1 263 felszólalás
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy hosszú hozzászólással készültem, ebből az első 30 oldalt be fogom csatolni a jegyzőkönyvhöz, azaz eltekintek ennek a mostani elmondásától, de a továbbiaktól nem tudok eltekinteni, mert azok olyanok, amelyek, azt g…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár asszony, hogy megerősítette az állításomat két pontban is. Az első pont: volt olyan szerkezetátalakítási terv, amely ott volt a fiókban... (Dr. Aradszki András: Rossz volt!) Bocsássanak meg, az hangzott itt el a plenáris vitában ezelőtt egy órával…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kész vagyok minden kompromisszumra. Egy dolgot nem szeretnék. Ennek a jelentésnek ezer problémája és ezer baja van, ezért én nem tartom azt elfogadhatónak, hogy ez ne legyen majd valamilyen módon a parlamenti irományok része. Ha jól értem, akkor az az ajánl…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Kedves Bertha Szilvia! Az, hogy valaki a tulajdonos képviseletében egy igazgatóságban vagy felügyelőbizottságban tag, korlátozott jogosítványokat jelent. Ez azt jelenti, hogy tulajdonosként eladásról senkinek nem volt joga tárgyalni. Az ÁPV annak idején megha…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Nem vitatva képviselő asszony emlékezőtehetségének pontosságát, ez nem cáfolja, amit én mondtam. Az, hogy valakik egymás között valamiről beszélnek, nem azt jelenti, hogy a tulajdonos hozzájárulásával tárgyalnak ebben a kérdésben. Azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy nem vo…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a figyelmet. Tisztelt Elnök Úr! Azzal kezdeném, hogy elég furcsa helyzetben vagyunk, amikor egy elfogadott költségvetést megalapozó törvényekről folyik a parlamentben a diskurzus, és láthatóan a kormánypártiakat nem nagyon érdekli, miről is szól a javaslat. Így volt…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma, amikor ezt a törvényt a parlament plenáris ülésén tárgyaljuk, akkor elég furcsa helyzetben vagyunk. Azt mondja a törvényjavaslat címe, hogy egyes törvényeknek a központi költségvetés megalapozásával összefüggő, va…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Akkor lenne igaza Puskás képviselő úrnak ezzel az érveléssel, ha a parlament nem tárgyalta volna meg és nem fogadta volna el a T/7677. számú törvényjavaslatot, amely a költségvetést megalapozó törvényekről szóló törvényjavaslat volt. Lá…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Győzködhetjük itt egymást arról, hogy mennyire van rendben ez az előterjesztés. Ugyanakkor azt gondolom, valamennyien tudjuk, hogy azok a kritikák az ellenzék részéről az előterjesztés előkészítetlenségére, az előterj…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Balczó Képviselő Úr! Lehet, hogy nem tudja, és azért téved. Ha tudja, akkor pedig szeretném pontosítani itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt is: Magyarországon jogerős bírósági döntés van azzal kapcsolatb…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bebes Képviselő Úr! Amikor 2008-ban a legnagyobb válság volt a világban, Európában és Magyarországon, akkor három alkalommal módosítottuk a benyújtott költségvetést az akkor érvényes Házszabály szerint. Akkor is több ideje volt a k…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban bohózat, ahogyan ezt a költségvetést végül is az Országgyűlés tárgyalásban be fogja fejezni. Itt van előttem ez a bizonyos 89 oldalas anyag, amellyel lényegében minden egyes sarokpontján átírták a költségvetés…
T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) A benyújtott költségvetés-módosítás kapcsán utoljára a Ház elé került javaslatok közül én kettőt szeretnék kiemelni és ennek kapcsán elmondani azt, hogy nem az van a javaslatban végül, mint…
T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottság mai ülésén a kisebbség részéről komoly aggályok merültek fel a benyújtott javaslattal kapcsolatban. Ezen aggályok közül néhányat tud…
