122 felszólalás
T/234 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször felvetődik, hogy minden megoldódna, ha több forrás jutna az önkormányzatokhoz. Bizonyára javulna a helyzetük, ha több forrás jutna, csak amikor arról van szó, hogy valahogy több forrást kellene előteremteni, mondjuk, takar…
A/18644 Bűn és bűnhődés? - avagy mi számít súlyosabb környezetvédelmi vétségnek?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző ciklus 21/2001. számú kormányrendelete előírja, hogy 2005. január 1-jével át kell jelenteni a szén-dioxidot kibocsátó berendezéseket. Aki ezt elmulasztja, többmilliós bírsággal sújtható. Több vállalkozás megkeresett,…
A/18644 Bűn és bűnhődés? - avagy mi számít súlyosabb környezetvédelmi vétségnek?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, közös a véleményünk, hogy a környezetvédelem területén rendnek kell lenni, és a szabályokat be kell tartani, még ha az bejelentési kötelezettséggel is jár. Ugyanakkor azt vitatom, hogy egy adminisztrációs hiba, vagy ha úgy tetszik, trehányság mi…
K/17918 Ki építse meg a zebrát?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókerületem több polgármestere megkeresett az alábbi problémával, amit lakossági aláírásokkal is alátámasztottak. A településen átvezető közutakon, illetve néhol a településen átvezető főútvonalon, az Állami Közútkezelő…
Napirend előtti felszólalások
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezzétek Konstantinápolyban, ki ismeri Zétát? Én is, én is ö Így indul Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye. Feltehetjük a kérdést, ki ismeri Gárdonyi Gézát és az Egri csillagokat. Én is, é…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság megtárgyalta a 2005. évben induló új címzett támogatásokról szóló törvénytervezetet. A bizottságban nem alakult ki markáns vita, inkább pontosító kérdések történtek, i…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha május, akkor címzett támogatások. Ennek megfelelően ma tárgyalja az Országgyűlés a 2005-ben induló új címzett támogatásokról szóló törvénytervezetet. Az előbbi bizottsági vélemények során is többs…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes dolog ez a felsorolás, ahogy önök felsorolják az elutasított pályázatokat, de úgy gondolom, akkor lenne korrekt, hogyha azt is hozzátennék, hogy ezen települések döntő többsége már a Fidesz-kormány alatt is pályázott…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahol Jauernik képviselőtársam abbahagyta, ott szeretném folytatni. Tulajdonképpen azért nincs igazán nagy értelme, hogy milyen színű önkormányzat kapta a támogatást, mert ami számokat önök fölhoznak, vagy amiket példaként em…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mivel képviselőtársaim már példákat soroltak fel, én is mondanék néhányat. Én Fejér megyében ismerem kimondottan a különböző települések vezetésének a pártszíneit, hadd mondjam el, hogy Fejér megyében éppen hogy nem kormánypártiak nyerték el többségbe…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Pap János képviselő úr hozzászólásához csak egyet, hogy azért nem volt az a hiánymérték olyan fényes, amikor átvette a Medgyessy-kormány az Orbán-kormánytól a kormányzást, tehát nem volt túl szerencsés, úgyhogy erre én az ön helyében nem nagyo…
I/15866 Az M6 építés árnyoldalai
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Végre elkezdődött a M6-os érdi tető és Dunaújváros közé eső szakaszának építése. Nagy öröm ez mindannyiunk számára, főleg nekünk, akik sokat dolgoztunk azért, hogy ez a beruházás megindulhasson, és a fokozottan balesetveszélye…
I/15866 Az M6 építés árnyoldalai
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Úgy gondolom, hogy alapvetően megnyugtató választ adott. Én is szeretném tájékoztatni, holott nyilván az államtitkár úrnak is tudomása van róla, hogy a 6208-as utat le kellett zárni, annyira megrongálódott…
K/13219 Mit tesz a Kormány a magyar nyelv védelme érdekében az ún. reklámtörvény végrehajtása során?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása, nemzeti hovatartozásunk kifejezője, a magyar kultúra és tudomány, illetve a tájékoztatás legfőbb hordozója. Ezért a magyar nyelv védelme, átörökítése az utódokra, nyelvi…
H/12496 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Áder Jánossal szemben én úgy gondolom, hogy a Magyar Köztársaságnak egy miniszterelnöke van, akit Gyurcsány Ferencnek hívnak. Persze, vannak még ácsingózók meg önjelöltek, de az egy más kör, az nem jelenti azt, hogy hivatalb…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Délutánba fordult a vita, és számomra egy kicsit úgy tűnik, hogy az ellenzéknek természetesen ez a dolga, hogy bebizonyítsa, hogy ez a költségvetés mennyire rossz, ugyanakkor mintha másik Magyarországról beszélne a költségvetés. Ép…
