925 felszólalás
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Annyiban tartottam mégis - Ángyán József képviselőtársamra reflektálva, saját szavait idézve - demagógnak, mert az a tőkés csoport, amit megemlített most, hogy hatmilliárd forintot visz el földalapú támogatás és egyéb jogcímen, ezek Unióból érkező és bizonyos r…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Igen, tehát lezárva a gondolatomat. Nem túl szívderítő, de azt hiszem, hogy kikerülhetetlen, hogy ha azt akarjuk, hogy a hitelintézetek valamilyen módon, most nehezen, de valamilyen módon finanszírozzák a mezőgazdaságot, akkor azt a jogosultságot meg kell adni, hogy a fedezetké…
I/10961 Elegendő lesz a rendelkezésre álló négymilliárd forint az idén arra, hogy a NFA korrigálja a szocialista kormányok idején elharapózott spekulációs célú zsebszerződések által okozott károkat?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ismert, hogy hazánkban termőföld-tulajdonjogot csak nagyon kivételes esetekben szerezhetnek külföldiek. Ezért olyan szerződések születtek az MSZP-s kormányok ideje alatt, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy a jövő év máju…
I/10961 Elegendő lesz a rendelkezésre álló négymilliárd forint az idén arra, hogy a NFA korrigálja a szocialista kormányok idején elharapózott spekulációs célú zsebszerződések által okozott károkat?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszát elfogadom. (Moraj az MSZP soraiban. - Dr. Józsa István tapsol.) Nyilvánvaló, hogy egyik kormány sem tett annyit a magyar termőföld védelme érdekében, mint a jelenlegi kormány. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez…
T/10221 A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy az ellenzék érdemi kritikát nem tudott megfogalmazni a hegyközségi törvény jelenlegi módosításához sem. Láthatólag, ha egy törvénytervezet túl rövid ideig van a parlament előtt, és úgy kerül megszava…
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kormánytagok! Nem tudom, hogy figyelték-e és érzékelték-e, de rendkívüli izgalmak lengik ma körül a földkérdést mind a földszerzés, mind pedig a földbérlés területén, és hogyha azt kutatjuk, hogy mi váltotta ki ezen…
I/10194 Az agrárkamarai választások után
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2012 nyarán a parlament elfogadta az új agrárkamarai törvényt, amellyel a jogalkotó célja egy erős, egységes és korszerű köztestület létrehozása volt, elsősorban a hazai agrárium támogatására. Az új köztestület felállít…
I/10194 Az agrárkamarai választások után
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, egy picit izgalmas, hogy vajon az agrárkamarai választások nyílt rendszerénél az MSZOSZ miért nem állított ezek szerint listát. Talán kiderült volna, hogy újra csak 64-en szavaztak volna rájuk, mint annak idején, amit államtitkár úr em…
I/9969 Valóban mérséklődik a földhasználati regisztrációs díj?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A termőföldről szóló '94. évi LV. törvény őszi módosítása úgy rendelkezik, hogy minden mezőgazdasági művelésre alkalmas termőföld tényleges használójának 2013. március 30-áig adatpótlási kötelezettsége van a tulajdonában lévő…
I/9969 Valóban mérséklődik a földhasználati regisztrációs díj?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen az államtitkár úr válaszát megköszönve azt el fogom fogadni, hiszen aki megnézte esetleg az interpellációm benyújtási időpontját, az február 12-e, múlt hét keddje volt, és akkor még csak azt a hírt hallottuk, hogy komoly problémát és ért…
T/9240 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most benyújtott és zárószavazáshoz érkezett, egyes agrártárgyú törvényeknél, úgy érzem, hogy néhány kérdést azért tisztázni kell. Kezdjük a legegyszerűbbnél, a Jobbik által tett észrevételeknél. Én is úgy látom, hog…
T/9238 A hegyközségekről
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hétfőn délelőtt tárgyalta meg a mezőgazdasági bizottság a javított változatban benyújtott törvénytervezetet. Mint közismert, egyszer már a bizottság napirendjén volt, de akkor levettük arról…
T/9238 A hegyközségekről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen, az is lehet, hogy vitatkozunk még házon belül is, hiszen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsáról szóló törvény egy olyan nagy felületet fed le, amelyben nem lehet teljesen egységes álláspontot érvényesíteni, és én erre utaltam, amikor a mezőgaz…
