259 felszólalás
K/7021 Sikeresnek tekinthető-e a kormányablakok eddigi működése?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm képviselő úr kérdését. Ez egy nagyon jó kérdés, mert kapásból igent tudok rá válaszolni, hiszen nagyon sikeresen működtek az eddigi kormá…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nyugodt szakmai légkörű vitának indult ez a részletes vita a járási rendszer kialakításáról, de most egy olyan részhez értünk Apáti képviselő úr felszólalása kapcsán,…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem most szót, mert úgy érzem, hogy nagy félreértésben van Apáti képviselő úr. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvény már régi ügy, azt már…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon érdekes, hosszú, kétkörös általános vitán és egy érdeklődéssel, szakmai hozzászólásokkal gazdag részletes vitán vagyunk túl a járási rendszer kialakítása…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már a múlt heti általános vita kezdetekor a vezérszónoki hozzászólásokból is érzékelhető volt, hogy vagy nem mindenki olvasta el a törvényjavaslatot, amiről vitatkozunk, vagy…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt megköszönöm azt az aktív részvételt, amit a múlt heti és a mostani vitában produkáltak, folytattak az ügy érdekében. S bár nagyon színes és nagyon vegyes volt a…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Olyan minősítésekkel és olyan félelemmel teli aggódás hangzik az ön napirend előtti felszólalásából, amit részben meg lehet érteni, de a stílus miatt…
T/6590 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy gyönyörű szakaszához érkeztünk a területi közigazgatás átalakításának, ami mindegészében az ügyfelekről szól. A célja az, ho…
I/6017 Az Állami Számvevőszék szerint törvényt sértett a hódmezővásárhelyi polgármester - Ön szerint is, Miniszter Úr?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen a miniszter úr tiszteletben tartja az Állami Számvevőszéknek Hódmezővásárhely megyei jogú város önkormányzata pénzügyi helyz…
K/6379 Járások, körzetek körzetvezetőkkel Budapesten, de akkor mi marad az önkormányzatoknak?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Az aggodalmaiban annyiban értek egyet, hogy a legfontosabb szempont a területi közigazgatás átalakításánál az ügyfelek szempontja, utazniuk ke…
K/5121 Lehet-e tudni, hogy mi lesz az esztergomi önkormányzattól átvett intézményekben foglalkoztatottak sorsa? Ki és milyen kritériumok alapján fog dönteni róluk?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban nagyon fontos kérdésről van szó, és külön köszönöm a képviselő úrnak, hogy minősítések és ijesztgetés nélkül tette fel a kérdését, hiszen…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt két évtizedben alkalmazott választási törvény eddig megfelelően szolgálta a demokratikus országgyűlési képviselet megteremtését Magyarországon. Azonban ahogy…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert úgy látom, hogy az a vita, amit a törvényjavaslatunk gerjeszt itt a Házban, kezd rossz irányba elindulni. Először a felszólalásokból úgy tűnt, hogy az…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök előtt fekszik egy jó szándékú, megoldást kínáló törvényjavaslat, ami Esztergom problémáit a közszolgáltatások vonatkozásában rövid idő alatt az Országgyűlés asztalára te…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! Látom, hogy a sárdobálásról nem sikerül önöket jobb belátásra bírni, de én sem fogom feladni, és továbbra is arra kérem önöket, hogy erről a törvényjavaslatról beszéljünk, ami az Esztergomban kialakult…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Mielőtt továbbmennénk ugyanebben a stílusban a vitában, én azért hadd kérjem elsőként is Schiffer András frakcióvezető urat, hogy ne kiabáljon. Próbálja a gondolatait úgy megfogalmazni, hogy azt ne ére…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy döntöttem a vita stílusát, hangnemét, minőségét és elfajulását látva, hogy minden egyes elhangzó felszólalás közben benyomom a gombot, soron kívüli felszólalási lehetőség…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Schiffer András frakcióvezető úr (Lukács Zoltán: Négyes alá!) felszólalása rosszindulatú feltételezéseket tartalmazott valóban Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott asszony leendő eljárásával kapcsol…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Szanyi képviselőtársam is kiabál és ijesztget, és megfélemlítési eszközöket próbál a kommunikációja során bevetni. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Ez nem fog menni. Esztergomról van szó változatlanul,…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bárándy képviselő úr is túlment stílusában azon a határon, ami egy parlamentáris demokráciában elfogadható vitastílusnak minősíthető. (Derültség az MSZP padsoraiban.) De ez ö…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon durva stílusban olyan képviselők kaptak támadást, akik most nem tudnak válaszolni közvetlenül az elhangzottakra. De a megyei... (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Itt k…
I/5039 Mit tervez a Kormány a megyéktől átvett vagyonnal? Újra indul a privatizáció?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A feltételezése, a kérdésében foglalt sanda gyanú megalapozatlan. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvényt egy héttel ezelőtt fog…
A/5075 Várhatóak-e a tettek a beismerés után?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Esztergomban a rendkívül nagy adósságteher miatt olyan helyzet alakult ki, amely veszélyezteti az önkormányzati feladatellátást, és ezáltal a szolgáltatásokat igény…
A/5075 Várhatóak-e a tettek a beismerés után?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az első lépés az intézmények biztonságos működtetése, ezt a célt szolgálja a törvényjavaslatunk. Az alkotmányellenesség kérdésében az Alkotmánybíróság jogosult véleményt formálni, és ennek…
A/5082 Feloszlatják-e az esztergomi képviselő-testületet?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Esztergomért közösen aggódunk nagyon sokan, és megoldást szeretnénk találni az intézmények biztonságos működtetésére. Ezt a célt szolgálja az a törvényjavaslat, amelyet…
A/5082 Feloszlatják-e az esztergomi képviselő-testületet?
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Abban van közöttünk különbség, hogy ön kizárólag politikai megoldásban gondolkodik, és most is politikai tőkét akar kovácsolni abból a borzasztó helyzetből, ami Esztergomban kial…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alaptörvény húsvéti elfogadását követően, a nemzeti együttműködés programjában foglalt céloknak megfelelően ebben az ülésszakban a kormány…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Olyan felszólalásokat hallottunk, amelyek az általános vitának a hozzászólásait ismétlik meg, és olyan képviselőktől, akik a záró módosító javaslathoz önálló indítványt nem nyújtottak be. Azt kritizálják,…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a közigazgatás fejlesztésével kapcsolatban az elmúlt időben igen hosszú utat tett meg. Ez az út Magyarország számára reményeink szerint egyértelműen…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban történelmi léptékű átalakítására került sor a területi közigazgatásnak, és mondhatom, hogy az elmúlt másfél évben több történt ezen a területen, mint az elmú…