1 280 felszólalás
A/5132 Falurombolás és temetkezés
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Szeretnék önnek átnyújtani a napokban egy beteg embertől kapott levelet, és annak tartalmát megosztani a képviselőtársaimmal. Idézek a levélből: Tisztelt Miniszter Asszony! Nyolc éve vagyok ismert cukorbeteg. Elmondhatom, hogy az önök felemel…
A/5132 Falurombolás és temetkezés
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Mindezek után önök szerint ha ez egyenlő az Új Magyarország szlogenjével, akkor sajnálattal tudom közölni, bármilyen szépen is szól Oláh Ibolya dala - ez már nem az én hazám. Idézet a levél végéből: "Egy állítólagos szociális államban az időskorú ember nem o…
H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg az általános vitát végigvitatkozva, javaslatokat téve próbáltunk megfogalmazni egy olyan irányt, amivel a fogyasztóvédelemnek a kiteljesedése be tud következni. Elnök úr, két dolgot szeretnék mindenképpen felvetni. A pénzintézetek irányába is…
H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kicsikét nehéz úgy kommunikálni, hogy az elnök urat nem látom a pulpitus mögött. Ön is tudja, és tényleg az a tapasztalat, hogy vannak olyan pénzkihelyezések, amelyek 400 százalékos THM-mel működnek. Én úgy érzem - és ez az állampolgárok körében is hatalmas…
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, a Török Zsolt képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék kapcsolódni. 2005-ben végigcsináltuk az élelmiszer-biztonság ötpárti egyeztetését, majd annak lett egy végeredménye, egy országgyűlési határozat, ahol tényleg megkíséreltünk hangsúlyt fektet…
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is a hatóságot maximálisan dicsérni tudom, mert tényleg erőn felül teljesítenek, úgy értve, hogy a törvény sem mindig áll mögötte és igazodik hozzá, sőt mi több, az eszközállományok sem állnak mindig rendelkezésre. Nem véletlenü…
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselő Asszony! Valószínű, hogy amit az elején mondtam, az önnél megragadt, és arra próbált reagálni. Csak két példát mondok én önnek, nem többet, kettőt. December 17-e, 130 módosító indítvány. Mikor kapták meg a képviselők? Ugyanezen a napon, december 17…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Jauernik Képviselőtársam! Több papírt kellett volna elkérni Bóka Istvántól meg talán az ellenzéki képviselőktől. Ezt mondom azért is, mert a tízezer fő alatti és fölötti települések között való különbségtételt magam sem tartom helyesnek. Tehá…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó Zoltán képviselőtársam, biztos, hogy az összes ellenzéki módosító indítvány rossz? Biztos, hogy az önök által benyújtott módosító indítványt a kormány támogatni fogja? Kékesi képviselőtársam iménti felszólalásának a végén úgy fogalmazott: remélj…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Gegesy képviselőtársam valószínűleg nem figyelt oda, mert én úgy fogalmaztam: biztos, hogy minden ellenzéki képviselő módosítása rossz? Hisz az általános szokás az, hogy az ellenzéki képviselők módosító indítványait sorra leszavazzák. Amikor egyéni k…
T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, tényleg csak egy alkalommal kívánok hozzászólni. Nézzük meg Ausztriát vagy Svájcot! Bármelyik magyar vagy német állampolgár Ausztria irányába megy, abban a pillanatban tudja, hogy a százharminc az százharminc, és hihetetlenül következetesen állnak ehh…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy a család és a házasság kérdését Lukács képviselőtársam nagyon nyomatékosan kifejtette. A másik pedig az, hogy valóban az alkotmánynak, annak passzusainak maga ez a törvénytervezet meg tud-e fe…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Képviselőtársam elmondta, hogy minden huszadik magyar állampolgárnál ezt a kérdést hogy próbáljuk megközelíteni, és ugyanúgy veleszületett genetikai hajlam. Ebben én sem osztom a véleményt, mert a genetikai hajlamba sok minden belefér, csak kérdés, h…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos Péter képviselőtársamnak mondanám, ha idefigyelne; türelmesen végighallgatok én is mindent. Soha nem használtam olyan szavakat és eszközt, amivel akár erőszakra buzdított volna az ember, de szeretném kihangsúlyozni, amikor egy párt a maga rész…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a Czinege Imre képviselőtársam által elmondottakhoz szólnék. Képviselő Úr! Az elmúlt másfél év folyamán volt-e kezdeményezés az önök részéről ötpárti egyeztetésre? Részt vettek-e az egészségügyi kerekasztal fórumain? Nincs joga arra, hogy most az e…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Schvarcz Tibor és Czinege Imre képviselőtársaim felhozták a visszacsinálás kérdését. 2002-ben a három évre megkötött gyógyszer-megállapodást felrúgták és csinálták vissza úgy, ahogy önök gondolták. S millió és egy példát lehetne még felhozni, nagyon sok péld…
