166 felszólalás
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a tegnapi ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot. Arról kell tájékoztassam önöket, hogy nagyon komoly vita al…
T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! Nem feltételezem azt, hogy a módosító indítvány nem a legjobb célt szolgálná és nem jóindulatból fogantatott, mégis szeretnék két mondatot szólni arról, hogy sajnálatos módon ma mi az ált…
V/1931 Jövőnk esélye a gyermek
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gyermekvállalás nagyon nagy öröm, de úgy gondolom, hogy még nagyobb felelősség. És amikor a családok mérlegelik ezt, hogy vállalnak-e gyereket, akkor úgy gondolom, hogy alapvetően akkor döntenek a gyermekvállalás…
T/1371 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvé
FILLÓ PÁL, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság november 27-ei ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot, és 13 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett általános…
A/1583 A gazdaság kifehérítését nem akadályozhatják a közszférából történő elbocsátások!
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt évek során a központi kérdés az volt, hogy Magyarországon tudjuk-e csökkenteni a feketén foglalkoztatottak számát. Ennek irányában nagyon sok intézkedés történt, többek között szeretném kiemelni, hogy…
A/1583 A gazdaság kifehérítését nem akadályozhatják a közszférából történő elbocsátások!
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Miniszter Úr! Egyetértek önnel abban, hogy önmagában a fenyegetettség nem viszi előre az ügyeket. Természetesen szükség van rá, hiszen úgy gondolom, hogy azért motiválni is kell a munkáltatókat. Én legalább ilyen fontosnak tartom - és ez lenne a kérdé…
T/1370 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! A munkavédelemmel kapcsolatos ellenőrzések során az elmúlt években nagyon sok visszaélésre derült fény. Nem véletlen az, hogy már az előző ciklusban is azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a…
T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon örülök annak, hogy itt a törvényjavaslat vitájában tényleg a szakmaiság dominál, és ez egy nagyon jó ügy. Én egy olyan elemére szeretném itt a figyelmet felhívni a szakképzés - és egyáltalán, a szakképzés társadalmi presztízsének az emeléséé…
T/1304 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! (A hangosítás nem működik megfelelően.)
T/1304 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat nem arról szól, hogy itt, a teremben ülők, úgy gondolom, pártállástól függetlenül, tisztelik-e a bányászt a bányában végzett munkájáért, tisztelik-e a buszvezetőt azért, mert felelős…
T/1304 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Én örülök annak, hogy a vita vége felé már kicsit visszafogottabban fogalmaz mindenki. Én is igyekszem visszafogott lenni. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el, hogy nem jó dolog az, hogyha szakmákat, szakmacsoportokat olyan dolgokkal fenyegetünk, amel…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
FILLÓ PÁL, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság megtárgyalta a két törvényjavaslatot. Elég érdekes vita alakult ki a törvényjavaslat kapcsán, hiszen ellentétben az előttem szóló bizottsági f…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
FILLÓ PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az érdekegyeztetés a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja számára nagyon fontos kérdés. Úgy gondoljuk, nem véletlen az, hogy amikor 1988-ban,…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Néhány olyan hozzászólásra szeretnék csak nagyon röviden reagálni, amelyet, úgy gondolom, hogy itt a pontosítás miatt mindenképpen el kell hogy mondjak. Borsos képviselő úr azt mondta, veszélyeket látnak abban, hogy a minis…
T/1305 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a hétfői ülésén tárgyalt a törvényjavaslatról. A bizottság többsége a javaslatot - 10 szavazattal, 9 tartózkodás mell…
J/3 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről H/1010 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága hétfői ülésén tárgyalta meg az Állami Számvevőszék elmúlt évi tevékenységéről szóló jelentést és ezzel együtt az or…
I/750 Értékteremtő közmunka programok
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A közmunka értéket teremt, miközben nehéz helyzetben lévő embereknek foglalkoztatási lehetőséget és jövedelmet biztosít. A közmunkát sajnos sokan lebecsülik, nem kezelik a helyén. Pedig arról van szó, hogy…