T/9167 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bevezetésként szeretnék idézni a Költségvetési Tanács véleményéből, amely a benyújtott törvényjavaslat kapcsán született. A tanács szükségesnek tartja, hogy a törvénymódosítás az Országvédelmi Alap végleges zárolására…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Részben miniszter úr, részben a Fidesz frakcióvezetője által elmondott néhány kérdésre szeretnék röviden reagálni és egy kérdést részletesebben ismertetni. Először is: nyilván Rogán képviselő úr is pontosan tudja, hog…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Latorcai képviselőtársam, örülök annak, hogy ezt felvetette. Ha lenne elég hozzászólási idő, és nem ilyen időkeretben folyna a vita, higgye el, hogy körülbelül még 15 oldal itt van felírva arról, amit ön érintett, de azért egy dolgot hozzá kell tenni. Az igazi probléma az, ho…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábbi hozzászólásomban már elmondtam néhány tényszerű dolgot. Tekintettel arra, hogy azokkal nem vitatkozott senki a jelenlegi kormányoldal részéről, szeretném megismételni, mert miniszter úr expozéjában nem került…
I/8396 Ez lenne az Európa legversenyképesebb adórendszere felé vezető út?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdaságból élők számára mindenkinek fontos az, hogy hogyan és mint juthatnak jövedelemhez, és milyen módon tudnak a mezőgazdaságból megélni. Éppen ezért a mezőgazdasági termelők szempontjából rendkív…
T/8370 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocialista képviselőcsoport nevében a benyújtott indítványt nem támogatjuk, ennek oka pedig roppant egyszerű. Egy olyan kivételes szabályt fogalmaz meg az indítványtevő, amely kivételes szabállyal nagyon könnyen és…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Sajnos, a beteg nem kiszámítható; ezt csak azért fogalmaztam így, hogy ne kelljen azt mondanom, hogy nem beszámítható - ironizált az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője a magyar…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént elhangzott ügyrendi indítvány valós törvényhelyre hivatkozott, és a költségvetési bizottság ülésén nem kaptunk olyan tájékoztatást, hogy tárgyalta volna a Költségvetési Tanács ezt a bizonyos indítványt. Sajná…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A T/6390/70. számú indítvány kapcsán szeretnék szólni. Itt is elsősorban azért, mert a két bizottság együttes döntése most az elmúlt egy órában megteremtette azt a lehetőséget, hogy immáron nem házszabálysértő módon k…
T/6387 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban tartalmi vita bontakozott ki az előterjesztésről, figyelemmel arra is, hogy az előterjesztés általános indoklása azt tartalmazza…
T/6387 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután az MSZP részéről fogalmaztuk meg aggályainkat a bizottsági vitában az imént elmondott témakörben, ezt szeretném egy nagyon rövid hozzászólásban - nem kihasználva az időkeretet - ismertetni. Miután nem állt és n…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Babák Képviselő Úr! Ipkovich képviselőtársam elég pontosan fogalmazott az imént. Azt mondta, hogy a selejt bosszúja, és azért, mert az elmúlt év végén, amikor önök előterjesztették az államháztartási törvény…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ismételten szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy önök úgy módosították az államháztartási törvényt az elmúlt év végén, hogy figyelmen kívül hagyták annak a húsz évnek a tapasztalatát, amely az államhá…
J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről H/6335 A 2002-2010. közö
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindjárt pontosítanék itt hirtelenjében, hiszen képviselőtársam a bizottság ülése kapcsán azt mondta, úgy gondolja, kielégítő választ adott a kormány képviselője…
T/6187 Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan törvényjavaslat került benyújtásra két képviselőtársunk által, amely javaslat szükségességére ellenzéki padsorokból már az elmúlt év telén - amikor az államháztartási törvény mó…
H/5904 A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégek! Három apró kérdésben szeretnék a határozati javaslathoz szólni, úgy is, mint aki alapvetően a javaslattal egyetértek, annak támogatását másnak is javaslom, az államtitkár úr hozzászólása a kormány rés…