T/9238 A hegyközségekről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Csak azért, hogy az előbbi felszólalásom gondolatait végül is le tudjam zárni, mert azt hittem, hogy 20 perces a felszólalási időkeretem, és 15 percnél az elnök úr jelezte, hogy ez nem így van, tehát azt szeretném csak érzékeltetni, hogy azok a borászok,…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Igen, alelnök úr, az általam feltett kérdést idézte. Pontosan ezen vitára készülve már májusban feltettük, mert az európai uniós parlamenti képviselőknek, ön ezt igazán jól tudja, van egy lehetőségük, hogy az ő kormányukhoz, azaz a Bizottsághoz lehet fordulni í…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Tartok tőle, hogy van még mit tanulmányozni az európai jogrendben. Először is térjünk vissza az Európai Unió Bizottságának a válaszára. Nem akarom végig idézni azt a sok sort, amit az énáltalam feltett kérdésre ön itt idézett, alelnök úr, de Michel Barnier válaszából hadd idézz…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Még Magyar Zoltán képviselőtársam gondolatára szeretnék visszatérni, mert úgy látom, mániákusan foglalkoztatja őket a külföldiek úgynevezett zsebszerződéses állapota, és ez rendben is van, mert valószínűsíthető, hogy sokan jelenleg szabályosan bérleti körülmény…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Rebeka gondolataira csak nagyon röviden, nem ezért kértem szót. Valóban van olyan törvényalkotási szándék, ami még most nincs itt a parlament előtt, részben rendeleti és részben törvényalkotási. Valóban talán jobb lenne, jobb lett volna,…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a birtokméret, úgy látszik, égető vita, a két szélsőséges álláspont továbbra is üti egymást. Mégpedig az egyik az, hogy ez egy túl nagy megengedő méret. És itt nem értek egyet Ángyán Józsefnek azon gondolatával, h…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Arra kíváncsi lennék, hogy jobbikos képviselőtársaim hogyan terjesztenének be olyan törvényt, aminek visszamenőleges kényszerítő hatálya van, mert nincs olyan Alkotmánybíróság, amely azt ne meszelné el, és ha véletlenül nem meszelné el, akkor az Európai Unió Bí…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak röviden reflektálnék Kiss Sándor jobbikos képviselőtársunk felvetésére, pártatlanság című történetére. Az a helyzet, hogy a közelmúltból én csak két szervezetről tudok, amelyeknél voltak is pártkatonák, az egyik az MSZMP volt, ott munkásőr…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném tisztázni az alapokat, mert úgy néz ki, hogy olyan mértékű csapongás történt itt a gondolatok áramlatában, hogy aki megpróbálta figyelni negyed kettőtől az itteni diskurzust, igazából nem nagyon érti most má…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
FONT SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínű, hogy nekünk, gazdálkodóknak, földtulajdonnal rendelkezőknek az őszi törvényalkotási folyamat legizgalmasabb és legfontosabb törvénye ez, de tartok tőle, hogy ez…
K/8585 Mire fordítja a Kormány a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, a szabadságharc leverésében, a kommunizmus magyarországi kiépítésében szerepet játszó volt vezetők nyugdíj felülvizsgálata után az esetlegesen elvett nyugdíjak összegét?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint bizonyára észrevették - és itt különösen a Jobbik-frakcióhoz tartozó képviselők figyelmét szeretném felhívni -, tavasszal a 2012. évi CXII. törvény keretében megszavazta a parlament az eg…
H/7137 Az állami földpályázatok kapcsán kialakult erősen vitatható döntéseket vizsgáló országgyűlési bizottság létrehozásáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az ügyben is, mint az előző ügyben, van egy jogi akadálya a bizottság felállításának. (Felzúdulás az MSZP és az LMP soraiban.) Tisztázzuk, ezt Gyüre Csaba elég jól megfogalmazta, és nevesítette, hogy a jelenleg…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel gondolataira szeretnék reagálni. Képviselő úr, dobbal nem lehet verebet fogni. Az a helyzet, hogy azzal, hogy önök itt ordibálnak és butaságokat beszélnek a földüggyel kapcsolatosan, attól még nem lesz megvédve a termőföld, bár…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a mezőgazdasághoz szeretnék majd visszatérni gondolataimban, de ahhoz, hogy érzékeltethető legyen, hol is tartunk most, az elmúlt két év után, kikerülhetetlen, hogy említést tegyek arról, mi volt az a ro…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy a borról beszélni nemcsak szakmai kérdés, hanem érzelmi kérdés is, mert egy olyan termékről van szó, amelyről Magyarország megismertetik. Tehát egyszerűen úgy ismernek be…
T/7673 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülök itt az elhangzott gondolatoknak, de van egy kérdéskör, amelyben házon belül nem értünk egyet: ez a zárjegy kérdése, és ezt újra előhozom. Az osztrák példát felhozta mind Tiffán Zsolt, mind Ivanics Ferenc képviselőtársam, és akkor valóban…
T/7231 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy olyan törvényről van szó, amelyet néhány év óta, 2006 óta mindenki egységesen támogat a parlamenti pártok közül. De ahhoz, hogy a kívülállók is értsék, hogyan alakult ki ez a konszenzus, lépjünk eggyel vis…