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én a Herbály Imre képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék hozzáfűzni egy dolgot. Ön beszélt a falugazdászok eredményes tevékenységéről, de ugye, visszaemlékszik képviselőtársam arra, hogy a tavalyi évben, 2006-ban mennyit kellett harcolni azér…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném kérni államtitkár urat és rajta keresztül a kormányt, valamint kormánypárti képviselőtársaimat is, hogy Iván professzor úr módosító indítványát mindenképpen támogassák. Nagyon sokszor volt…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Két percet szándékoztam kérni, elnök úr, elnézést, lehet, hogy rosszul nyomtam meg a gombot. Béki Gabriella képviselő asszony, nagyon köszönöm, amit elmondott az előbb. A megfáradás. Nem mindegy. A statisztika is téved abban, hogy általában a 60 éves kor fölötti megél…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Nagyon köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Valószínű, hogy a kétperces hozzászólásom ragadt meg inkább önben. Szerintem inkább az ragadt meg. Ön is nagyon jól tudja, most már éveken keresztül, én magam több alkalommal szóvá tettem a korkedvezmények kisöprését. Ezek…
T/4117 Egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az előző napirendi pont zárásaképpen ön úgy fogalmazott, üde folt, hogy az öt parlamenti párt megkísérelt bizonyos kérdéskörökben konszenzusra jutni. Szeretném jelezni, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok olyan törvény került…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudatosan nem nyomtam kétpercest, tudatosan végig akartam hallgatni mindenkit, és abból adódóan, mert általában egy képviselő akkor vitatkozik, amikor nem két héttel előre leírja a mondandóját, hanem az általános vitában vag…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Nagyon köszönöm, elnök úr. Géczi képviselőtársam - remélem, itt van még -, azt hiszem, Zuschlag is lobbizott. Én nem arról beszéltem, hogy egy képviselő ne lobbizhatna, de amikor tiszta pályázati viszonyok vannak, és a pályázati viszonyokat akarja valaki felborítani a saját has…
T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyeltem, hogy valamelyik képviselő a kétperces gombot nyomja-e vagy sem. Öröm volt hallgatni a kétperces vitát. Tisztelt Képviselőtársaim! Nógrádi képviselőtársam azt mondta, hogy több törvényhez kellene hozzányúlni ahhoz, hogy ezt a törvényt el leh…
T/4055 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Én is tényleg nagyon röviden szólok, mint ahogy Gusztos Péter a maga részéről állást foglalt az SZDSZ oldaláról. Maguk az előterjesztők is kértek arra, hogy a mai általános vitában próbáljam meg védeni magát az előterjesztést,…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most Bernáth Ildikóra nézek és államtitkár úrra, mert államtitkár úr egészen idáig nem szólt hozzá a vita során, várja azt, hogy a végén, amikor már senki nem tud önnel vitatkozni, feláll, és szépen…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Örülök annak, amit Hankó Faragó Miklós elmondott. De felteszek egy kérdést képviselő úrnak, ha a kormány részéről nincs meg az a befogadókészség, amit ön mondott, és nem kívánnak abban a 3-4 pontban egyeztetni,…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nekem egy kérdésem lenne az államtitkár úrhoz. Bólintson a fejével, ha ez így van. A légi közlekedéssel kapcsolatos törvény módosítása esetében minden szakmai szervezettel egyeztettek-e? (Dr. Garamhegyi Ábel bólint.) Köszönöm. Tehát úgy tűnik, hogy m…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Parlament! Én a vidékfejlesztési irodákhoz szeretnék még egy adalékkal hozzájárulni, és örülök annak, hogy Jauernik István is itt van közöttünk. Ugye, szó van a demokráciáról és a pályázati formákról és lehetőségekről, a vidékfejlesztési…
V/3931 Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselő Asszony! Amit ön az előbb elmondott, és a többi képviselőtársa, számomra nagyon érdekes volt. Tudja, én nemrég voltam egy temetésen. Ön beszélt az esélyegyenlőségről, biztonságról. Pont itt a városi kórház…