál elmondtam a fontosabb szempontokat, ezért most nem kívánok élni a szó jogával. Köszönöm szépen. (Taps.)
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Én hat módosító javaslattal találkoztam és egy kapcsolódó módosítóval, szeretnék ezeken végigszaladni az előttem álló öt percben. Gyakorlatilag a hat módosító javaslatból, amely Göndör Ist…
H/2546 Országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy talán most szerencsésebb, bár már tényleg sok mindent végigbeszéltünk az általános vita kapcsán és a mostani részletes vita kapcsán is, hiszen elmondtam a módosító javaslatokról, még a kapcsolódó módosító javaslatokról…