I/750 Értékteremtő közmunka programok
FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Úgy gondolom, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy 90 ezer család sorsán tudtunk segíteni az elmúlt időszakban. Bízom benne, hogy ezt a folyamatot tudjuk folytatni. Számomra, ami a legfontosabb volt a válaszban, és amiért a választ e…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt nemsokára újra Miniszterelnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én Pokorni képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, mert úgy gondolom, hogy a képviselő úr nem nagyon olvasta el ezt a kormányprogramot. Szeretném abban megnyugtatni, hogy a munka világát illetően az…
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Szeretném elmondani, örülünk annak, hogy valamennyi politikai erő itt a parlamentben egyetért abban, hogy jó megoldás lenne, ha a karácsonyi ünnepnapok számát eggye…
J/17702 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről H/17972 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés elfogadásáról
FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogok élni a 10 perces lehetőséggel, hiszen a jelentés vitája viszonylag rövid idő alatt lezajlott a szakbizottságban. El szere…
J/17702 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről H/17972 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés elfogadásáról
FILLÓ PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt véleménye szerint a foglalkoztatás nemzeti ügy. Nemzeti ügy, amiért közös felelősséggel nagyon sokat kell tennünk, hiszen a l…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék reagálni az előttem szóló képviselő úr felszólalására. Igaz, hogy miniszter úr elment, de örömmel közlöm, hogy én itt vagyok, és megpróbálok akkor, ha nem is olyan mélységében és olyan szaksze…
T/17876 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról T/17877 A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologban szeretnék reagálni az előttem szóló képviselő asszony véleményére. Ugyanis sajnos az, amit mi mondtunk az előző ciklusban, azért kézzelfogható és beigazolódott. Ha megnézzük, hogy melyek azok a szakmák, amelyek a le…
T/17876 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról T/17877 A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Ház! Egyetértek Béki Gabriellával a tekintetben, hogy a törvényjavaslatban szereplő megfogalmazás - hogy bizonyos meghatározott esetekben, még akkor is, ha az Érdekegyeztető Tanács egyetértéséhez köti ezt, a minimálbér alá lehessen menni - vesz…
T/17876 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról T/17877 A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Így a vita vége felé már kevesebb mondandóm maradt. Én örülök annak Rákos képviselő úr hozzászólását végighallgatva, hogy maradtunk azért ebben a vitában a szakmai talajon, és ez egy nagyon jó dolog. Elég kevés olyan törvénytervezet van, amelynek a parlament…
I/17769 Védjük meg a munkások választott képviselőit!
FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban súlyos visszaélés történt a Péti Nitrogénművek Részvénytársaságnál: elbocsátották az üzemi tanács négy tagját. Mint ismert, 2003-ban a részvénytársaság új tulajdonosa felmondta a kollektív szer…
I/17769 Védjük meg a munkások választott képviselőit!
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Miniszter Úr! Örülök annak, hogy a kormány sok tekintetben egyetért velünk. Meggyőződésem szerint, túl a kormányzati intézkedéseken, a munka törvénykönyvén is szükséges lesz majd módosítani. Ezért én a tisztelt miniszter úr válaszát azzal a fel…
A/16403 Mit tesz a kormány a fiatal fogyasztók védelme érdekében?
FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Erzsébetváros országgyűlési képviselőjeként naponta tapasztalom azt, hogy a rossz és egészségtelen fogyasztói szokások sajnos egyre fiatalabb korban alakulnak ki. A pontos információk eljuttatása a fogyasztókhoz éppen ezért kiemelt j…
A/16403 Mit tesz a kormány a fiatal fogyasztók védelme érdekében?
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Abban, hogy tudatos fogyasztóvá váljék az új generáció, közös feladatunk van, a családoknak, az államnak, és úgy gondolom, mindenkinek, aki az országban él. Ugyanakkor én fontosnak tartanám azt is, hogy a fogyasztóvédelem ne csak a hag…