V/11702 Nagy a jólét
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ékes József képviselőtársammal sok mindenben egyetértek, csak az a kérdés, hogy a felvetett problémákra milyen válaszokat próbálunk meg adni. Azt hiszem, a mai kormánypártok járnak jó irányba, amikor az éppen olyan jövedelmi…
V/11702 Nagy a jólét
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jó egy ilyen vitanap, mert a kormánypártoknak lehetőségük van válaszolni azokra az ellenzék által szajkózott igazságtalanságokra, amelyekkel vádolják a kormányt, ugyanakkor így a vitanap végén hozzászólni viszont már nagyon rossz,…
K/11411 Hitelfizetés vagy árverés?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A nyár folyamán több bajba jutott család kérte segítségemet problémájuk megoldásában, olyanok, akik lakásépítésbe kezdtek, és hajléktalanokká váltak. Az érintett családok különböző bankokkal kerültek hitelt felvéve…
K/11412 Közszolgáltatók és fogyasztók párharca?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem megfogalmazására az ösztönözött, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok olyan üggyel találkoztam, ahol a közszolgáltatók, illetve a szolgáltatást igénybe vevők között vita alakult ki. És ez a vita azért érdekes, mert…
H/11292 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22 §-a alapján az M6-os autópálya érdi tető-Dunaújváros M6-M8 csomópont közötti szakasz koncessziós szerződésének megkötéséhez
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy kicsit más oldalról szeretném megközelíteni az M6-os építését, ha tetszik, kicsit talán szubjektíven és a társadalmi igények szempontjából. Azért tartom fontosnak elmondani a tapasztalatom és élményem, mert ez jó péld…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2. és a 8. ajánlási pontban szereplő módosító indítványokra szeretnék pár szóban utalást tenni. A 2-esnél örülök, hogy tulajdonképpen a Ház mindkét oldala egyetért abban, hogy az egészségügyi bizottság ez…
K/9900 Mi lesz a kétütemű járművek sorsa?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2004. május 1-jén a Magyar Köztársaság az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Így a jogharmonizáció alapján azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak a magyar állampolgárokra, mint az uniós társaikra. Így van ez a gépkocsi-üzemeltet…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati bizottság 2004. március 31-ei ülésén megtárgyalta a T/9444. számú, röviden címzett támogatásokról szóló törvénytervezet általános vitára való alkalmass…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
ECSŐDI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha tavasz van, akkor címzett támogatásokról tárgyal az Országgyűlés. Immár 1991 óta minden tavasszal tárgyalja az adott évben induló, új címzett támogatásokról sz…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Kosztolányi képviselőtársammal, hogy nincs értelme igazán belemenni a számháborúba most az általános vitánál, már csak azért sem, mert torzítja a valós helyzetet, ha nekiállunk számháborúzni. Szeretném önöket tájé…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy Búsi képviselőtársam megértette annak a fonákságát, amit Sisák képviselőtársamnak javasoltam. Épp azért tettem ezt a javaslatot, mert ön folyamatosan szajkózza a Draskovics-csomag sanyarú mivoltát, holott ez csak válas…
I/9575 Lokátor állomás és környezetvédelem?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben az érdeklődés középpontjába került a Zengő-hegyre építendő háromdimenziós lokátorállomás ügye. Környezetvédők egy csoportja úgy véli, hogy a lokátorállomás megépítése helyrehozhatatlan károkat okoz a Zeng…
I/9575 Lokátor állomás és környezetvédelem?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr, a válaszát. Arra kérem, hogy a tárgyalások és egyeztetések során olyan irányban képviselje a kormány, illetve a választópolgárok érdekeit, hogy a környezetvédelmi érdek se sérüljön, ugyanakkor az ország biztonsága is megfelelő legyen, mert szakemb…
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretném rögzíteni, hogy a képviselőtársaim önkormányzati bizottsági ülésre mentek el, annak ellenére délutánra lett összehíva, hogy mi kértük, hogy egy órakor üljön össze a bizottság, mert úgy számoltu…